Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 4. (1937-1938)
1937 / 1. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
álogatták abban a hivatásos, nagy munkában, mely rá, mint a társaság elnökére várt. Az ő elnöksége idejére, 1923-ra esett a Petőfi-centenárium, melyet méltóan és maradandóan kellett megrendezni. „És Pekár, írja róla egy cikk, fáradtságot nem ismerő, lankadatlan buzgalommal erejét és idejét ennek a kultusznak szentelte, melyben a nemzetbecsületnek egyik legfényesebb dokumentumát látta. Már jóval az ünnep előtt lelkesítette a közönséget szárnyaló megnyitóiban kötelességére, majd annak idején úgyszólván minden nagyobb hazai Petőfi-ünneplésben részt, vett; külföldi, párizsi szereplése pedig felejthetetlen.“ Itt történt 1923 január 26-án, hogy Jean de Bonnefon francia kültagunk buzgólkodására Párizs világhírű egyetemének, a Sorbonne-nak 5000 embert befogadó óriási termében Petőfi-emlékünnepet rendezett. És Párizs kitett magáért. Nemcsak a Sorbonne, termetelt meg zsúfolásig. Az utca is ünnepelte a Petőfi Társaság elnökét, Pekár Gyulát, a kocsija alig tudott keresztültörni az őt éltető tömegen. Ő volt az ünnep szónoka. Az ünnepi beszéd, melyet francia nyelven tartott és Paulay Erzsi szavalata, aki francia nyelven Petőfi-köteményeket adott elő, magával ragadta a megjelent előkelőségeket meg a nagyközönséget s másnap kétszázhatvanhét francia lap írt a Petőfi-ünnep diadaláról. Pekár beszédét pedig teljes egészében közölte a Sorbonne hivatalos folyóirata, a Stevue des cours et conférences. A Petőfi-ünnep és a francia nemzet hódolata a költő lángszelleme előtt, törte át a világháború rettentő gyűlöletfrontját először s megnyíltak az ő nevére nemcsak az antant-városok kapui, de lakóinak szíve is. A párizsi ünnep a Rákóczi-indulóval kezdődött. Az elnöki emelvényen Pekár elnökölt, mellette ült jobbról De Monzie szenátor és Bonnefon, balra Appel rektor és Strowsky, a Sorbonne tanára. Beszédet mondtak Pekár ünnepi beszéde után: Tisseyre képviselő, De Monzie, Strowsky, majd a Theatre Francaié színészei: Sylvain és neje Jan de Bonnefon fordította Petőfi-verseket adtak elő, s folytatták: Du Mini és Vellini kisasszonyok, Signoret, Dacos úrnők, Roger Gaillard és Mme Morens. Paulay Erzsi magyar ruhában lépett a dobogóra s tomboló hatást idézett elő Petőfi két francia nyelvre fordított versével: az Egy gondolat bánt engemet és a Szeptember végén cíművel. A francia költők: Maurice Rostand, Jean Sarment és Mme Delarue Madrus Petőfi-ódákat mondtak. A közönség lelkesedése határtalan volt. Ne vágjunk azonban az események sorrendje elé. A forradalmak áldatlansága, a megszállás és Trianon gúzsbakötése a megcsonkult országot a kétségbeesés szélére juttatták. Kirabolva, kimerülve vergődött a kínban, s hová menekül ilyenkor az elgyötört nemzeti lélek? Irodalmához, melyben ott van az Isten, az élet, a nagy családdá egyesültek elveszíthetetlen hite. Akik a megalázás és nyomorúság ez éveit átéltük és elszenvedtük, nem feledhetjük el, mit éreztünk akkor! A Petőfi-Társaság volt talán az első, mely az ősi hit és fény melegével megnyitotta kapuit, s költőinek ajkán fölcsendült a magyar ének a feltámadásról. Az Akadémia felolvasó terme zsúfolásig telt meg ismét közönséggel s a szomorít emberek, akik tört kedéllyel átlépték a küszöböt, felfigyeltek a lelkes hang