Szépművészet 2. (1941)

1941 / 12. szám - Schwarz Elemér: Háromkirályok

rázzunk, ne elmélkedjünk előre, hanem hallgassuk meg először őt, a szent evangélistát s csak azután érdeklődjünk, kérdezősködjünk.3­3 A magyarázatnál a fenti szentírási művek lábjegyzetein kívül főképen a következő munkákat tartottuk szem előtt: Lonovics József: Népszerű egyházi archeológia, 3 kötet, Bu­dapest, 1865. — Dausch, Petrus, Die drei älteren Evangelien, Bonn, 1918. —Schuster—Holzhammer, Handbuch zur bibli­schen Geschichte, 2 kötet, Freiburg i. Br., 1926. — Huender, S. J., Anton, Zu Füssen des Meisters, Freiburg i. Br., 4. köt., 1930. — Wetzer—Welte, Kirchenlexikon, Freiburg i. Br., 18828-tól. (Röv.: KL.). — Buchberger, M., Lexikon für Theologie und Kirche, Freiburg i. Br., 18302-tól. (Röv.: LThK.).­­ A latin Szentírás a Napkeleti Bölcseket egyszerűen mágusoknak mondja: „... ime mágusok jövének napkeletről Jeruzsálembe ..." (Máté 2, 1). Lonovics azt mondja: „Az írás­ban egyszerűen Mágusoknak neveztetnek, mely név hajdan keleten bölcs, csillagvizsgáló férfiakat jelentett " (i. m., 1, 67.1.). Ezzel azt akarja mondani, hogy tényleg hozzáértő, tudományo­san képzett asztronómusok voltak Bölcseink. Ezt megerősíti Kugler jezsuita atya is, aki „Der Stern von Betlehem" (Stimmen aus Maria Laach, 1912. évf. 448.11.) c. dolgozatában Schubert­ Holzhammer szerint okosan védelmébe veszi ezt a nézetet azokkal szemben, akik azt mondják, hogy a bölcsek „csak asztronómiai álmodozók s nem komoly csillagászok voltak" (i. m., 2, 118.1.). És azután Schuster és Holzhammer így állapít­ják meg a magus fogalmát: „Ez a név mint a méd-perzsa és a kaldeus papi s tudósrend neve fordul elő. Ennek tagjai főleg természettudományokkal, asztrológiával és teológiával foglal­koztak. Fontos események alkalmával a mágusok tanácsát mindig kikérték, ők voltak a királyok tanácsadói, a király­inak nevelői és az állami ügyek vitelében nagy befolyásuk volt. Vezetőik bizonyára hercegi rangot viseltek ..."­­(J. i., 120. 1.). Keletieknek azért nevezzük őket, mert a Szentírás kifeje­zetten ezt mondja: „napkeletről". Hogy merre volt azonban ez a Kelet, azt biztosan nem tudjuk. A legtöbben Perzsiában keresik hazájukat. Szent Jusztin Arábiából származtatja őket. Origenes Chaldeát mondja szülőföldjüknek. Dausch pedig ezt mondja: „A bölcsek vagy mágusok bizonyára az akkori mezopo­támiai párthus birodalomból jöttek, ahol — ugyanúgy mint Medeában és Perzsiában — nagyrabecsült papi rendet alkottak, és mint a káldeusok szellemi rokonai főleg asztrológiai és asztro­nómiai kutatásokkal foglalkoztak" (i. m., 73. 1.). Ha a sokszor idevonatkoztatott 71. zsoltárra gondolunk: „Boruljanak le Előtte a vad­idegenek, és ellenségei a földet nyalni fogják! Tharsis és Szigetvilág királyai hozzák el adományuk, Arábia és Szába királyai Neki adják adójuk!" — és Horváth Konstantin ehhez fűzött magyarázatára, amely szerint Tharsis, Sziget­világ, Arábia, Szába tulajdonképen az egész világot jelentik (A zsoltároskönyv Zirc, 1935, 179. 1.), akkor talán a „jövenek napkeletről" és a „mert láttuk csillagát napkeleten" szakaszo­kat is általánosságban érthetjük és Huonderxen azt mondhatjuk: „Ezen nem éppen a világtájat kell értenünk, hanem inkább azt a nagyobb területet, amelyet a Nyugattal (Abendland) szemben Keletnek (Morgenland) neveznek" (i. m., 204­ 1.) vagyis akár Perzsia vidékét, akár a távoli keletet, talán Indiát és az ehhez közelebb eső területeket is. A Napkeleti Bölcsekről még egy-két megjegyzést kell tennünk­­. Azt, hogy Háromkirályoknak is szokták őket nevezni, mert „a próféták szavai szerint valószínű, hogy ama bölcsek kisebb fejedelmek s mindenesetre előkelő férfiak voltak" (Lonovics, i. m., 67. 