Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 20. szám - A Horvát-ünnep
KOSZORÚ 317 Ekkép fölveti a vitás kérdéseket a nagyközönségnek is, s alkalmat ad neki, hogy gondolkozzék felettük. A vonzón, világosan irt biográfiának érdekességét Katona József arcképes kecskeméti szülőházénak rajza is emeli. Madách Imréről szintoly értelmesen, de több forrás-tanulmánynyal dr. Tóth Sándor irt. Sok jegyzettel kíséri az életrajzot, de e jegyzetek nem fontoskodó ráadások, hanem magyarázó és felvilágosító glossák, melyek közül azonban egyik-másik igen kevés olvasottságot tételez föl a »Magyar Helikon« közönségéről. Azt már feleslegesnek tartanám, hogy a »Bánk bán« tragédiáról csillag alatt jegyezze meg a szerző: kinek a munkája? vagy Byronról szólva a lap alján megjegyezze, hogy »angol költő« vagy Schopenhauerről, hogy »német bölcselő«. Mert ez a vállalat, ha népszerű is s ha a közoktatási miniszter ajánlja is, mégis magasabb színvonalon áll, mint az iskolás könyv. De ezek, megvallom kicsinyes kifogások. A biográfia minden tekintetben érdemes munka s dr. Tóth Sándor jó szolgálatot tett annak megírásával, kivált most, amikor az »Ember tragédiá«jának szinrehozatala és nagy sikere ismét szélesebb körben s jó időre élénkebben fölkelte a szerencsétlen költő iránti érdeklődést. Mindjárt az első fejezet kevés vonással, de világosan tárja elénk azt a kort, melyben Madách élt és gondolkodott. Az irodalmi, költői és bölcseleti elveket, amint azok a drámában érvényesültek, helyesen tünteti föl s jó érzékkel magyarázza, mint hatottak a körülmények (családi és nemzeti események) a költő lelkére. E mellett élettörténetét vázolja s irói fejlődését kiséri nyomon. A költő ifjúságát a »legérdekesebb lyrai regény«-nek nevezi ; bőven foglalkozik első szerelmi verseivel, politikai elveivel, pessimismusával s rá rámutat, mint nyilt alkalma e vergődő, küzködő szívnek, hogy az életet s a létet csakugyan oly szemüvegen át nézze, a milyennek később nagy drámai költeményében oly impozánsul festi. Kiválóan érdekes azonban az »Ember tragédiája« embryójának keletkezési története. Alapeszméjét már a Szontagh-féle költői levél végére írt jegyzetben veté oda: »Az emberi természet sohasem tagadta meg magát és Ádám a teremtés óta folyvást csak más és más alakban jelen meg, de alapjában ugyanazon gyarló féreg marad, a még gyarlóbb Éva oldalán !« A biográf kimutatja, hogy Madách drámai kísérletei: a »Férfi és nő«, továbbá »Csák végnapjai«, aztán »Mózes« mind előtanulmányok valának a nagy műhöz. A hősök Ádámnak, a hősnek Évának többékevésbé prototyponjai. S e drámákat és főalakjait bővebben is ismerteti a szerző, hogy aztán áttérjen az »Ember tragédiá»-jára, melynek elmondja tartalmát s kritikai méltatást is ad róla. Az összehasonlítás, melynél Byron »Manfred«-je és Goethe »Faust«-ja szolgáltatják a mértéket, igen természetesen Madách javára szolgál. Ezt a mi jussunkat mi magyarok el nem engedjük, miért tenne kivételt dr. Tóth Sándor? Byron szerinte lyrai, Goethe épenséggel német és Madách egyetemesebb a felfogásban mindkettőnél. Jól hangzik valóban, s várjon nem-e igaz is? Már hiába bele kell nyugodnunk, hogy az »Ember tragédiá«-ja csakugyan világraszóló remek. Mert elvégre abban teljesen igaza van az életrajzírónak, hogy e mű »Madách lelkének ama hitvallomása, melyet benne a contemplativ élet folyamán kifejtett, a csapások alatt megrendült s rármár pessimismusra hajló, de a megbocsátó nemes szellem visszanyert nyugalmában kiengesztelődött s a költészet sugaraitól átragyogott bölcselet érlelt meg« és hogy e költemény »Madách lelkének oly kényszerű kifolyása, melyet meg kellett írnia, ha »Faust«-ot sohase olvassa.« E biográfiához is a költő arcképes lakóhelyének rajza képeznek illusztrációt. Becsét pedig a helyes jellemzésen kívül több uj adat s a hátralevő s kiadatlan kéziratok, tanulmányjegyzetek ismertetése emeli. FANFARON. A HORVÁT-ÜNNEP. Székesfehérvár, az egykori koronázóváros, e hó 11 én lelkesedéssel ülte meg a »hazafiság apostola«, Horvát István születésének százados ünnepét, emléktáblával jelölve ama helyet, hol a nagyérdemű író született. Az ünnepélyt országossá tették a nagyszámú küldöttségek, melyek országos intéz