A Petőfi Társaság Lapja, 1877. január-június (1. kötet, 1-26. szám)
1877-01-14 / 3. szám
A P E T O F I - T A R S A S A G LAPJA Ádám egy újabb keltű leveléből úgy érzem, miként a főrangú költőivadék az öreg számüzöttet, „árulóját“ illetőleg nemcsak teljesen megnyugtatta, sőt maga kéri a „Magyar Arion“-nak hozzá ajánlását, mit különben Horváth Ádám személyesen akar bemutatni és ajánlani a nádorispánnak, kinek előde, Sándor főherceg és nádor a „Nyári Éjszakák“ ajánlását fogadta el, ő is nyomatván ki ezen verses munkát. SZOKOLY VIKTOR: PETŐFI ÉS BUDAPESTI BARÁTAI. 1844—1846. (Visszaemlékezések.) (Vége.) Nem személyes hiúságból vágyik e hirnévre, úgymond, hanem hogy a magyar nép jellemét, a jó szegény népet, melyet eddig a költészetben egymaga képvisel, az egész világon elismerésre juttassa, önbizalomra ébreszsze. Magyarország eddigi nagy költői, tudva vagy öntudatlan a magyar nemességet, a szabadalmasokat, a magas köröket dicsőítették, ő az igazi, a valódi népet dicsőiti, mélyé a jövendő s melynek létezését sem itt benn, sem odakünn nem sejtik. így beszélt egy ideig, sok sejtelmes dolgot szőve közbe, hogy ő úgy sem él már sokáig, mert vagy ő ver le valakit vagy őt valaki. Oly lelkesen, annyi érzéssel tudott beszélni, hogy én is fölkeltem fekvő helyemről s formaszerinti fogadást tettem, hogy a mennyiben gyenge erőmtől telik, hírének emelésére mindent megteszek s bevallom neki titkos elhatározásomat is, hogy rövid időn világgá indulok. Petőfi nem szólt semmit, csak „jó utat“ kívánt, végig terült ágyán s végre elaludt ő is, én is. Korán reggel felkeltem, kezet nyújtottam Petőfinek s eltávoztam. Ekkor láttam utolszor Petőfit. Áprilisban megjelent az én „Jahrbuchom“ s egy hétig tele volt minden magyar és német lap gúnynyal, szidalommal a fércmű fölött, amit az valóban meg is érdemelt. Május 6-ikán elhagytam Pestet. Petőfi pedig, megkötvén Emich-hel a szerződést összes művei két kötetének kiadására, Duna-Vecsére ment szüleihez. Nem igen gondolt többet reám, vagy inkább gondolt ugyan, de haraggal, midőn szerencsétlen „Jahrbuchom“ kezébe akadt. Ha tette, igaza volt, annál inkább, mert akkor kezdték meg Császár és Hazucha újra üzelmeiket. Petrichevich Horváth Lázár és a mindig durva Zerffy akkor indítottak egy német lapot, hogy az új iránynak az ú. n. német kultúrával állják útját. Petőfi és Pákh tehát sokáig gúnyolódtak felettem, amit különben, mint Jókainak „Az én kortársaim“ című iratában olvasom, később mind a ketten megbántak. Én nem tudtam semmit minderről, eltávoztam teljesíteni fogadásomat. Azon hazámfiai közül, kikkel Petőfinél vagy az ő körében ismerkedtem meg 1844. őszétől 1846 májusáig, még a következők vannak életben: Bakody, Jókai, Degré, Pálfy, Dobsa, Kecskeméthy, Vajda, Görgey István, Vahot, Lauka, Pompéry, Szigligeti, Hugó Károly, Henszlmann, Csengery, Frankenburg, Orlay-Petrics, Barabás, Bulyovszky, Petőfi István, Beck Károly, Xántus, Greguss, Pulszky, Csernátony. Aranynyal csak a márciusi napok után ismerkedtem meg. Életben vannak még azok közül, akik Petőfi hat évig tartó irodalmi, majd politikai és katonai pályáján szerepet vittek: gr. Teleki Sándor, Kubinyi Rudolf, Várady, Klapka tábornok, Czecz tábornok, dr. Lengyel. — E névsor bizonynyal még kiegészítésre vár. Várjon Kossuthtal állt-e valamely viszonyban Petőfi, vagy hogy egyátalán találkoztak-e az életben, nem tudom; valamint azt sem, érintkezett-e Petőfi még azután is az ő első fordítójával Dux Adolffal ? Hazafias tekintetben ép oly szép lenne, aminő sürgős kötelesség irodalomtörténeti szempontból, ha mindenki megírná Petőfire vonatkozó személyes emlékeit. Ezeket a Jókai, Vahot, Beck Károly, dr. Lengyel stb. már megjelent följegyzéseivel egyesítve, minő nagyértékű Petőfi-album kerülne ki ebből. Egyre fogyunk s ki tudja, nincs-e közelebb az az idő, mikor már alig lesz valaki, aki a nagy költőt személyesen ismerte. A legbecsesebb közlemények úgy is elvesztek már örökre. Az elmúlt 32 év óta elhunytak Petőfi ismerősei, barátai közül, anélkül, hogy személyes emlékeikből csak egy sort is hátrahagytak volna Petőfiről: Vörösmarty, Bajza, Szemere Pál, Eötvös József, Jósika Miklós, Toldy F., Székács, Vachot Sándor, Lisznyay, Egressy, Garay, Nagy Ignác, Kempelen, Fáncsy, Pákh Albert, Rezeta (censor), Pap Endre, Kerényi, Bérczy, Tompa, Sárossy, Obernyik, Emich G., Sükei, Irinyi, Vasváry, Kuthy, Kazinczy G., a költő neje : Szendrey Julia, Petőfi szülei, és fia Zoltán. Ez utóbbiak kivételével szerencsém volt az itt felsoroltak mindannyiát személyesen ismerni, s általában mindenkit, aki az idő alatt Petőfivel valami érintkezésben állt, így a többi közt a derék hazafias szabómestert: Tóth Gáspárt. KERTBENY KÁROLY. 45