Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 7. (1940-1941)
1941 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
jogtanácsosunk, évek óta lelkes barát közönségnek, amely hónapról-hónapra tánk a Petőfi Társaság ügyvezetésében hűségesen látogatja felolvasó üléseinket és legvégül annak a megértő és lelkes és minden márciusban nagy gyűlésünket- KORNIS GYULA KAPTA AZ IDEI GYULAI NAGYDÍJAT. A főtitkári jelentés után Lázár Béla r. tag terjesztette elő a nagydíjbizottság jelentését az idei Gyulai-nagydíjról, amelyet a Gáspár Jenő főtitkár elnökletével kiküldött bizottság, amelynek tagjai még Galamb Sándor és Lázár Béla voltak, a február 27-én tartott közgyűlésen Kornis Gyula t. tagnak ítélt oda. Lázár Béla jelentése a következőképpen hangzott: — Az utolsó négy éves ciklus alatt Társaságunk tagjai nem egy igen becses esztétikai tanulmányt jelentettek meg, közülük egy, mely éppen Petőfi Sándor költészetének mindeddig homályban hagyott oldalát világította meg, a felfogás mélységével, az előadás nemességével fölötte kiemelkedett. A mű Petőfi szesszimizmusáról szól, szerzője Kornis Gyula tiszteleti tagunk, kit nemrég Társaságunk egyhangú lelkesedéssel az elnöki székbe emelt. — Az örök ifjúság, a lángoló lelkesedés és izzó hazafiság költője, Petőfi Sándornál lehet-e egyáltalán pesszimizmusról beszélni? Valóban fogas kérdés s a legtöbben azok közül, kik Petőfi költészetét méltatták, azóta, hogy Gyulai Pál 1854-ben megírta Petőfi költészetének beható méltatását, melyben azokat a költeményeit, melyeket, mint Gyulai írta, «sötét, izgatott kedély hat át, bizonyos boncoló, fejtegető szellem, s nem kard, de tőrnek élével szándékozik behatolni az élet és természet titkaiba», nem becsülték sokra, szinte költészete egészségtelen részének tekintették. Ez a felfogás azután, kevés kivétellel, közvéleménnyé lett. Mentséget kerestek hozzá a költő ifjúkori, keserves sorsában. — S valóban, Társaságunk feledhetetlen alelnöke, Ferenczi Zoltán, Petőfi klasszikus életrajzában ki is mutatta azokat az élményeket, melyek Petőfiben a borongás, az elborulás, szinte a kétségbeesés hangjait csalták elő. Egy zseniális, máig nem eléggé méltányolt néhai tudósunk, a kolozsvári egyetem professzora, Meltzl Hugó viszont, a schopenhaueri gondolatkörbe belemerülve, Petőfinek éppen ezt a sötét gondolatlíráját tartotta a költő legbecsesebb alkotásának. Szerinte Petőfi ezekben a metafizikai elgondolások mélységeibe hatolt. Sőt, egyik tanítványa, Barabás Ábel, a Felhők gondolatait összefüggő költemény-ciklusnak fogta fel, ahol a gondolatok egymással küzdve, azokból egységes drámai költeményt állított össze. Ezzel az ellentétes felfogással találkozott Kornis Gyula, mikor a költővel behatóbban foglalkozni kezdett. — Kornis, ki egy háromkötetes munkában már összefoglalta a modern lélektan eredményeit, kinek a Gondolat, a maga keletkezésében és hullámzásában, azóta is érdeklődésének állandó tárgya, Kornis felvetette magában a kérdést: mi tehát valóban Petőfi gondolatköltészete, ami kiváló elméket ilyen ellentmondó, ilyen egymással szöges ellentétben álló ítéletekre vezethetett? Tanulmányai eredményeként azután megállapítja, hogy Petőfinél rendszeres metafizikai gondolkodással nem találkozunk, Petőfi nem északokkal dolgozik, hiszen velejében eszményhívő optimista. «Azért pesszimista — mondja — mert idealista.» ő tehát nem Petőfi egyéni élményeiben, hanem túlfokozott érzékenységében, nagyfokú ingerlékenysé