Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 3. (1936-1937)
1937 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
A PETŐFI-TÁRSASÁG ÉLETE PETŐFI DIADALMAS ÚTJA JAPÁNBAN. A Petőfi Társaság januári ülésén Pekár Gyula elnök mutatta be Mezey István vendég következő felolvasását: A népek lelkében élő nagy hitek néha valósággá válnak. A szabadságharc leverése után a magyar nép sokáig nem tudott belenyugodni abba, hogy nemzeti ügye bukásával együtt meghalt a Nagy Március költője, Petőfi Sándor is. Nem hitték el, hogy a segesvári tömegsírban pihen a szabadság, az ifjúság és a nagy magyar akarat minden időkre legnagyobb lírikusa. Az abszolutizmus idején született a legenda, hogy Petőfi Sándor nem halott, hanem a haza földjére betört oroszok magukkal hurcolták és valahol távol, Szibéria ólombányáiban raboskodik. Hatvan esztendővel azután, hogy a nagy látnok a fehéregyházi csatasíkon vérével pecsételte meg költészetét, a Petőfi-legenda valósággá vált. A világháború magyar hadifoglyai a szibériai fogolytáborokban megtalálták Petőfit, — de nem mint az ólombányákban sínylődő aggastyánt, hanem az ifjú, tüzes, mindig új harcokra lelkesítő költőóriást, ki ott, a szibériai táborokban sínylődő kései bajtársait is lelkesítette, vigasztalta és kitartásra buzdította. Mikor pedig a japáni nép segítő kezét nyújtotta a szörnyű rabságban éhhalálnak, ragályoknak, cseh légionisták gyilkának kitett magyar hadifoglyok felé, a Buddhaként mindig megifjodó Petőfi sem maradt tovább Szibériában, átkelt a tengeren a japáni szigetek felé, hogy ott új testvéreket szerezzen sokáig testvértelennek tartott nemzete számára. Azután, hogy a Szibériából megváltott magyar hadifoglyok annyi hányattatás után visszatértek a szétszaggatott, megcsonkított távoli hazába, Petőfi továbbra is kinn maradt Japánban, hogy az ott hivatalos diplomáciai képviselet nélkül álló magyarságnak Körösi Csoma Sándorral együtt nagykövete legyen. A szibériai táborokban a magyar hadifoglyoknak a kenyér, a fűtött szoba, a testet betakaró rongynál is jobban hiányzott: a betű, mert magyar könyv nem juthatott el hozzájuk. A magyar életakarat, a magyar leleményesség azonban nem hagyta el hadifoglyainkat. Ha nem volt magyar könyv, hát csináltak. Egy-két Petőfi-költeményre mindenki emlékezett. Ezeket szép sorjában lemásolták. Talán a középkori szerzedesek celláiban készült kódexeket írták olyan lelkesedéssel, ahogy ezek a kiéhezett, rongyos, örökös rettegésben élő hadifoglyok másolták a fabarabokban, gyalulatlan deszkákból összetákolt asztalaikon valóságos áhítattal a Petőfi-költeményeket, hogy azután kézről-kézre adva, táborból-táborba vándorolva, a rabmagyarok tízezrei számára adjon erőt és kitartást a további szenvedésekhez. 1918 augusztusában sorsdöntő változás állott be a szibériai hadifoglyok életében, mikor Vladivosztokban Otani tábornagy parancsnoksága alatt partra szállott a japáni expedíciós hadsereg, hogy a Bajkal 245 .