Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)
1940 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
A PETŐFI-TÁRSASÁG ÉLETE PETŐFI DIADALÚTJA JAPÁNBAN Mezey István, a lelkes japánbarát, hosszú időt töltött Japánban. Az ő tollából közöljük az alábbi cikket, amely Petőfi japáni diadalútjáról számol be. A szabadságharc leverése után a magyar nép sokáig nem tudott belenyugodni abba, hogy nemzeti ügye bukásával együtt meghalt a szabadságharc dalnoka, Petőfi Sándor is. Nem hitték el, hogy a segesvári tömegsírban pihen a szabadság, az ifjúság és a nagy magyar akarat minden időkre legnagyobb lírikusa. Az abszolutizmus idején született a legenda, hogy Petőfi Sándor nem halt meg, a haza földjére betört oroszok magukkal hurcolták és valahol távol, Szibéria ólombányáiban raboskodik. Hatvan esztendővel azután, hogy a nagy látnok a fehéregyházi csatasíkon vérével pecsételte meg költészetét, a Petőfi-legenda valósággá vált. A világháború magyar hadifoglyai a szibériai fogolytáborokban megtalálták Petőfit, de nem mint ólombányákban sínylődő aggastyánt, hanem mint ifjú, tüzes, mindig új harcokra lelkesítő költőóriást, ki ott, a szibériai táborokban sínylődő kései bajtársait is lelkesítette, vigasztalta és kitartásra buzdította. Mikor pedig a japáni nép segítő kezét nyújtotta a szörnyű rabságban éhhalálnak, ragálynak, a cseh légionisták gyilkának kitett magyar hadifoglyok felé, a Buddhiszattvaként mindig megifjodó Petőfi sem maradt tovább Szibériában, hanem átkelt a tengeren a japáni szigetek felé, hogy ott új testvéreket szerezzen sokáig testvértelennek tartott nemzete számára. Azután, hogy a Szibériából megváltott magyar hadifoglyok annyi hányattatás után viszszatértek a szétszaggatott, megcsonkított távoli hazába, Petőfi továbbra is kinnmaradt Japánban. A szibériai táborokban a magyar hadifoglyoknak a kenyér, a fűtött szoba, a testet betakaró rongynál is jobban hiányzott a betű. Magyar könyv nem juthatott el hozzájuk. A magyar életakarat, a magyar leleményesség azonban nem hagyta el hadifoglyainkat. Ha nem volt magyar könyv, hát csináltak. Egy-két Petőfi-költeményre mindenki emlékezett. Ezeket szép sorjában lemásolták. Talán a középkori szerzetesek celláiban készült kódexeket írták olyan lelkesedéssel, mint ahogy ezek a kiéhezett, rongyos, örökös rettegésben élő hadifoglyok másolták a fabarakkokbant, gyalulatlan deszkákból összetákolt asztalaikon a Petőfi-költeményeket. A gyűjtemény kézről kézre járt, táborról táborra vándorolt, s rab magyarok tízezrei merítettek belőle erőt és kitartást a további szenvedésekhez. •1244