Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 4. (1937-1938)
1938 / 2. szám - Gáspár Jenő: Séta a Petőfi-Társaság temetőjében (Tanulmány)
pihennek ebben a nagy magyar szellemi temetőben, amelynek határai valóban a Kárpátoktól az Adriáig, a Vág völgyétől a Barcaságig terjednek. A 159 halott közül 99 Budapesten van eltemetve a különböző temetőkben, egy: Gyóni Géza, a krasznojarszki hadifogoly-temető némán egymás mellé sorakozó fakeresztjei alatt pihen, a többi 59 pedig a régi és a mai Magyarország díszes és kevésbbé díszes temetőiben. Soknak emléke és sírja fölött megtörött a magyar bűn: a könnyen feledés átka, díszes mauzóleumok, kifejező síremlékek, gondozott, ápolt sírok árulják el, hogy a név és a szellem varázsa nem halt meg gyászpompával. A nemzeti kegyelet és megemlékezés vagy a rokoni szeretet sokszor, vagy legalábbis évente egyszer, Mindenszentek napján fölkeresi a nagy elhunytakat, imádságot mormol sírjuk előtt, a megemlékezés mécsesét meggyújtja és virágokkal hinti teli porhüvelyük takaróját. De a nagy többség, akiknek nevét már elfeledték, vagy akiknek rokonai és barátai szintén elhaltak, más vidékre költöztek, vagy a világháborút követő nagy nemzeti megpróbáltatások idején közéjük és szeretteik sírja közé kemény határokat vontak a békeszerződések, nem dicsekedhetnek márvány obeliszkekkel vagy bronz szobrokkal, délszaki növényekkel vagy egyszerű virágokkal sem, ők az elfelejtett sírok és elfelejtett írók birodalmába tartoznak. De van valami vigasztaló ezen a téren is. Az írókat meg szokták azzal vádolni, hogy nemcsak életükben marják egymást, hanem ez a marakodás és gyűlölködés átterjed a temetők kapuján is. Az utóbbi évek megtanítottak arra, hogy ezen a téren is van kivétel. Pintér Jenő, a kiváló irodalomtörténész és tudós, a budapesti királyi tankerület főigazgatója, még 1924-ben igen kedves, megható és kegyeletes gondolatot valósított meg. A budapesti temetőkben kijelölte egy-egy írónak a sírját s a sír gondozását rábízta valamelyik fiú- vagy leányközépiskolára. A sírok között vannak olyanok is, amelyek nemzeti irodalmunk nagyságait takarják, de ezeknél is jólesik, a serdülő ifjúság gondossága, figyelme, az, hogy Halottak napján vagy a nagy halottak születési évfordulóján eljön a magyar ifjúság a temetőkbe és hódol az elhunytak emlékének. De ott, ahol nincs hivatalos nemzeti kegyelet és gyász, ahol nincsenek többé családtagok vagy jóbarátok, ott kétszeresen jólesik a figyelem, hogy serdülő magyar ifjak állnak díszőrséget az elfelejtett író elfelejtett sírja előtt s hogy gyengéd, fiatal leány-