Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 5. (1938-1939)

1939 / 3. szám - Czóbal Minka: Bajza-utca 21. (Visszaemlékezés)

A műterem, rendesen elfátyolozott lámpákkal és színes ék­kövekkel, csillogó kovácsolt vasampornákkal volt világítva, de most hangulatosabbnak találták a félhomályt, melyben csak az utcai lámpásokból beszűrődő fény világított meg egy-egy érdekes arcot, jellegzetes alakot. Mind igen boldogok, mert fiatalok voltunk, nem csak év­számban, de hitben, reményekben is. Olyan hulláma a lelksülés­­nek vonult át a világon, amely csak ritkán bimbózik az élet fáján. Egy fanatikus vágyakozás a Kultúra, a Művészet, a Szép, a Jó után, mint egyedüli útja a boldogulásnak, egyesek, mint a tömeg számára. Talán éreztük, hogy ez mind martaléka lesz, egy a kani­­kálok kegyetlenségével és a démonok gonoszságával szított világ­égésnek. De még sákkor a rémes halálgépek tömkelege az idők mé­­hében szunnyadott. A tengeralattjárót csak Jules Verne Nau­­tilusából, a repülőszerszámot pedig Icarus mithoszából ismertük. Fiatalok és boldogok voltunk. Mednyánszky László Szok­­rateszi tarkoponyája is alig látott 38 évet — ő volt a legidősebb köztünk, s lelke mélyén rejtőző melankóliát humorral s szikrázó érvekkel leplezte. Ha ez a búskomorság láthatóbb is volt, gróf Batthyányi Géza halvány arcán, vagy gróf Csáky István sötét tekintetében, de még senki se gondolta, hogy saját kezükkel vet­nek véget fiatal életüknek. Mi­ csak a rózsás­­jövőt láttuk. Úgy Herczeg Ferenc ma­gasan ívelő ragyogó írói pályáját, kinek első kötetét mindnyájan megbámultuk, s mohón olvastuk, Pekár Gyula, az ifjú Herkules most adta ki a „Hét“-ben légiesen bájos „Menyasszony fehérben“­ című novelláját, Apáthy István, a fiatal tudós éles logikával védte a materialismus tanait, Hubay Jenő és Aggházy Károly zeneproblémákat vitattak meg, néhány fiatalabb festő Párisban felszedett valeur tudományával kérkedett, míg egyszerre Feszty Árpád megrázta sűrű, barna üstökét, belekiáltott a félhangon folytatott társalgásba: „mit valeur, mit nuance! nekem a világ piros!“ Aztán meghívta a társaságot jövő pénteken halászlére: „Az nem lesz olyan uras, faintos vacsora, mint itt szoktak adni, de valódi, ahogy a Tisza partján tanultam, még a bográcsot is onnan hoztam.“ Feszty most nagy képén „Szent asszonyok Krisztus sír­jánál“ dolgozott. Kissé ki volt merülve, de jókedvű optimizmusa

Next