Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 4. szám - Lázár Ádám: Petőfi életéből
62 ROSZORU gelizett. Kedélyes társalgás után a legszivélyesb szavakkal, a viszontlátás bizonytalan reményében, búcsúzott el s e megható jelenetről Görögné még ma is sajgó szívvel könyező szemekkel szokott megemlékezni. Petőfi aznap csak Székelykereszturig mehetett, hol Varga Zsigmondhoz, a Gyárfás udvar haszonbérlőjéhez szállott be, kinek vendéglátó házánál töltötte az estét és éjét, elszavalván pár verset a szép házi leánynak, Varga Rózának, s daloltatva ezzel a »Virágnak megtiltani nem lehet« kezdetű dalát. A következő nap, július 31-én, ugyanezen család körében megreggelizvén s a bekövetkezendő csatáról beszélvén, mig vig kedélylyel szavalta el: »Egy gondolat bánt engemet. Ágyban párnák közt halni meg« első versszakát, s búcsút, vett a szép székely leánytól, ez Petőfi kávés csészéjét e nap emlékére magyar háromszinü szalaggal vonta be. A lelkes leány később, Petőfi eltűnésének hírére, fekete fátyollal borította be a becses emléket s igy őrzik azt még ma is Bereczky Zsigmond, mint Varga S. veje családjában. Sz.-Kereszturról még aznap reggel egy ottani székely fuvarossal utazott el a csatatérre, útközben egyik zubbonyzsebéből kivett papirszeletre ionnal jegyezgetvén egyet mást. Fehéregyházán a gróf Haller-kert mellett leszállván a szekérről, visszaküldötte fuvarosát, ki a túlnyomó számú orosz sereg láttára, a veszélyre már ekkor figyelmeztette Petőfit. Csakugyan a csata megkezdődvén, a magyar hadsereg minden lelkesültsége dacára is legyőzetett, bárha Bem altábornagy egy általa célzott ágyúgolyóval leterítette az orosz tábornokot Skariatint, kinek az egyesült orosz-osztrák hadsereg emlékszobrot állíttatott a segesvári határon. Ebben a végzetes csatában utoljára a gróf Haller féle Monaszteria-kert magaslatán látták Petőfit, honnan, főleg a gyalog honvédeknek — milyen ő is volt — a körülövező orosz sereg miatt megmenekülni nagyon nehéz volt Bátran állíthatjuk tehát, hogy ezen a helyen tűnt el a költő, de hogy tényleg el is esett volna, arra nincsen szemtanú. Hogy milyen válságos volt e csata, mutatja az, hogy maga Bem is csak úgy menekülhetett meg az üldöző kozákok pikni elől, hogy kocsija estszürkületkor egy mocsáros helyen elsülyedt. Innen emelték ki a huszárok segélyével s még az éjjel teljesen kimerülve, nagy sárosan tért vissza Sz. Kereszturra, a hol a Macskásy féle udvarba szállott. Bem a reggelt se várva be, elutazott Marosvásárhely felé s midőn Petőfiről kérdezősködtek tőle, csak annyit felelt: »Ott maradott«, de hogy elesett vagy eltűnt volna, azt nem tudta megmondani. LÁZÁR ÁDÁM: II. Legrégibb bizonyítványai. Hogy Petőfi Pesten is járt iskolába, eddig csak öcscsének egy leveléből tudtak, arról azonban, hogy mely iskolába járt Pesten, ez a levél nem tett említést. Baróti Lajos közelebb az evangelikusok és kegyesrendiek pesti főgymnasiumainak anyakönyveiben ráakadt Petőfi iskolai bizonyítványaira, s a »Nemzet.« 497-dik számában közzé is teszi azokat. E bizonyitványok elsejéből tudjuk meg, hogy Petrovits Sándor az 1833 . tanévre elsőnek iratkozott be az evangélikusok gymnasiumába. Bizonyítványaival —■ írja Baróti — ámbár nem bukott meg, aligha szerzett valami nagy örömet atyjának. Gyengén tanult, mind a két félévben az elsőrendűek közé tartozott. Szorgalmában alább hagyott, mert dr. Sass tanúsága szerint Szt- Lőrinczen a java tanulók közé tartozott. Mi bírta rá Petőfi atyját, hogy fiát a következő évben a piaristákhoz adja, s nem tudjuk Bizonyos, hogy a kegyesrendiek gymnasiuma hírnévre első volt az akkori fővárosi hasonrangú intézetek között. De Sándor itt sem tanult jobban. Kicsibe múlt, hogy meg nem bukott, mert 114 elsőrendű között ő volt a 108 dik. A második félévben ugyan valamivel javult, de e javulás inkább csak látszólagos, miután időközben nyolc tanuló kimaradt. A magyar nyelvből, melyre akkor már több gond is fordíttatott, amit az is bizonyít, hogy külön rovata van, míg a valláson kívül a többi tárgyakból csak általános osztályzatot adtak — a jobb tanulók közé tartozott. Az első félévben a 65-ik, a másodikban a 29-ik elsőrendű. Ez azonban a többi tárgyakból nyert osztályzatát tekintve, inkább azt látszik bizonyítani, mennyire német volt még akkor, ezelőtt félszázaddal, a főváros és tanuló ifjúsága.