Szépművészet 2. (1941)
1941 / 8. szám - Kiállítások
godást jelent a Szépművészeti Múzeumra a XIX—XX. századi magyar művészarcképek gazdag sorozatának megszerzése, melyek között — a katalógus rendjében haladva — Kovács Mihály, Madarász Viktor, Brocky Károly, Gerhardt Alajos, Lotz Károly, Beck Vilmos, Grimm Rezső, Balassa Ferenc, Koroknyai Ottó, Szinyei Merse Pál, Feszty Árpád, id. Markó Károly, Vágó Pál, Telepy Károly, Csontváry Kosztka Tivadar, Temple János, Fényes Adolf, Koszta József arcmásai mellett a magyar képírás olyan örök nagy értékeit találjuk, mint Székely Bertalan „önarcképét“, ezt a sokat és sokszor méltatott remekművet, azután a mester nagy kvalitásait teljes mértékben érvényre juttató kitűnő alkotását ,Greguss János arcképeit, valamint Ferenczy Károly két remek „önarcképeit, amelyek nemcsak a mester két különböző korszakának teljes értékű reprezentánsai, hanem Ferenczy oeuvréjének is kimagasló értékű darabjai és megszerzésük a Múzeum gazdag Ferenczy-gyűjteményében sokszor fájóan érzett hiány teljes mértékű pótlását tette lehetővé. Madarász Viktor „Dózsa népe“, a magyar romantikus festészet e sokszor emlegetett chef d’oeuvre-je és Liezen-Mayer Sándor: „Mária Terézia egy koldusasszony gyermekét táplálja“ című műve is ez alkalommal került a Múzeum tulajdonába. A régebbi képfaragást egy XVII. századi magyar mesternek „Alamizsnás Szent János“-t és „Szent Erzsébet“-et ábrázoló faszobrai képviselik. A Múzeum szobrászati gyűjteményeinek fontos gyarapodását jelenti Izsó Miklósnak nagy jellemző erővel mintázott négy festett gipszszobra (Wesselényi Miklós nádor, Zrínyi Miklós a költő, Petőfi Sándor és Arany János), mely a mesternek a nemzet nagyjait megörökítő és reánk sajnos csak gipszben maradt sorozatából származik, valamint Izsó kortársának Huszár Adolfnak a mesterről készített portréja. Fadrusz János monumentális „Mátyás feje“ is értékes gyarapodás, amint a művészi mellett történeti értékük is van Orlay Petrich Soma „Petőfi Sándor szülei“-t ábrázoló ceruzarajzának, Jankó János „Csiky Gergely karikatúrájának“, Folnesics „Toldy Ferencet, irodalomtörténetírásunk atyjá“t ábrázoló kőnyomatának és Laccataris Demeter „Döbrentey Gábor“-t megörökítő tussal lavírozott ceruzarajzának. Örömmel láttuk a kiállításon Thorma János nagy könnyedséggel és finom színhatásokkal festett „Tavaszi táj“-át, Réti István „önarckép“-ét, Iványi Grünwald Béla mesteri „Csendélet“-ét, Csók Istvánnak 1928-ban festett „Báthory Erzsébet“ vázlatát, mely eleven kompozíciójával, remek színharmóniájával, mozgalmas és hatásos alak-elosztásával megközelíti a mester híres nagy alkotásának hatását. Rudnay Gyula „Lovas legény“-e a kiváló művész minden ragyogó festői erényével ékes képe e tárlatnak. Márton Ferenc „Tükrös csendéletbe korán elhúnyt művészünk java munkái közül való témájának merészségével és a megoldás ügyességével. De különben a tárlaton képviselt festők és grafikusok sorában csaknem minden szereplő művészünk nevével találkozunk a kiállított munkák között. És ha nincs is helyünk minden említésre méltó derék munka felsorolására, azért — a katalógus sorrendjében — Kóbor Henrik „Padlásfeljáró Keszin“, Vidovszky Béla „Interieur a mosóci Hubay-kastélyból“, Szabó Vladimir „Uzsoki híd“, Glatz Oszkár „Buják tavaszszal“, Koczka András „Csendélet“, Soltész Zoltán „Uzsoki fatemplom“, Endrédy György „Ruszin paraszt“, Bernáth Aurél „Tájkép“, Egry József „A Balaton“, Rózsaffy Dezső „Reggeliző nő“, Burghardt Rezső „Virágzó fák“, Gaál Ferenc „Cigányok“, Dorogi Imre „Mosónők“, Vass Elemér „A sárga ház“ és Molnár C. Pál kis méretében is briliánsan megfestett „Balatonmelléki táj“ című képeit, valamint Fábián Gyula, vitéz Litkey György, Hessky Iván, Bornemissza Géza, Csebi Pogány István, Pohárnok Zoltán, Ijjász H. Imre, Edvi Illés Aladár, Jobbágyi Gaiger Miklós, Komjáti Gyula, Makoldy József, Hollós Mattioni Eszter, Gy. Szabó Béla, Jeges Ernő, Gallé Tibor, Remsey Jenő, Büky Béla, Klie Zoltán, Bardócz Árpád vízfestményeit és grafikáit említsük itt meg, mint sikerült alkotásaikat. A kiállításon szereplő szobrok kevés kivétellel a kisplasztika körébe sorozhatók. A kivételek között említjük elsőnek Ohmann Bélának Magyarország Kormányzójáról mintázott monumentális hatású bronzképmását, azután Moiret Ödön barokk szellemű nőszobrát („Ébredés“, bronz), Farkas János „Fésülködő leány“-át és Szamosi Soós Vilmos bronz „önarcképét. Finom naturalizmussal készült Boldogfai Farkas Sándor „Copfos fej“-e, s elegáns az elhúnyt Szentgyörgyi Istvánnak bronzcsoportja, a „Pajtások“. Andrássy Kurta János fehér márványból készült „Golgotá“-ja középkori fafaragások hangulatát idézi, amint a régi keleti szobrászatot látjuk újjáéledve Ungvári Lajos művében az „ősmagyar harcosok“-ban. A kisplasztikák közül említsük meg Kovács Mária kecses „Műkorcsolyázó nő“-jét, Mikus Sándor erőteljesen mintázott „Mezítlábas nő“-jét, Csúcs Ferenc klasszikus szellemű kis „Női akt“-ját, Varga Ferenc nagy síkokkal mintázott s a formákat tömören összefoglaló faszobrát, a „Szegény Madonná“-t, Andrássy Kurta János kifejező „Zsákhordó“-ját, Madarassy Walter terrakotta „Madonná“-ját, Hiesz Géza bronz „Kakas“-át; de a többiek is — Jálics Ernő, Marosán László, Kocsis András, Dabóci Mihály, Szervátiusz Jenő, Győry Dezső, az elhúnyt Sződy Szilárd, Gallasz Nándor, Túri Jobbágy Miklós, Kerényi Jenő, Halmágyi István stb. — sikerült alkotásokkal szerepelnek. 206