Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények 5. (1868)
I. Barsi József: A világforgalom állása
4 DR. BARSI JÓZSEF: rázni talán lehet, de menteni nem ; nem különösen a magyar napi sajtónak mindennapi mulasztásait és bátortalanságát a kezdeményezésben, melyek, eredjenek bár tájékozottság, bár buzgalom hiányából, nem most először lettek nagyon káros nemzeti mulasztások részint okozói, részint elnézői. Szerencsénkre a munka megtestesült eredményeit meg lehet vásárolni, s aránylag alig van olcsóbban megszerezhető áru, mint épen a legbecsebb, t. i. tudományos fürkészések, egybevetések és műveletek számokban kifejezett eredménye. Ily tudományos külföldi műveletek alapján) szándékozunk itt néhány világsugarat vetni a világforgalom mai állására és mozgalmaira, s e végre könnyebb áttekintés okáért néhány kölcsön vett táblát közleni, melyek a világforgalom eszközeinek állását számbeli adatokkal tüntetik szembe, a milyen volt 1860-ban és milyenné fejlődött 1865-ig, e határon majd innen maradva, majd túlmenve, nem önkényből, hanem lehetőség és kénytelenség szerint. Tekintve azt, hogy adataink, bár elsősorban Európa államairól szólnak, megérintik, amennyire lehetséges volt, a lakott föld és bejárt tengerek minden nevezetes pontját, természetesnek fog tetszeni, hogy az 1865-ik éven inneni adatokat jelen munkálatunkban nagyobb részt mellőznünk kellett. Ez fejti meg a tüneményt, hogy Magyarországot e dolgozatban nem léptethettük fel, mint óhajtottuk volna, saját neve alatt és önnön súlya szerint. A hazafiúi bánatot, mely innen ered, enyhíti némileg azon körülmény, hogy a férfias erélylyel vívott szellemi és erkölcsi harcznak országunk önállóságáért, melynek kimenetele 1865-nek végén még vajmi kétesnek látszott, szerencsés befejezése után, már most rajtunk áll díszt szerezni a nemzet nevének a föld népeinek versenyében. Hogy a vázlat, melyet a világforgaloma eszközeinek jelen állásáról és munkásságáról rajzolni szándékozunk, rövid .) L. Die Modernen Verkehrsmittel stb. E. B e h m : Ergänzungsheft Nro 19. zu Petermann’s geogr. Mittheilungen és Dr. Neumann Fér]: Verkehrsmittel auf der Weltausstellung zu Paris im Jahre;1867.