Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 7. (1940-1941)

1941 / 3. szám - FIGYELŐ

tartalmazza azok számára, akik jobban be akarnak mélyedni az Ady­­probléma egyes részleteibe. Az utóhangban ugyancsak Kőszegi László felveti a kérdést: Kié hát Ady! Kőszegi László az utóhang­ban még a következőket állapítja meg: „Miért nem foglalták le őt azok a jóízlésű, művelt magyarok, akik pedig első kötetét szívesen fogadták! Azért nem, mert a második kötetében mutatkozó lényeges vonásai már elfogadhatatlanok voltak: a fölösleges forradalom, a hisztérikus duhaj gesztusok.“ Mi a magunk részéről egyszerűen csak regisztráljuk, hogy ez a könyv megjelent. Ennek a rovatnak, amint a címe is mutatja, az a célja, hogy figyelemmel kísérjük a magyar irodalom minden fon­tosabb megnyilatkozását s amikor végigolvastuk ezt a könyvet, az volt az érzésünk, hogy vitát nem kezdünk, mert a vita Ady rajongói és kritikusai között ennek a könyvnek a nyomán egészen biztosan olyan széles mederben fog megindulni, hogy még lesz alkalmunk visszatérni erre a kérdésre. Az a véleményünk, hogy mind a három probléma: Ady Endre költői értékelése és helye a magyar irodalom­­történetben, politikai szereplése, valamint emberi értékeinek vagy gyarlóságainak megítélése még meglehetősen nyitott kérdés s mind a három vonatkozásban a Aolta még sokáig fog tartani. A közeljövő irodalmi harcai mutatják meg, hogy kiknek van igazuk, a minden­áron magasztalóknak-e vagy azoknak, akik emögött a könyv mögött állanak. A tisztulási folyamat mindenesetre kívánatos s kíváncsiak vagyunk, vájjon ez a legújabb Ady-könyv elősegíti-e ezt a célt, vagy még jobban elmérgesíti a helyzetet. (16.) JUSTH, MUNKÁCSY ÉS PEKÁR. A koratavaszi könyvpiac újdonság-áramából kiemelkedik egy kötet, mely egy szinte félszázad előtt elhunyt írónk, Justh Zsigmond naplótöredékét adja. A kötet nem azért érdekes, mert egy feledhetetlen író belső világát tárja fel előttünk. Az író Justh Zsigmondra a feledés fellebbezh­etetlen fátyola borult. Mint különös jelenség,­­ érdekelheti a lélekbúvárt. Az ember jóval izgatóbb, mint az író. Egy magát tudatosan írónak fejleszteni akaró ifjúú arisztokrata lelkivilágát tárja fel benne, azzal az elhatá­rozott szándékkal, hogy a naplóját majd ki fogja adni. „Ha e jegy­zetek sok év múlva meg fognak jelenni, írja egy helyt, -- így ígér­tem Bunnynak — e kép után (melyet ajándékba ad nekem, cadeau princien) készült eauforte vagy rézmetszet lesz az élen“ (249. 1.). Már itt megakadhatunk. Ez időben kezdtek megjelenni a Gioncourt-test­­vérek naplói. Meg volt tehát a minta. Az utánzás ragálya elindult útjára. A sort Diana grófnő naplója nyitotta meg, aztán Baskirseff Mária naplója következett, — az őszinteség betegségébe esni divat lett. Bunny, fiatal angol festő úgy ábrázolja Justhot az arcképen, amint éppen naplóját írja. A kép — a szerző ígérete betartására — színes nyomatban ott van a kötet élén. Hogy ez aztán „fejedelmi ajándék“ lenne, mint Justh véli, arról szó sem lehet. Akadémikus mű, rajzhibákkal telítve. Ő magát írónak, művésznek képzeli. Úgy él, úgy néz körül a világban, hogy mindent, ami elébe tárul, feb

Next