Szépművészet 1. (1940)
1940 / 3. szám - Voit Pál: A fűzfői Szent Imre kápolna
helyes irányvonalon halad a posta jelenlegi bírálati és díjodaítélési rendszerével, az Irodalmi és Művészeti Tanács segítő kezével, oldalán az államnyomda szakértelmével, főként pedig a saját maga tapintatos és megértő szervező munkájával. Nemcsak mecénási szerepet tudott elfoglalni, hanem biztosította a legutóbbi magyar bélyegeken a viszonylag elérhető legjobb eredményeket is. Büszkén állapíthatjuk meg, ezek a megértő és segítő módszerek révén a magyar bélyegkészítés belső életerejével eljutott oda, hogy számottevő erkölcsi és anyagi érték lett alkotásaiból a nemzetközi megbecsülés területein. CZAKÓ ELEMÉR A FŰZFŐI SZENT IMRE KÁPOLNA A magyar vidék a múlthoz hasonlóan, újra fölajánlotta vendégbarátságát a művészet számára. A múltban e vendégségből százados frigy lett, amelyből a magyar formakincs, a magyar lélek művészi kifejezése született meg. A vidéki városok és egyházak vezetői tehát jó munkát végeznek, ha a múlt példáján tanulva, városainkban, templomainkban vendégül látják a modern magyar művészetet. Ezzel nemcsak a magyar tájat varázsolják színesebbé, hanem a magyar nép kincsévé és kovászává teszik a művészetet. Fűzfőn, a budai Szent Imre kollégiumi üdülő kápolnájának díszítésében nyújtott ilyen alkalmat Tiefenthaler József igazgató, aki a mecénások ritka erényével dicsekedhetik. E szerencsés körülménynek köszönhető, hogy Jeges Ernő művészi pályáján most először fejthette ki és oldhatta meg őszintén, gátak és sorompók nélkül művészi programját, ami által festőművészetünknek fontos, új állomását építette meg. A fűzfői falképekig hosszú és viszontagságos út vezetett, de most innen visszapillantva megállapíthatjuk, hogy Jeges ez utat nem hiába tette, mert e legújabb művében lefektette művészi hitvallásának alapjait, arra az útra lépve, amelyen az új magyar festészetnek haladnia lehet. A korszellemet felismerő erejét egyszer beigazolta már, midőn közel tíz évvel ezelőtt hozzákezdett „Bakócz bevonulása Rómába“ c. nagyszabású történeti festményének elkészítéséhez. A művészet öncélúságát valló akkori kritika baljós merevséggel fogadta a mű bemutatását, amely a párizsi abszolút festői, témák variálása helyett a magyar nemzet történetének egy nagyszabású momentumát örökítette meg. E merész kezdeményezés nemcsak a legújabb magyar történeti festészetet indította meg, de a monumentális és dekoratív ábrázolást egyesítő „nemzetoktató“ művészet — azóta sokak által sikerrel megjárt útjának egyik első ösvényírója lett. Ezen az erkölcsi erőn kívül Jeges már akkor rendelkezett a fűzfői falképeket is meghatározó alapsajátosságokkal: a merész, de sohasem ízléstelen színkeresés, valamint a dekoratív térkitöltés kiegyensúlyozott képszerkesztő készségével. Amit az olajjal vászonra festett „Bakócz bevonulása“ még csak ígért, azt teljes egészében meg is valósította ez a temperával festett fal. A fűzfői falképeknek mintegy előkészítője a budai Szent Imre kollégium házi kápolnájának mennyezet stukkóiba festett és a budavári helyőrségi templom számára készített képsorozata. A tisztán a díszítőfestés műfajához tartozó fűzfői gerendás famennyezethez pedig a római és a varsói kiállítások magyar pavillonjának hasonló természetű feladatai nyújtották jegesnek a gyakorlatot. Az alig 6x4 m alapterületű kápolnát az elmúlt századok interieure alakításának gyakorlatát követve, az egész teret művészi térképző akarat alakította monumentális hatásúvá. A kék és vörös famennyezetnek a régi és népi magyar faragások formakincsére utaló fehérfestésű ornamentikája fogja egybe a helyiség mindnégy falát betöltő „al secco“ technikájú falképeket, amelyek egy körbefutó, írásszalaggal lezárt aranyszínnel festett lábazatból nőnek ki. Az oltárazaz a főfalon égi jelenet : a Madonna trónuson, körülötte a magyar szentek koszorúja. A háromhárom ablakkal osztott oldalfalakon négy-négy jelenet Szent Imre életéből, a bejárati falon pedig „Szent Imre halála“ c. falkép nyert helyet. A tizenkét jelenetet egyesítő kápolna-interieure ábrázolásai közül kiemelkedik a főfal derűs nyugalmat árasztó főjelenete, amilyen a szenteken, az angyalokon s különösen a Madonnán a művész kifogyhatatlan idealizmusa mosolyog. A háttér: a fenséges, derűs és hatalmas balatoni táj Tihany és Badacsony silhouettejével. Tudatos ellentétben áll vele a szemben lévő, bejárati fal komorsága, a fekete felhőkbe fúródó gyászkereszt és a hatalmas, valóban szentistváni birodalmi város néma falai előtt az ifjú Szent Imre ravatala. Az oldalfalakon játékosan váltogatja a művész a tájképi és az architektonikus háttereket. A növényzet ezerváltozatú alakzatokban, mint gazdag gobelin simul a falra, a várak, városok, csarnokok, tornyok