Szépművészet 2. (1941)

1941 / 8. szám - Művészeti Élet

Egy kis teremben az időközben Magyarországon rendezett s a külföldi nemzetek művészetét bemutató kiállításokon (olasz, lengyel, észt) vásárolt műtárgyakat állították ki. Közülök M. Tozzinak a modern olasz iskolát méltóképen reprezentáló „Csendéletbe, F. Messina jellemzően mintázott fiúszobra („Kis kakas“), R. Malczewski kitűnő „Tájképbe, W. Borowski erő­teljesen festett „Halászok“ című képe válnak ki, de értékesek E. Järv, E. Kollom, M. Obrebska grafikái is. összesen 219 műtárgy szerepel a kiállításon, de egész sereg műtárgy került még ezeken kívül is a mondott idő alatt az állam birtokába, melyeknek jegyzékét a katalógus végén közük; e felsorolásban egyebek közt Bernhardt Strigel nevezetes „II.Ulászló“­­ját, Deák Ebner Lajos „önarckép“-ét, Székely Bertalan két kompozícióját („Zrínyi kirohanása“, „Nőrablás“), Erdey Dezsőnek a Kormányzó Űr MŰVÉSZET Budapest Székesfőváros az elmúlt év folyamán pályá­zatot hirdetett Budapestet ábrázoló vízfestményekre. A pályázat igen jó eredményt hozott. A bíráló­bizottság döntése alapján Budapest Székesfőváros Polgármestere I. díjjal jutalmazta Hende Vince : „Tél Buda­pesten" című pályamunkáját; II. díjjal jutalmazta Gallé Tibor: „Budai utca", Diósy Antal: „Akácfa-utca", Jeges Ernő: „Buda­pest a Rózsadombról" és Zoldor István: „A Király-lépcső télen" című pályamunkáit; III. díjjal jutalmazta Csebi Pogány István: „Hajók az Erzsébet-hídnál", Élesdy István: „Pest látképe a Hármashatárhegyről", Hesky Iván: „Kolossy-tér", Hincz Gyula: „Budai látkép", Imre István: „Mátyás-templom", Istókovits Kálmán: „Ferenc József-híd", Kása Gábor: „Kilátás a Gellérthegyről", Ősz Dénes: „Kígyó-utca", Szű­cs Pál: „Mátyás-emlék a régi Domonkos-templomon" és Gy. Takács Béla : „Budapest a Rózsadombról" című pályamunkáit. Az Országos Magyar Kir. Iparművészeti Iskola 60 éves fennállásának emlékére rendezett kiállítás, amelyet 1941. június hó 17-én délelőtt t­an­órakor nyitott meg ünnepélyesen dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter képvisele­tében dr. Fáy István kultuszminiszteri államtitkár, a magyar kulturális és művészeti élet kimagasló eseménye volt. Az a nagy és egyetemes siker, amelyet az iskola kiállítása a napi sajtóban és a közvéleményben aratott, legjobb bizonysága annak, hogy milyen pompás kulturális feladatot teljesített az iskola 60 esz­tendős fennállása alatt kiváló vezetőinek és kitűnő tanári karának irányítása mellett. Azok a reformok, amelyeket az iskola igaz­gatója és tanári kara dr. Hóman Bálint kultuszminiszter és kiváló munkatársainak irányításával és támogatása mellett vitt keresztül az utolsó három esztendőben, igen alkalmasak arra, hogy az iskola nagy nemzetközi hírét gyarapítsák, mivel a mai oktatásnak az az elve, hogy „a műhelyen át a művészetig" igen nagy jelentőségű az egész magyar iparművészet és műipar további fejlődésére. A megnyitáson a nagyszámú és előkelő közönség sorában megjelent többek közt Wlassics Gyula báró államtitkár, Ugron Gábor dr. v. b. t. t. az Országos Iro­dfőméltóságáról készített kitűnő mellszobrát, Vastagh György „ősmagyar harcos“-át, Stróbl Alajos „Pulszky Ferenc portréjá“-t és egy XV. századi magyar szobrász „Szent Erzsébet“-et és „Szent László“-t ábrázoló szobrait találjuk. Az állami művészeti vásárlások bemutatásának ez az első kísérlete sikeres volt, amit a kiállítás látogatott­sága is igazol. A harmonikus és az értékeket jól kiemelő rendezés ezt a sikert elősegítette. Noha a kiállítás azt a kitűzött célt, „hogy közönségünk rendszeresen átfogó képet kapjon a magyar festészet és szobrászat alakulásáról“ természetszerűleg el nem érhette, mégis megnyugtató bizonyítékot szolgáltatott afelől, hogy „az állam illetékes szervei a művészet útját éber szemmel kísérve, elfogulatlan esztétikai szemlélettel válogatják ki a művészi alkotások, a művészi termés javát.“ Ol­dalmi és Művészeti Tanács elnöke, Say Géza dr. min. o. tanácsos, Tihamér Lajos dr. miniszteri tanácsos, az Irod. és Művészeti Tanács n. v. igazgatója, Szablya János m. kir. kormányfőtanácsos, az Orsz. M. Iparművészeti Társulat alelnöke, báró Szalay Gábor nyug. államtitkár, Gömöry-Saiml László rendk. követ és megh. miniszter, Gaál Károly min. tanácsos. Az államtitkárt Szablya-Frischauf Ferenc m. kir. kormányfőtanácsos, az iskola igazgatója üdvözölte, melyre Fáy István államtitkár válaszolt. A megnyitó után Fáy István államtitkár és a vendégek az intézet igazgatójának, illetve tanári karának vezetése mellett megtekintették a kiállítást és elismeréssel szemlélték a fiatal magyar iparművészek pompás munkáját, amely a tanári kar vezetése mellett, úgy művészeti, mint ipari szempontból kiváló teljesítményt jelent. A kiállítást megtekintette dr. vitéz József Ferenc kir. herceg ő Fensége Anna kir. hercegasszony ő Fenségével, valamint Varga József ipar- és keresk. miniszter felesége társaságában, Hóman Bálint m. kir. titkos tanácsos, kultuszminiszter, Shvoy Lajos m. titkos tanácsos, székesfehérvári püspök, Zsin­­delyné Tüdős Klára, vitéz Haász Aladár min. oszt. főnök, Terbócz Miklós min. tanácsos, Palkovics Pál min. o. tanácsos, a kultuszminiszter személyi titkára, Gyulai Ákos min. tanácsos és sokan mások. Az Iparművészeti Iskola részletes ismertetésére rövidesen visszatérünk. „Balatoni ösztöndíj". A vallás- és közoktatásügyi miniszter Egry József, Komjáti Gyula, Szobotka Imre, Szalay Lajos, B. Balla Béla, Halápy János, Kóbor Henrik, Rácz Kálmán, Cserepes István és Gács György festőművészeknek „balatoni ösztöndíjat" adományozott. Az ösztöndíjasok két hónapot egyhuzamban kötelesek a Balaton mellett munkál­kodni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Nemzeti Szalon tavaszi kiállításán az alábbi festményeket vásárolta meg: Háry Gyula: Segesvár (olajfestmény) és Pohárnok Zoltán: Balatonmenti pince (olajfestmény). I ÉLET 207

Next