Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)

1940 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

A PETŐFI-TÁRSASÁG ÉLETE PETŐFI DIADALÚTJA JAPÁNBAN Mezey István, a lelkes japánbarát, hosszú időt töltött Japánban. Az ő tollából közöljük az alábbi cikket, amely Petőfi japáni diadalútjáról számol be. A szabadságharc leverése után a ma­gyar nép sokáig nem tudott belenyu­godni abba, hogy nemzeti ügye bu­kásával együtt meghalt a szabadságharc dalnoka, Petőfi Sándor is. Nem hitték el, hogy a segesvári tömegsírban pi­hen a szabadság, az ifjúság és a nagy magyar akarat minden időkre legna­gyobb lírikusa. Az abszolutizmus ide­jén született a legenda, hogy Petőfi Sándor nem halt meg, a haza földjére betört oroszok magukkal hurcolták és valahol távol, Szibéria ólombányáiban raboskodik. Hatvan esztendővel azután, hogy a nagy látnok a fehér­egyházi csatasíkon vérével pecsételte meg köl­tészetét, a Petőfi-legenda valósággá vált. A világháború magyar hadifoglyai a szibériai fogolytáborokban megtalálták Petőfit, de nem mint ólombányákban sínylődő aggastyánt, hanem mint ifjú, tüzes, mindig új harcokra lelkesítő költőóriást, ki ott, a szibériai táborok­ban sínylődő kései bajtársait is lel­kesítette, vigasztalta és kitartásra buz­dította. Mikor pedig a japáni nép segítő kezét nyújtotta a szörnyű rabságban éhhalálnak, ragálynak, a cseh légionis­ták gyilkának kitett magyar hadifog­lyok felé, a Buddhiszattvaként mindig megifjodó Petőfi sem maradt tovább Szibériában, hanem átkelt a tengeren a japáni szigetek felé, hogy ott új test­véreket szerezzen sokáig testvértelen­­nek tartott nemzete számára. Azután, hogy a Szibériából megváltott magyar hadifoglyok annyi hányattatás után visz­­szatértek a szétszaggatott, megcsonkí­tott távoli hazába, Petőfi továbbra is kinnmaradt Japánban. A szibériai táborokban a magyar hadifoglyoknak a kenyér, a fűtött szoba, a testet betakaró rongynál is jobban hiányzott­ a betű. Magyar könyv­ nem juthatott el hozzájuk. A magyar élet­­akarat, a magyar leleményesség azon­ban nem hagyta el hadifoglyainkat. Ha nem volt magyar könyv­, hát csinál­tak. Egy-két Petőfi-költeményre min­denki emlékezett. Ezeket szép sorjában lemásolták. Talán a középkori szerzete­sek celláiban készült kódexeket írták olyan lelkesedéssel, mint ahogy ezek a kiéhezett, rongyos, örökös rettegésben élő hadifoglyok másol­ták a fabarakkok­­bant, gyalulatlan deszkákból összetákolt as­ztalaikon a Petőfi-költeményeket. A gyűjtemény kézről kézre járt, táborról táborra vándorolt, s rab magyarok tíz­ezrei merítettek belőle erőt és kitar­tást a további szenvedésekhez. •1­244

Next