1.). Ennek igazolására a 71. zsoltár 10. „Mikor pedig megszületett Jézus a Judeai Betle­hemben, Heródes király napjaiban — mondja Máté (2, 1—23) — íme bölcsek a jövének napkeletről versére: „Tharsis és Szigetvilág királyai hozzák el adományuk, Arábia és Szába királyai Neki adják adójuk! (Horváth Konstantin fordítása) és Izaiás 60. fejezet 3. versére hivatkoznak. Ez lehet tehát oka annak, hogy a legenda királyokról beszél. Kraus szerint „a mágusoknak ókeresztény ábrázolása a bölcseknek királyi rangjáról még semmit sem tud, amelyet csak a közép­kor (a VI. század óta?) tulajdonít nekik s amelyet a művészet­ben csak a VIII. század óta ábrázolnak" (Geschichte der christl. Kunst, 1, 151.I. Idézi Schuster—Holzhammer). Lonovics még hozzáteszi: „Sz. Hilár L. 4. de Trinit. C. 38. őket „Prin­cipes", Juvencus pedig Evang. Hist. L. 1. „Magorum Primores" „lecti Proceres" címmel illeti" (i. m., 67. 1.). Ma általános a Mágusok királyi rangja. A művészek nagy szabadsággal élhetnek a Napkeleti Bölcsek ábrázolásánál. Egyet minden­esetre el kell fogadniok s ez az, hogy előkelő emberek voltak. Ha nem is a származás vagy pénz, de legalább is a tudomány arisztokratái voltak. 2. Be kell vallanunk, hogy számukról biztosat nem tudunk. Legtöbbször ugyan háromról beszélnek, de kivételesen „és többnyire a művészi arány miatt" 2, 4, 6, sőt a szíriai hagyomány szerint 12 király is jelenik meg a műemlé­keken" (LThK). A valóság az, amit Lonovics állapít meg: „Számukról, valamint neveikről az írás hallgat, amazt a szent atyák közül némelyek háromra teszik" (i. m., 67.1.). A hármas számot a hármas ajándékból következtették ki. (LTdK.) A művésznek e szerint a Királyok számát illetőleg is nagy szabadsága volna. De nem hisszük, hogy erőszakosan szakítani kellene a tradícióval. Bár kezünk megkötve nincs. 3. A Három­­királyok nevéről sem tudunk biztosat. A Szentírás nem említ nevet. Az „Excerpta Latina Barbari" szerint a VI. század óta ismeretes a Caspar, Melchior, Balthasar (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) név (v. ö. LThK). Lonovics azonban azt mondja, hogy ,,... nevezetek pedig már a negyedik század óta ismeretes" és ezt a következő jegyzettel erősíti meg: „A boldog Arábiá­ban ... a három szent királynak és bölcsnek, Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak, akik Krisztust imádták, márti­­romsága, úgymond a IV. században élt Flavius Dexter Chronicon ad an. 70 c. munkájában". Azután meg: „Alaptalan tehát a Bollandisták állítása: Barbarossza Frigyes koráig egyetlen írót sem említenek, aki a most általánosan használt neveket használta" (i. m., 67. 1.). 4. A keresztény művészet a XII. századtól kezdve a három királyt részint mint a három emberi életkor képviselőjét, részint meg mint a vízözön utáni három emberfaj képviselőjét mutatja be. E szerint a fiatal és kissé vöröses szőke Gáspár Szem nemzedékét (Ázsiát), az ősz és hosszúszakállú Menyhért Japhet utódjait (Európát), a feketés­­barna szakállú Boldizsár pedig Cham családját (Afrikát) kép­viseli. Az ajándékokból Gáspár tömjént, Menyhért aranyat, Boldizsár pedig mirhát hoz (v. ö. Schuster—Holzhammer, i. m., 121. 1.). A németek szeretik Gáspárt feketének rajzolni, ő a „Mohrenkönig". De ezt a szokást sokszor áttörik s szintén Boldizsárt gondolják feketének. 5. Még szeretném felemlíteni, hogy a reneszánszkor (Benozzo, Gozzoli, Botocelli) a királyokat nagy kísérettel hozza a Jézuskához. A kíséreten szeretik koruk előkelőségeit megörökíteni. A nagy kíséret Izaiás (60,3—6) pró­féta e helyére megy vissza: „Népek jönnek majd világosságod­hoz és királyok a neked támadt fényességhez. Hordozd körül szemedet, és lásd: Egybegyűlnek ők mindnyájan, te hozzád jönnek, jönnek fiaid a távolból, és hátukon hozzák leányaidat... és hozzád megy a nemzetek kincse. Elborít majd téged a tevék áradata, Mádián és Éla dromedárja; valamennyien

Next