Szépművészet 2. (1941)
1941 / 5. szám - Ybl Ervin: Lux Elek
122 LUX ELEK Lux Elek a hagyományos szépség szobrásza volt. Szelíd lelkivilágát nem kavarták fel viharzó szenvedélyek, világszemlélete a nagy, örök összhangon nyugodott, művészi megnyilvánulásaiban mindig a béke, az önfeledt öröm kifejezését kereste. Alkotásaiban a mozgás, az erőkifejtés nem párosul harccal, alakjainak életeleme nem a küzdés, hanem a tánc, a játék, az öncélú harmonikus mozdulat. Ez a szellem nem kívánja a forradalmat, a meglévő alapokra építi fel a maga szépségeit. Még erjedő korszakokban sem csatlakozik az újítókhoz, a stíluskeresőkhöz, óvakodik az ingadozásoktól, ösztönösen tartózkodik minden kilengéstől. Elmélyíti a szépség kultuszát, gazdagítja az élet értékeit. Éppúgy nélkülözhetetlen a meglévő kultúrák gyökereinek életbentartásához, ágainak kiterebélyesítéséhez, mint az úttörők az új formaeszmények elfogadtatásához. Ezek a művészek kétségtelenül nem fejezik ki a maguk korának izgatott, kusza, bizonytalan irányú szellemét, de a múlt boldogságával önfeledésbe ringatják a szemlélőt. Kérdés azonban, hogy mi a művészet hivatása? Tükröt tartani a szemlélő elé, amelyben meglátja kora lelkivilágát, vagy pedig álomképeket idézni? Úgy hisszük, mind a kettő. A művész egyénisége dönti el, mit tart feladatának. Munkáiban Lux Elek örömet, szépséget óhajtott nyújtani, a nagy kétségek, a döbbenetes erejű sorskérdések nem érintik művészetét. Származása is a múlt tiszteletére biztatta. Szepesváralján született 1883 december 18-án módos patricius családból, olyan földön, amelyik a mesterséget éppúgy megbecsülte, mint a földdel való foglalkozást. Ezen a tájon nem járt a török, megmaradtak a műemlékek, a ragyogó szárnyasoltárok a templomokban. Apja, bár kényszerűségből, ipart űzött, lelkében mégis híven ápolta a művészi szépség iránt érzett hódolatát; édesanyja sem volt ettől idegen, hiszen ősei közé tartozott a bécsi Boehm Dániel, a híres érmész. Arcképét Lux Elek családja most is őrzi. A gyermekek közül Elekben ébredezett a művészi hajlam, szülei ezért Bártfára, a Hölzel-féle oltárépítő iskolába adták. Budapesten az Iparművészeti Iskolába iratkozik be, ahol Mátrai Lajos a tanára. Később a müncheni, majd a bruxellesi akadémia növendéke. Három évet tölt a belga fővárosban és már feltűnik kiváló képességeivel. Három első és három második díjat nyer, a szünidőben pedig egy ottani fémárugyárban dolgozik, hogy kapcsolatban maradjon a gyakorlati élettel. Az akkori időkben kétségtelenül a bruxellesi akadémia áll a szobrászi oktatás élén. Lux tanárai, Paul Dubois, Victor Rousseau, Charles van der Stappen bár nem megcsontosodott, konzervatív művészek, mégis komolyan veszik a szobrászi stílus hagyományait. Az állandó, az antik plasztikából leszűrt szabályokat ismertetik meg tanítványaikkal is. Ezek érvényesülnek Constantin Meunier munkáiban is, noha szobraival, domborműveivel a belga munkás életének állított örökértékű emléket. Ezért volt stílusa szobrászibb, mint Rodiné, aki zsenijével széjjeltépte a plasztika természetéből folyó kötelékeket és a festészet szabadságával kelt versenyre. A bruxellesi akadémia ezt a szabadságot nem engedte meg tanítványainak és a szigorú szobrászi nevelés meglátszott azoknak a magyar művészeknek, Lux Eleken kívül Csikász Imrének, Szentgyörgyi Istvánnak és Petri Lajosnak stílusán is, akik ott tanultak. Lux művészetére különösen Paul Dubois közvetlensége és Victor Rousseau vonalainak folyamatossága lehetett hatással. Három esztendeig élt Bruxellesben, majd 1912-ben végleg hazatér Budapestre, de előbb végignézi London, Párizs, Berlin, München és Bécs múzeumait, kiállításait. Ekkor már megrendelései is vannak, bemutatkozik a Műcsarnokban, 1913-ban pedig az a kitüntetés éri, hogy egy női fejét megveszik a király számára. Újból ösztöndíjat kap a kultuszminisztertől és több megbízást síremlékek készítésére. Most alkotja a szepesváraljai Koller-síremléket. A bronzból való ruhátlan női alak ülő helyzetben karját kifejezően tartja maga elé. Első táncosnő-szobrocskáját is ebben az időben mintázza. A világháború azonban félbeszakítja szépen megindult szobrászi pályáját. 1915 februárjában bevonul katonának a 67. gyalogezredbe, leteszi a tiszti vizsgát és a 22. menetzászlóaljjal kikerül a harctérre, ahová önként jelentkezett. A háború ugyan nem illik szelíd lelkivilágához, de kötelességtudása most is uralkodik gyenge szervezetén. Harctéri szolgálata alatt szinte teljesen megfeledkezik művészi hivatásáról, kizárólag katonai kötelességeinek él, egyszer azonban nem tud ellentállni annak, hogy lövészárkának agyagfalába nagyméretű domborművet ne mintázzon. Munkájának híre terjed és ennek alapján 10 hónapi frontszolgálat után, 1918 januárjában beosztják a sajtó-hadiszállás tisztjei közé. Beutazhatja Galiciát, valamint Dél- Oroszországot és eljut egészen a Krími félszigetre. Több mellszobrot készít katonai fellebbvalóiról és Odesszában egy orosz önkéntes ápolónő fejét örökíti meg. A nemes arcvonású, kissé érzéki szépségű fejnek, de méginkább a nyakat beburkoló főkötőnek mintázásán azonban érezhető, hogy Lux Elek fejlődését a háborús megszakítás kizökkentette stílusérzékéből. Allan-