Pszichológia 26. (2006)

2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - RÓZSA SÁNDOR - KÖKÖNYEI GYÖNGYI - HOLICS ANDRÁS - KULCSÁR ZSUZSANNA: Figyelmi funkciók és személyiségjellemzők szomatizáló fiatal nőknél

az amplifikáció és a rossz hangulat az átélt panaszok jó bejóslójának bizonyult, még­pedig az amplifikáció a lokalizált tünetekkel (pl. köhögés, hurut, torokfájás), a rossz hangulat pedig az általános panaszokkal (pl. fáradtság, hányinger, étvágytalanság) volt szorosabb kapcsolatban. Barsky és munkatársai (1988) tanulmánya jelzi az amplifikációnak az eredetileg Petrie (1978) által leírt augmentációval és a Byrne (1964) által bevezetett represszió­­szenzitizáció konstruktummal, ezen belül értelemszerűen a szenzitizációval való kapcsolatát, és rámutat az egymást átfedő fogalmak egységesítésének és a hátterük­ben álló idegrendszeri funkciók kutatásának szükségességére. Simon és Vondorff (1991) a szomatizációt olyan információfeldolgozási módként értelmezték, amely az emocionális distressz megélésére való fokozott hajlamot is ma­gában foglalja. E szerzők a szomatizálóknál mind az interoceptív, mind az exterocep­­tív ingerekre vonatkozó fokozott érzékenységet feltételeztek. A szomatizáció és az augmentáció kapcsolatára utalnak James és munkatársai (1990) eredményei, akik az augmentáció kiváltottpotenciál-mutatóját elemezték szomatizáló és nem szomatizáló személyek kis, reprezentatívnak nem mondható cso­portjánál, 8 férfi és 2 nő kísérleti és 10 - korban és nemben illesztett - kontrollsze­­mélynél. (A populáció azért nem reprezentatív, mert a szomatizáció az össznépesség­­ben nőknél jelentősen gyakoribb, mint a férfiaknál; pl. Pennebaker, 1982. James és munkatársai (i. m.) különböző intenzitású hangingerek által kiváltott agyielektromospotenciál-mutatókat határoztak meg, és azt találták, hogy a kiváltott potenciál Pl-Nl komponensének amplitúdója az ingerintenzitás függvényében ábrá­zolva szomatizálóknál szignifikánsan meredekebb görbét ír le, mint a nem szomati­záló személyeknél, azaz a szomatizálók fokozottabb augmentációs tendenciát mutat­tak. A szerzők értelmezése szerint az eredmény a szenzoros inputszabályozás zavarát jelzi szomatizáló személyeknél. A szomatizálókra jellemző ún. szomatoszenzoros amplifikáció gondolatát a Barsky­­csoport legújabb publikációja az általános hiperarousal feltételezésére terjeszti ki (Hammad és mtsai, 2001). A szerzők - a központi idegrendszeri információfeldolgo­zás zavarának feltevéséből kiindulva - a szomatizáció kérdőívvel (Somatization Sensation Inventory) meghatározott mértéke és a szintén kérdőívvel (Hyperarousal Scale) mért hiperarousal közötti kapcsolatot vizsgálták, és a két mutató között erős pozitív korrelációt találtak. Rámutattak arra, hogy a hiperarousal-skála, különösen annak a vizsgálatban leginkább érzékenynek bizonyult tételei, a korábbi kutatások szerint szignifikánsan korrelálnak az EEG-vel meghatározott kérgi reaktivitással és kérgi kiváltottpotenciál-amplitúdókkal is, azaz a szomatizáció fokozott kérgi arousallal lehet kapcsolatban. A hiperarousal feltevéshez jól illeszkedik Rief és Auer (2001) tanulmánya, amely­ben a szerzők a fokozott általános fiziológiai aktivitás szerepét elemzik a szomatizá­­cióra jellemző tüneteket felerősítő észlelésben. A vizsgálatban 24 szomatizációs szindrómában szenvedő, 34 szomatizációs szindrómában és társbetegségként de­presszióban szenvedő, valamint 23 kontrollszemély vett részt. Figyelmi feladatokat 42

Next