Pszichológia 17. (1997)

1997 / 3. szám - MÚLTUNK - VÁRINÉ SZILÁGYI IBOLYA: Szakmai önarckép és személyes szakmakép

Sorsszerűségre utalhat a második diploma tudatos választása (más szakág könnyebben elérhető lett volna), s nem utolsó sorban a szakdolgozati és kandidátusi disszertációtémáim választása. Előbbit W. James tudatfelfogásáról írtam, elbűvölve James gondolatgazdagságától. Kandidátusi disszertációm témaválasztása mindenekelőtt abból az érzelmi-szel­lemi ellenállásból fakadt, amelyet a hivatalos marxizmusba beépült lapos szenzualiz­­mus, a mechanikus materializmus észlelésfelfogása váltott ki belőlem, főként azért, mert teljesen eltüntette a megismerő folyamatokban, a világnézetben, világlátásban és értelmezésben a szubjektum aktivitását. Az ortodox marxizmus ezzel akarta erősí­teni az ideológia ’anyagelvűségét’, összhangban a dogmatikus pavlovizmussal. Vég­eredményben egy olyan észlelő alanyt tételeztek fel, aki passzívan befogadja az anya­gi világ ingereit, ezeket építgeti-alakítja tovább szellemi-lelki tevékenységében. A passzív észlelő alany — egyedi alany! — képzete számomra feltűnő ellentmondásban állott minden jelentős olvasmányommal, mindenekelőtt a korai marxi munkákból, pl. a Gazdasági-filozófiai kéziratokból kitűnő ember- és társadalomfelfogással, az akko­riban elragadtatással felfedezett, Bernstein és Anohin által képviselt ’aktivitásfizioló­giával’ és számos új tudományággal. A passzív észlelő alany képzetétől nem vezetett semmilyen termékeny út az akkoriban előtérbe kerülő ismeretelméleti problémák (pl. az információ és a jelentés természete, funkciói az önszabályzó rendszerek működé­sében, az érték természete és szerepe a viselkedés szabályozásában stb.) megoldásá­hoz sem. A passzív észlelő alany képzete nem engedte érvényesülni azt a megközelí­tést sem, amely bizonyos kulturális és társas interakciós összefüggések és determi­nánsok létét és érvényesülését kereste az emberi észlelésben. Amikor az észlelés leegyszerűsített interpretációja cáfolatán dolgoztam, számba vettem az idegrendszer plaszticitásának és a szubjektum aktivitásának különböző és hierarchikusan felépülő szintjeit igazoló bizonyítékokat. Mindez együttesen, az ész­lelés szociálpszichológiai aspektusát is figyelembe véve, segített megérteni különböző pszichológiai iskolák létrejöttét, eltérő hangsúlyát és integrációs lehetőségeit az ész­lelés magyarázatában, kivált a konstancia-jelenségek és az észleletek tárgyi adekvát­­sága vonatkozásában. Én főleg az utóbbival foglalkoztam. Bizonyítottam, hogy az ész­leletek tárgyi adekvátságának kialakulásához nélkülözhetetlen a szubjektum aktivitá­sa, szemben a dogmatikus marxizmus álláspontjával. Az észlelés hierarchikus szerveződésének követése ezen kívül a megértés jobb útjához vezetett az olyan kérdések vonatkozásában is, amelyek tizenéves koromtól kezdve foglalkoztattak: miért látnak, értelmeznek személyek és csoportok néha hom­lokegyenest eltérő módon azonos fizikai és társadalmi helyzeteket, hogyan alakul ki a ’másság’, az ’idegenség’ észlelése, s milyen következményekkel járhat mindez a va­lóságos életben. Érdekes kérdésnek tartom, hogy szabad választás esetén hogyan bukkannak fel a tudományos témákban életrajzi ihletésű, latensen bennünk élő, elnyomott vagy ki­hordott, megfogalmazott problémák. A pszichológia kifejezetten az a tudomány, ahol ennek igen nagy szerepe van. Ez a kérdés beletartozik abba a nagyobb problémába, amit úgy nevezhetünk, hogy a ’tárgy vagy a téma’ konstruálása a pszichológában, amelyet igen elgondolkodtatóan vetett fel nemrégiben a pszichológia történetének

Next