Szépművészet 1. (1940)

1940 / 3. szám - Czakó Elemér: A magyar bélyeg szemléje

tettek. Magyar történelmi érzéssel, a valóság túlértékelése nélkül, különleges formanyelvével adta elő epikáját, amint felmagasztosított alakjai előviharzanak a kilencszázéves, szinte mithikus fél­homályból. Más bélyegein is találkozunk szenvedélyes lendülettel és költői szár­nyalással. Lobogó lelkesedéssel készí­tette a keleti visszatérés emlékbélyegét, összesen négyet. Árvízi hőse már csaknem Toldi reinkarnációja. Repülői kápráztatnak. A Szent Korona nála foszforeszkáló erőforrás. Légrády olyan friss mindig és annyira romantikus néha, hogy a világ filatelistáinak elsőszámú közkedvence lett. Ameriká­ban rászavaztak első helyen, Svájcból francia mű­bírálók leveleztek vele, a szakreferácók pedig Lon­dontól Bécsen át Pozsonyig feléje nyújtották az el­ismerés pálmáját. A virágzó fiatalság és az újszerű művészet képviselőjét üdvözlik személyében. Ezek után jövőjétől csak a legbiztatóbb fejlődést várhatjuk. Fokról-fokra halad az önfegyelmezés magaslata felé. Képzeletének iramai rendezettebb ritmusokra váltód­nak fel. Belső feszültsége pedig nemcsak látomá­sokat vetít ki, hanem rajzbeli biztonsággal is erősödik. Bélyegkultuszunk mai idején, mikor a gyűjtők negyedmillióra tehető példányszámot is felvesznek közvetlen vásárlással egy-egy bélyegből, a művészeket nem kell lámpással keresni. Postánk bizonyos elmé­lyedéssel tudja életre kelteni sorozatait. A Művészeti Tanácsnak nemcsak bírálatát veszi igénybe, de kivá­lasztott előadókkal a tárgykörbe is bevezeti a művésze­ket s felügyel a sokszorosítás menetére. Ha pedig szük­ség van rá, a legilletékesebb szakembereket kéri fel. A Szent István sorozathoz például támogatást nyúj­tott Hóman Bálint, Lépesd­ Antal, Gerevich Tibor, a Magyar Szentekhez Vargha Damján és így tovább. Az eredmények azután akkorára nőttek, hogy a bélye­gekkel foglalkozó művészek tanulmányaikat máshol is felhasználták, így jöttek létre Jeges Ernő székesfehér­vári kompozíciói, Diósy Antal milánói nagy faliképe, Légrády levelezőlapjai stb. A művészek sokat adtak, de maguk is meggazdagodtak. A szűkebb körű pályázatokra újabban meghívást nyertek esetenként: Fery Antal, Molnár C. Pál, Ha­­ranghy Jenő, Jeges Ernő, Dely Anna, Szüts Pál, Jaschik Álmos, Végh Gusztáv, Berán Lajos, Szemes István, Pohárnok Zoltán, Muhics Sándor, D. Szabó István, K. Lukács Kató, Györgyfy György, Kövesdy Géza, Englerth Emil, Gebhardt Tibor, Jantschy-Jáky Béla, Pál György, Domanovszky Endre, Cziglényi Ádám, Szathmáry István, Horváth Jenő, az Aíczó András. 1004, erdélyiek közül Kós Árpád, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, gr. Teleki Ralph, a felvidékről Harmos Károly stb. Ki­emelkedő sikereket értek el a következők: Márton Lajos készítette a Magyar Szentek sorozatát. Nem kereste a mély­­értelműséget, de alakjai előkelőséggel reprezentáltak, örülhetünk, hogy a Szent Flóriánok és nepomuki Szent Jánosok mellett láthatjuk árpádházi szentjeinket is. A legrégibb templomaink tele voltak velük. Petten Sándor riportrajzok szellemében ünne­pelte a felvidék egy részének visszatérését. A forró események valóságát lopta a szívekbe. Tóth Gyula szobrászilag tömörítette Mátyás király emléklapjait. Elgondolása és ábrázolási módja nemcsak az újdon­ság ingerével hatott, de bírálóinak egybehangzó tetszé­sét is elnyerte. Különösen a Hunyady-címer és a Vajda-Hunyad bélyegei váltottak ki elismerést monu­mentalitásukkal. Diósy Antal az 1938-as Szent István bélyegek máso­dik sorozatának alkotója. A hit és a történelmi ihlet trónusára a Raffael előtti egy­szerűséget ültette. Az olaszok is adtak ki grotteszk Szent Ferenc bélyegeket. Diósynál szintén a lelki elemek viszik a szót. Nagyvonalú­sága alig fér el a bélyeg börtöné­ben. Alakjai majdnem ornamen­­tummá finomodnak. Kompozí­ciói pedig magasan felette állanak az operai végjelenetként ható amerikai bélyegek sokadalmain. Diósynek van még egy magyar népies bélyegsorozata, mellyel első díjat nyert, de mindeddig még nem sokszorosították. E bélyegeknek barátokat szerző ereje volna nemcsak a somogyi tükrösökből eredő ősi zamatja révén, de művészeti rangja folytán is. Még egy elsődíjas pálya­műről tudunk, melynek szerzője Konecsni György. A „művészetért“ című sorozatán szálfínom árnyalatok­kal fejezte ki magát a görög gemmák varázslata alatt állva s ametiszt és karneol színekre gondolva. Sugár­testű alakjai egyébként testvérei, a francia Roty „Mag­vetőjének“ és a német Cizarc „Faültetőjének“. A magyar lelkiségű irodalom, építészet és gondolkodás sohasem ellenezte sem a klasszist, sem a klasszicizálást. A népies s a történelmies bélyegek megjelentetése tehát nagy nyereség volna számunkra. A bélyeg maga tragikusan ki­csiny hely ugyan, mégis az azon megnyilatkozó igazi művész szava eljut széles e nagy világon minden­hová. Éppen ezért bélyegtervezőinket kár volna túlterhelni realista vágyak­kal és hivatalos előírásokkal. Nagyon Heibíng, 1994. Haranghy, 1927.

Next