Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)

1884 / 5. szám - Petőfi Sándor életéből

K­O­R­Z O­R­TT Mindkettő zavart, elfogult s Terezt az­­ öröm, a boldogság egészen elnémítja. Az­­­­tán beszél az ifjú. Elmondja jövetele célját s hogy tegnap óta orvos s most nőt akar haza vinni Erdélybe, hol kis öröksége várja.­­ Hét év óta laknak egy födél alatt és »Remegve, titkos, mély gyönyörrel Bimbó nyílását lestem én,­­ még gyermek volt gyermekörömme Hogy magamnak eljegyezem. Az ifjú édes fogadalmat Beváltni jött, a férfi most: Oh szentesítse ön frigyünket Oh adja nékem a Mar­gi­tót! Csak néhány percig küzdött Teréz szi­vével, szerelmével, egész magával Sápadtan, halottas fehéren hívja Margitot, ki boldo­gan kiáltja: »Édes Teréz!« »Ekkor a zord varáz­nak vége, Győzött a testvér — az anya ! Zokogva vonja őt keblére A mig öleli csókkal hordja Fülébe suttog untalan Egy szót, a, melyben vívódása És szerelme és lemondása Ah, minden, minden benne van. Egy szót — csak ennyit tud rebegni : »Szeresd, szeresd! Ugy-e te nagyon fogod őt szeretni ?« E félsorral végződik a költemény. Rész­letesen mondtuk el meséjét és azért, mert ez a mese — mint látható — végtelen egy­szerű, mindennapi s csak a részletek költői, természetes színezése által válik érdekessé. Valami különösebb, új invenció nem ra­gadja meg az olvasót; a helyzetek sem újak, kevéssé ismertek ; de a­mint azokat rajzolja a költő s a­mint az alakok kedély­­állapotát kizárja, az valódi művészet, mely nem ismer hatásvadászatot, sem mesterkélt­séget. Nincs a kis elbeszélésnek része, melyet mély hangulat ne hatna át. Mindvégig az élet közönséges jelenségeit mutatja be a szerző, sokszor szánt szándékkal kerülve azt, a­mi némi romantikus lendületre csábítaná s mindez egyszerű jeleneteket az életvalódi­­ság erejével tünteti föl. Ez egyszerű alakok iránt kezdettől megszerzi érdeklődésünket, rokonszenvünket s azt mindvégig meg is­­ tartja számukra. Igaz,hogy Teréz az egyedüli, a­kit látunk, ismerünk, megértünk. Őt rajzolta legtöbb­­ előszeretettel, míg Margitot, Jenőt csak ném­­­hány vonással mutatja be futólagosan ; s az apa, az uj feleség s a kis bankáré csak staffage-alakok, kiknek kontúrjai is hamar elmosódnak. Kiss József, balladáiban sok­szor röviden és jól jellemez, de ilyen hosz­­szabb lélegzetű elbeszélésben az efféle váz­latos rajz: megbosszulja magát. Már az élet apró jelenségeinek festésé­ben sokkal szerencsésebb. Tolla legtöbbször ecsetté válik, így a bevezetésben a szalon, később az üldözött árvák összehuvása, Teréz új otthona, a varró­intézet, a kis bankárné lakása, a gép megérkezése, a lépcső-kaland s végül a megkérés mind meg annyi sike­rült rajzok, melyekben szin, vonás, árnyalat mind igaz, ha nem is valami markáns. Ezek­ben Kiss József új oldalról mutatja be te­hetségét, mely e művében ismét emelkedést jelez; dacára annak, hogy az elbeszélés a kissé mesterkélten fölcsigázott és túlzott igé­nyeknek nem mindenben felel meg. Szerencsésen vegyülnek a lírai s az elbeszélő elemek s a­mi reflexió van, az szorosan a helyzethez simul. E reflexiókban nyilvánul a társadalmi tendentia is, mely e mű alapjául szolgál, s a költő ember­­szeretete, a munka s a nyomor rabszolgái iránt ezekből sugárzik ki a legszebben. E len­dületes, szép helyek feledtetik az itt-ott la­pos részleteket, a kelleténél gyakoribb dö­cögős sorokat s a rímekben való koronkinti gondtalanságot, mely másnál nem lenne oly feltűnő, mint Kiss Józsefnél, a­ki tudva­levőleg meseszerűen fontolva halad a par­­nassuson. PRÉM JÓZSEF: PETŐFI SÁNDOR ÉLETÉRŐL. Érdekes adatokat olvasunk a »Miskolc és vidéke« című lapban Petőfi követjelölt­ségéről. Mindez adatokat Bankos Margit urhölgy közli a nevezett lappal, édes atyja irományaiból, ki levelezésben állt a nagy költővel. Tudvalevő, hogy Petőfi a Kis-Kunság­­ban az 184­8. évi választás alkalmával követ akart lenni, de a boroshordóknak hathatós ékesszólása elbuktatta, pedig a nép nagy ragaszkodással viseltetett iránta. Petőfi el­lenei azon érvet hozták fel, mikép hiába akarja a nép Petőfit követnek megválasz­tani, azt a törvény nem engedi meg, mint­hogy nem redemciós kun ember. Erre a so­kaságból előállott egy köpcös öreg, mond­ 77

Next