Szépirodalmi Közlöny, 1870 (1. évfolyam, 1-38. szám)

1870-10-27 / 30. szám

I. évfolyam, 30. szám. 1870. október 27. SZÉPIRODALMI KÖZLÖNY. IRODALMI, SZÉPMŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI HETILAP. A NÉMET EPIKAI KÖLTÉSZET. (1848—1866.) IV. Térjünk át a versben irt elbeszélő-költé­szethez. Tekintsük mindenekelőtt ama fajt, melyet e szakasz bevezetésében említettünk. Az új modorú „ lyrai-epicai“ költemény ez. Fővonása a vörös fonal, mely áthúzódik az egész újkori német művészeten : a faj­ok összeke­verése. Hősei: 0. Roquette (Waldmeisters Braut­­fahrt), Redwitz (Amaranth), Pntlitz (Was sich der Wald erzählt), a mint látjuk, csupa nem né­met név. A lyrai eposz, a legújabb időben — ta­lán főleg L. Tegner „Frithiof mondája“ által megindítva — roppant tért foglalt a német iroda­lomban. Alakjainak összeségében oly kevés egyénileg feltűnőt mutat, hogy csak egyet kell olvasnunk valamennyinek ismerésére. Egyedül csak a tárgyban különböznek, s ezek sokkal érdektelenebbek,­­ semhogy itt bővebb boncolgatásukba bocsátkozhatnánk. Csak annyi említendő, hogy annak, a­mi után törekedtek, öntudatosan, vagy öntudatlanul, a „Frithiof-mondának“ nyomába sem érnek. És azok, kik leginkább megközelítik a valóságos epi­kai irmodort, mint Kinkel (Otto der Schütz), Simrock, Scherenberg, Gruppe, vagy igen ne­hézkesek, vagy inkább csak régibb műveket ön­töttek új alakba. A modern lyrai eposz, mint Redwitz „Ama­ranth “-ja, Horn „Pilgerfarth“-ja és tömérdek más költemény, nem egyéb szélesre taposott köl­tői beszélynél, kis rimes versekben, vagy kü­lönfélekép váltakozó mértékben irt regényecske, mely az eposz minden jellemző tulajdonát nél­külözi. Az epikai iz csak százszorosan hígítva jő elő e lyrai levessel bőven feleresztett ragoutban. Úgy látszik azonban, hogy e válfajnak ideje már lejárt, habár még a legnevezetesebbe­ket: az ájtatoskodó Amaranthot, miben, a­mint suttyomban mondják, egy speyeri kanonok sem egészen ártatlan az aránylag legalább erőteljes „Otto der Schütz “-el, és a becsteljes „Wald­­meister“-t sokan olvassák, mint ezt az új meg új kiadások bizonyítják. E lyrai-epikai téren is működött a már többször említett Müller von Königswinter, a nélkül azonban, hogy ide tartozó művei: „Prinz Minnewin“, „Johann von Werth“ stb. új olda­lát mutatnák. Ép úgy Böttger „Früh­lingsmähr­­chen“-je inkább politikai irányköltemény, de a természet szellemének működése, pezsgése, zen­dülése oly kedvesen vannak vázolva, hogy az irányt feledtetik. ,,Habanah­“, „Düstere Sterne“, „Fall von Babylon“ hason művei. Tyll „Eulen Spiegel “-e polemikus, mindenféle modern jelenségek ellen irányzott mű, éles satyrával és igen ügyes ver­seléssel. Nagyobb feladatokra törekedett többek közt Schlöenbach Arnold különféle experimen­­tatió után, midőn a Hoh­enstaufenieket és Ulrich von Huttert terjedelmes eposzokban tárgyalta. Igyekvése, törekvése kétségkívül tiszteletre­méltó; az elvek, melyeket hirdet, érvényre lé­pésükkel talán az emberiség aranykorát idézhet­nék elő, de költészetről csak alig lehet szó nála. Ha ép róla szólunk, említhetjük tán regényeit­­ is, melyek a német regény minden hibáinak megtestesülései. Azonban legalább ama gon­dolata meglepően eredeti, hogy az újabb termé­szettudomány elveit és vívmányait költőileg igyekezett feldolgozni „Weltseele“ című­ művé­ben, legalább annyi eredménynyel, hogy neta­­lánt követőt csak felbátoríthat. E művében van elég egyes szépség és mély nézlet. Egy ki­csiny után említsünk egy nagyot.

Next