Szépművészet 1. (1940)
1940 / 3. szám - Czakó Elemér: A magyar bélyeg szemléje
68 MAGYAR BÉLYEGEK SZEMLÉJE zúttal nem bélyegprimadonnákról, különlegességekről vagy ritkaságokról, hanem csupán művészeti szemlélődésről lesz szó. A bélyeg szemünk előtt erősödött sokfelé ágazó gazdasági tényezővé, mellette azonban a művészi kultúrának is zászlóvivője maradt. A legelső magyar bélyegtervezetet történeti festőnk, Than Mór készítette 1848-ban. Mikor Kossuth Lajos felismerte az angol találmányú bélyeg világhódító jelentőségét, megbízta a 24 éves művészt, aki félig jogász, félig Barabás-tanítvány volt ezidőtájt, hogy készítsen egy tollrajzot. Vázlata tréfás német aláírással került a nyomdába: „Das hab' auch ich gethan — M. Than.“ A tervezet valóban nem volt korszakalkotó. Címeres-koronás-kalászos kompozíciója mégis megérdemelné, hogy századik születésnapján kegyeleti emlékbélyegként feltámadjon. Két évvel megelőzte az osztrák bélyegeket, de a szabadságharc sodrában sokszorosítása elmaradt. Utána pedig 1850-től kezdve, több mint két évtizeden át, épp az osztrák bélyegek vendégszerepeltek Magyarországon: a rossz emlékezetű kétfejű sasos, a jóvágású Merkur-fejes s az össz-monarchiát képviselő, domborúan nyomott uralkodói arckép. Ferencz József habkorszakbeli babérfejes bélyege az one penny-s Viktóriának a rokona. De míg a legelső angol bélyeg nemesen klasszicizál, mintha az antik érmek és gemmák művészete szállott volna reá örökül, addig Bécsben először tisztviselők kezelésébe került. Aktákon írták elő a cézári arcél, a szakáll állás és a babérkoszorú elhelyezési mikéntjét. Közben természetesen elröppentek a legfőbb finomságok. A maradék pedig később hervadt el a vésnökök, a kő- és könyvnyomdászok kezén. A hódolatra beállított babéros fej még a kiegyezés után is kísértett sokáig. 1871-ben Unrein János az 1867-i bélyeg helyetteseként magyar címerrel díszített bélyeget készített, melyet már Budapesten sokszorosítottak kőnyomásban és rézvésetben. A végleges magyar bélyeg azonban csak ezután keletkezett. 1874-ben jelent meg csendben, szinte házilag előállítva Uliver János államnyomdai rajzoló „levélborítékos“ bélyege. Sok kedvesség volt ebben a szerényigényű és józan termékben. Főérdeme, hogy a Szent Korona rajza és a magyar felirat egész szabatosan utalt külön államiságunkra és külön nyelvünkre. A közös ügyes időkben már ez is vívmányszámba ment. A milleniumtól átfűtött gondolkozás a bélyeg sorsát is magasabb igények felé terelte. Az illetékes minisztérium, küzdve az osztrák posta pátenssel és hivatkozva az új korona pénzegységre, 1899-ben pályázatot íratott ki „hogy az értékjegyek rajzában oly művészeti sajátosság nyilvánuljon meg, amelytől a magyar képzőművészet fejlettségi fokára a postajegyek világforgalma útján is kedvező következtetés legyen vonható“. Az 56 pályázó 166 művének elbírálását a Képzőművészeti Tanács legnagyobb tekintélyei végezték. (Elnök volt a múzeumalapító Ráth György, tagok: Lotz, Benczúr, Fadrusz, Feszty.) Kiadták az első és a második díjat, a kivitelezésnél azonban mégsem ezek közül választottak. Hanem a „turulos“ bélyegekhez lett szerencsénk. Ez volt a leghosszabb ideig forgalomban, mindazonáltal nem tartozott a legjobb bélyegeink közé. Böhm János művének létrejötte a szecesszió igen kedvezőtlen korszakára esett. Még nem tudott elválni a barokk valutától és rácsozattól, de már bőséggel alkalmazta a rendeltetés nélküli díszítményeket. Feliratos betűi hídalakba voltak kényszerítve. Legnagyobb nyugtalanságot pedig rajta a tárlat s a síkszerűség harca keltett. A Képzőművészeti Tanács nagy nevei bizonyára ezekért nem szavaztak rá. Üzemi, háborús és egyéb gátlások folytán az 1910-ben kiírt új pályázatból csak 1917-ben lett bélyeg. Túri Ödön 1200-nál több pályamű között „az aratók“ bélyegtervével érkezett be elsőnek. Sajnos, a tőlünk némileg idegen „3 krajcáros“ bélyegek magaslatáig ez sem jutott el. Inkább illusztráció volt, mint bélyeg. Közszereplése mégis olyan hosszú időre nyúlott, hogy bélés külföldi filatelisták kérték a postát, küldje már az „aratókat“ pihenni. Buzdításul a menesztéshez kül- és belföldi művészek gúnybélyegeket is rajzoltak hozzá. A bélyeggyűjtők köre jelentősen kiszélesült a háborúk után. Ekkorra már a bélyeg túlhaladta régi szerepkörét; nemcsak levelet bérmentesítettek vele, hanem valóságos miniatúrás emléklap lett belőle: ragasztható halhatatlanság. Hirdetője országoknak, nagy férfiaknak, eseményeknek ... A gyűjtők a tudomány és a művészet, továbbá a célszerű vagyontartalékolás segédeszközét vélték felismerni benne. Úgy kezelték a nagy gonddal és áldozatkészséggel rendbe rakott sorozatokat, mint házi múzeumot, zseblexikont vagy értékpapírok safe-jét. A történelmi, földrajzi és gazdasági témák után jótékonysági, sőt politikai eszmék is kapcsolódtak az ábrázolásokAnrein János, 1871. hoz. A bélyegek előállítása technikailag Than Mór, 1848.