Szépművészet 2. (1941)

1941 / 4. szám - Huszár Lajos: Batthyány Károly József herceg arcképes érme

arany feszületről és ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az ő márvány képmása Királyfalván látható. Az egykor gazdag műemlékeiről híres Pálffy-kastély ma üresen, elhagyottan áll a pozsonymegyei Szénétől délre levő kis tót községben. Kápolnájának falpillérein azon­ban ma is látható két portré is a nagy hadvezérről. Az egyik, rózsaszín márványalap ovális keretében fehér márvány dombormű a következő felirattal: Heroi — Ioanni Palffio — Marschallo campi im­perterrito — curiae regiae per Hungáriám judici & & — quod — secundo sacerdotio primatis, — in persona regis — praefuerit — ut aeternae memoriae vivat! — hoc — grati animi amicum posuit marmor. Primas Regini Emericus Estoras, A : 1739. Semmi kétség sem merülhet fel tehát az iránt, hogy ez a márvány arcmás, melyért a fenti nyugtákon jelzett összegeket Donner felvette. A 80 cm magas ovális mezőben testével balra fordulva ábrázolt az alak úgy, hogy jobb válla és előrenyújtott karja kerül szembe a nézővel. Tekintete azonban, fejének erőteljes jobbra­­fordulása folytán, szintén a szemlélő felé irányul. Páncél, a nyaknál előtűnő csipkegallérral és vállán csomóval megerősített köpeny Pálffy hadvezér ruhá­zata, öreges, petyhüdten ráncos arcát pedig fürtös paróka övezi. Feltűnő, hogy a művészi megoldást tekintve, ilyen késői dátum ellenére Donner vissza­nyúlt az 1720-as évek elejének stílusához. A Pálffy­­portré ugyanis csaknem pár darabja lehet a bécsi Akadémia Althannt ábrázoló márványképmásának, mert annak csaknem tükörképe. Feltűnő ez annál inkább, mert közben az 1734-ben készített VI. Károly császár márványdomborművű arcképén már kiküszö­bölte a művész azt a zavaró hatást, amit az előbbi kettőnél az ellentétes mozgásbeállítás okoz és a­mely a Pálffy arcmáson talán még fokozottabb, mint a korai Althann portrén. Ilyen apró visszatérés a festői moz­galmassághoz azonban nem ismeretlen Donner mun­kássága során. Az 1739-ben készült Krisztus keresz­telése dombormű mozgalmassága és festőisége éppen ilyen váratlan a Neuen Markt kút határozott klasszikus tisztasága után. Bár a királyfalvi Pálffy portré nem oly nagyjelen­tőségű, mint a máriavölgyi szobrok és nem jelent új színt Donner munkásságában, számunkra értékes már csak azért is, mert gyarapítja — egyelőre ugyan nehe­zen hozzáférhetően — a Magyarországon levő Donner­­emlékek sorát. AGGHÁZY MÁRIA­­ (Andreas Pigler: Georg Raphael Donner. Leipzig, Wien 1929. — Donner életére és munkásságára vonatkozó, eddig ismert adatokat­, műveinek méltatását mindenütt Pigler Andor könyvéből veszem. Ugyanitt találhatók azoknak a műemlékeknek fényképei, melyeknek helyét nem idézem.) BATTHYÁNY KÁROLY JÓZSEF HERCEG ARCKÉPES ÉRME A magyar vonatkozású személyi érmek sorának értékes bővülését jelenti az a művészi szempontból is számottevő darab, mely néhai Ernszt Lajos gyűjte­ményéből került az Országos Magyar Történeti Múzeum Éremtárába. Az arckép Batthyány Károly József herceget, a Batthyány—Strattman hercegi család ősét ábrázolja. A herceg maga is jelentős és korának sokat szereplő személyisége volt, az éremkép tehát ebből a szempontból nézve is megérdemli a különös figyelmet. Batthyány Károly József, mint Batthyány Ádám gróf fia 1698. április 28-án született. Katonapályáját Savoyai Jenő alatt kezdte el és igen vitézül küzdött a törökök elleni harcokban. Tevékenyen részt vett az osztrák örökösödési háborúban is, hol a poroszok ellen többször kitüntette magát magyar serege élén. Az aacheni béke után Mária Terézia valóságos titkos tanácsossá, horvát bánná és tábornaggyá nevezte ki, egyúttal megbízta II. József, a trónörökös nevelésével is. 1763-ban korára való hivatkozással minden tiszt­ségtől visszavonult és 1772. április 13-án halt meg. Anyja Strattman Eleonóra grófnő volt, kinek a fiai, Károly és Lajos, mint a gróf Strattman-féle hitbizo­mányi javak élvezői, 1755-ben császári engedéllyel felvették a Batthyány-Strattman nevet. Batthyány Károly József 1764. január 3-án nyerte el a német-római szent birodalmi hercegi rangot. Minthogy azonban az új ág fiaiban kihalt, a hercegi rangot még ez év február 17-én kiterjesztették bátyjának, Lajos nádornak leszármazóira is elsőszülöttségi jogon.1

Next