Szépművészet 1. (1940)
1940 / 3. szám - Csánky Miklós: A kassai főoltár két ismeretlen szobra
nyék természetes sűrű redőzete, a sokszor párhuzamosan futó élek, másutt pedig a nagy gyűlések tört rendezése. Az egyházatyák szobrainak megfaragását tehát a főoltár kimagasló szobrászmesterének tulajdonítjuk. Ellenben nincs pozitív támaszunk arra, hogy a szobrok éppen az oromzat mennyezeteiben foglalhattak volna helyet. Az oltár mai koronázata újonnan készült. A régi oromzatot a múlt század elején szedték le, egyes szobrait még Henszlmann „a régi sekrestye felső kamrájában, másokat éppen magános embernél“ találta (Magyarországi Szent Erzsébet kassai templomának főoltárképei. Magyar Szépirodalmi Szemle 1847. 1. sz. i. o.). Néhányat közülük később, „az egyház javítása alkalmával, egy mellékkápolnában“ Ipolyi is látott (A középkori szobrászat emlékei Magyarországon. Kisebb munkái I. k. Budapest, 1873.154. o.), tárgyi megjegyzései azonban egészen általánosak és megbízhatatlanok, hogy sem Mihalik József idevágó adatgyűjtéséből és feltevéseiből, sem pedig a ma is meglévő, idevonatkoztatott töredékekből nem lehet az egykori oromzat részeire vagy eredeti összképére következtetni. Sokkal indokoltabb, sőt bizonyítható is lesz, ha Szent Jeromos és Gergely szobrait az oromzaton kívül még egyedül tekintetbejöhető szekrényből származtatjuk. Itt ugyanis a főszobrok felett és oldalt a mennyezetekben négy-négy szobornak a helye maradt meg, melyeket ma újak pótolnak. A két szent pedig a méret, a stílus és a tárgy tekintetében egyaránt tökéletesen illik a szekrény nagyobb, oldalsó fülkéibe, ahol a súly kötelező csökkentése miatt, a szobrok erősen kivájt hátoldalai is magyarázatot nyernek, így a másik két fülkét bizonyára a még hiányzó két egyházatya szobrocskája díszítette. Az újonnan felismert szobrok művészi problémája tehát a szekrényszobrokéval azonos, amelyekkel csak az újabb kutatás foglalkozott behatóan. Henszlmann említett publikációja óta a főoltár közel egy évszázados irodalmi múltra tekinthet ugyan vissza. A régebbi kutatók, Ipolyi, Pulszky, Kemény, Mihalik, Nyári, Pasteiner, Fraknói, Myskovszky, az osztrák Graus, Divald, Wick azonban figyelmüket elsősorban a híres képciklusokra irányították és a szobrokról alig esett szó, még kevéssbé érdemleges. Kemény Lajos és Mihalik József levéltári kutatásaiból ismeretes, hogy a főoltárt, a középkori művészetnek ezt a remekét, 1474—77 közt állították fel. Ennek az időnek mind a festmények, mind pedig a predella és az alsó szekrényfriz (az okos és a balga szüzek) domborművei teljesen megfelelnek. Másként áll a nagy szekrényszobrok helyzete. Először Péter (A magyar művészet története I. Budapest, 1930. 140—141. o.), majd Gerevich (A kassai Szent Erzsébet-templom szobrászata a XIV—XVI. században. Budapest, 1935. 85. o.) hihetően kifejtették, hogy a Madonna és a két Szent Erzsébet szobrai már későbbi stílusfázist mutatnak. Keletkezésüket Péter 1505—15 közé, Gerevich pedig valamivel korábbra, 1495—1500 körüli időre helyezte. Ez esetben tehát a főoltár felállításával egykorú szobrok helyére kerültek. A stílusindítékokat a sváb, nevezetesen az ulmi szobrászat emlékei között találták meg. Az ulmi faragóstílus a XV. század végén teljesedik ki és egyéni jellege az egész sváb földön széles befolyást gyakorolt. Ebben a fejlődésben az Erhart-iskola jutott fontos szerephez. Ide mutat a kassai főoltár szobrainak stíluseredete. Péter az 1493—94. évi blaubeuroni főoltárt állította be előzményül. Gerevich az Erhart-körből több Madonna-szobrot sorolt fel, melyeket még Gertrud Otto publikált. (Die Ulmer Plastik der Spätgotik, Reutlingen, 1927.) Stíluseredetüket Hekler Antal (Ungarische Kunstgeschichte. Berlin, 1937. 66. o.) mélyen az ulmi szobrászat fejlődésében, egészen Hans Multscherig kutatta. A kassai szobrok, mint gazdag köpenyredőzésük mutatja, az Erhart-Madonnák fejlett stílusfázisába illeszkednek. A kassai mester, akit tudása és tehetsége messze kiemelt a középeurópai termelés átlagából, látszólag a weissenaui és az überlingeni (ismertette J. Hecht: Gregor Erharts Madonnen, Pantheon, 1938. 20—23. o.) Madonnák típusát fejlesztette tovább egyénien. E felfogás mellett, hazai viszonylatban még két döntő érv bizonyít. A főoltár felállításának idejében, sőt még a következő évtizedben nyoma sincs a szekrényszobrok hatásának, viszont a rokonemlékek központjában álló kassai Mária látogatása-oltár már 1516-ból keltezett és középső csoportjának stílusa közvetlen a szekrényszobrokéból fejlődött. Sőt Péter, Wagner, Gerevich és Hekler a Látogatás csoportjában a szekrényszobrok mesterének öregkori művét gyanították. Az újabb kutatásnak ezt a főoltárt és a szekrényszobrok helyzetében indokolt álláspontját Kampis Antal újabban (i. m. 42—43. o.) támasztott aggodalmaival szemben is fenntartjuk. A főoltár felállításától a szekrényszobrok elkészültéig — azaz a XVI. század első tizedéig — eltelt időközt Kampis három-nyolc évre rövidítette le. A szekrény azonban aránylag ily hosszú ideig aligha állhatott üresen, a szobrok már kifejlett stílusa sem előzheti meg az erharti formavilágot. Kampis stilisztikai érveinek a szobrok formái is ellentmondanak, a főoltár hatásának bizonyítására felhozott emlékek (a bártfai Szent Erzsébet-oltár, az ú. n. Mager Veronika oltára és a lőcsei Vir Dolorumoltár) pedig kivétel nélkül elütnek a kassai főszobrok megfaragásának lényegétől. A nagy kassai mester személyét egyelőre még homály fedi. Kemény és Gerevich Alexander képfaragóval vélik azonosíthatónak, aki 1489—1518-ig mutatható ki és vezető szerepet is vitt Kassa város életében. CSÁNKY MIKLÓS