Szépművészet 1. (1940)

1940 / 3. szám - Czakó Elemér: A magyar bélyeg szemléje

68 MAGYAR BÉLYEGEK SZEMLÉJE­ zúttal nem bélyegprimadonnákról, kü­lönlegességekről vagy ritkaságokról, ha­nem csupán művészeti szemlélődésről lesz szó. A bélyeg szemünk előtt erő­södött sokfelé ágazó gazdasági tényezővé, mellette azonban a művészi kultúrának is zászlóvivője maradt. A legelső magyar bélyegtervezetet történeti fes­tőnk, Than Mór készítette 1848-ban. Mikor Kossuth Lajos felismerte az angol találmányú bélyeg világhó­dító jelentőségét, megbízta a 24 éves művészt, aki félig jogász, félig Barabás-tanítvány volt ezidőtájt, hogy ké­szítsen egy tollrajzot. Vázlata tréfás német aláírással került a nyomdába: „Das hab' auch ich gethan — M. Than.“ A tervezet valóban nem volt korszakalkotó. Címe­­res-koronás-kalászos kompozíciója mégis megérde­melné, hogy századik születésnapján kegyeleti emlék­bélyegként feltámadjon. Két évvel megelőzte az osztrák bélyegeket, de a szabadságharc sodrában sokszorosí­tása elmaradt. Utána pedig 1850-től kezdve, több mint két évtizeden át, épp az osztrák bélyegek vendég­szerepeltek Magyarországon: a rossz emlékezetű két­fejű sasos, a jóvágású Merkur-fejes s az össz-monar­­chiát képviselő, domborúan nyomott uralkodói arckép. Ferencz József hab­korszakbeli babérfejes bélyege az one penny-s Viktóriának a rokona. De míg a leg­első angol bélyeg nemesen klasszicizál, mintha az antik érmek és gemmák művészete szállott volna reá örökül, addig Bécsben először tisztviselők kezelésébe került. Aktákon írták elő a cézári arcél, a szakáll­ állás és a babérkoszorú elhelyezési mikéntjét. Közben termé­szetesen elröppentek a legfőbb finomságok. A mara­dék pedig később hervadt el a vésnökök, a kő- és könyvnyomdászok kezén. A hódolatra beállított babéros fej még a kiegyezés után is kísértett sokáig. 1871-ben Unrein János az 1867-i bélyeg helyetteseként magyar címerrel díszített bélyeget készített, melyet már Budapesten sokszorosí­tottak kőnyomásban és rézvésetben. A végleges magyar bélyeg azonban csak ezután keletkezett. 1874-ben jelent meg csendben, szinte házilag előállítva Uliver János államnyomdai rajzoló „levélborítékos“ bélyege. Sok kedvesség volt ebben a szerényigényű és józan termékben. Főérdeme, hogy a Szent Korona rajza és a magyar felirat egész szabatosan utalt külön állami­ságunkra és külön nyelvünkre. A közös ügyes időkben már ez is vívmányszámba ment. A milleniumtól átfűtött gondolkozás a bélyeg sorsát is magasabb igények felé terelte. Az illetékes minisz­térium, küzdve az osztrák posta pátenssel és hivat­kozva az új korona pénzegységre, 1899-ben pályázatot íratott ki „hogy az értékjegyek rajzában oly művészeti sajátosság nyilvánuljon meg, amelytől a magyar képző­művészet fejlettségi fokára a postajegyek világforgalma útján is kedvező következtetés legyen vonható“. Az 56 pályázó 166 művének elbírálását a Képzőművészeti Tanács legnagyobb tekintélyei végezték. (Elnök volt a múzeumalapító Ráth György, tagok: Lotz, Benczúr, Fadrusz, Feszty.) Kiadták az első és a második díjat, a kivitelezésnél azonban mégsem ezek közül válasz­tottak. Hanem a „turulos“ bélyegekhez lett szeren­csénk. Ez volt a leghosszabb ideig forgalomban, mind­azonáltal nem tartozott a legjobb bélyegeink közé. Böhm János művének létrejötte a szecesszió igen ked­vezőtlen korszakára esett. Még nem tudott elválni a barokk valutától és rácsozattól, de már bőséggel alkalmazta a rendeltetés nélküli díszít­ményeket. Feliratos betűi hídalakba voltak kényszerítve. Legnagyobb nyugtalanságot pedig rajta a tárlat s a síkszerűség harca keltett. A Képző­­művészeti Tanács nagy nevei bizo­nyára ezekért nem szavaztak rá. Üzemi, háborús és egyéb gátlások folytán az 1910-ben kiírt új pályázat­ból csak 1917-ben lett bélyeg. Túri Ödön 1200-nál több pályamű között „az aratók“ bélyeg­tervével érkezett be elsőnek. Sajnos, a tőlünk némileg idegen „3 krajcáros“ bélyegek magaslatáig ez sem jutott el. Inkább illusztráció volt, mint bélyeg. Köz­­szereplése mégis olyan hosszú időre nyúlott, hogy bél­és külföldi filatelisták kérték a postát, küldje már az „aratókat“ pihenni. Buzdításul a menesztéshez kül- és belföldi művészek gúnybélyegeket is rajzoltak hozzá. A bélyeggyűjtők köre jelentősen kiszélesült a hábo­rúk után. Ekkorra már a bélyeg túlhaladta régi szerep­körét; nemcsak levelet bérmentesítettek vele, hanem valóságos miniatúrás emléklap lett belőle: ragasztható halhatatlanság. Hirdetője országoknak, nagy férfiak­nak, eseményeknek ... A gyűjtők a tudomány és a mű­vészet, továbbá a célszerű vagyontartalékolás segéd­eszközét vélték felismerni benne. Úgy kezelték a nagy gonddal és áldozatkészséggel rendbe rakott sorozatokat, mint házi múzeumot, zseblexikont vagy értékpapírok safe-jét. A történelmi, földrajzi és gazdasági témák után jótékonysági, sőt politikai eszmék is kapcsolódtak az ábrázolások­­Anrein János, 1871. hoz. A bélyegek előállítása technikailag Than Mór, 1848.

Next