Szépművészet 2. (1941)

1941 / 11. szám - Művészeti Élet

és módszerekkel nem lehet elérni. A kezdeményezések kétség­telenül szép eredményeket hoztak eddig is és bizonyosak lehetünk, hogy ezek a jövőben még csak fokozódnak. Ezek az eredmények azonban mindaddig nem lehetnek teljesek, amíg maga a vidék bele nem kapcsolódik a kérdés gyökeres meg­oldásába. Ehhez pedig arra van szükség, hogy elsősorban a vidéki városoknak kell lehetőséget nyújtani arra, hogy falaik között tehetséges magyar művészek telepedjenek meg. Ez nem volna nehéz, hiszen nyilvánvaló és közismert dolog, hogy a magyar művészek tetemes hányada származik vidékről. Ha egy­­egy város, vagy vármegye csak egyik-másik művész­ fiának nyújt állandó megélhetési és alkotási lehetőséget, már igen jelentős lépéssel viszi előre a kérdés megoldását. A művészi életszínvonal a világháború után erősen leszállt a világháború előtti, különösen pedig a múlt századvégi életszínvonalhoz képest. A háború után mind kevesebb művész tudott saját keresetéből megélni, de közben a művészek felfogása is megváltozott. Az utóbbi időben a lomtárba rakták a „Bohémség" ál-istenasszonyát arról a piedesztálról, amelyre a múlt század második fele állította. Kiderült ugyanis, hogy ezt az „eszmény“-t nem nemes anyagból mintázták, hanem hitvány szalmából tömték. A megélhetés sok nehézsége és a gondolkodás megváltozása folytán a háború után már a fiatalok kevésbbé idegenkedtek a rajztanári pályától. Ezekből és más körülményekből következett aztán az, hogy számos fiatal tehetség, mint rajztanár vidéken telepedett meg. Sajnos még mindig sokat elnyelt közülük a vidék ásító meg nem értése, vagy megfojtott elromlott ízlése, helyesebben ízlésnélkülisége, de néhányan, a keményebbek, a hívőbbek, az ellenállóképesebbek, ha nem is mindig a legtehetségesebbek, megállták helyüket. Harcot indítottak saját művészlényük és létük érdekében és ez a harc már a vidéki magyar művészeti élet kialakulásáért folytatott harccá is vált. Ma már örvendetesen állapíthatjuk meg, hogy több, néha egészen kis vidéki városunkban kisebb­­nagyobb hivatásos és műkedvelő művészekből csoportok, társaságok, egyesületek alakulnak, amelyek igen hasznos munkát fejtenek ki a maguk környezete művészi ízlésének csiszolásában, a művészetigény felélesztésében, egyszóval a művészeti élet megszervezésében és fejlesztésében. Gyakran hallunk hírt arról, hogy ebben, vagy abban a vidéki városban egyéni, vagy csoportos művészeti kiállítás volt, mely iránt a város közönsége nagy érdeklődést tanúsított, sőt vásárolt is. Távolról sem gondolunk arra, hogy a kis vidéki központok önálló stílust, jelentős művészi iskolát alakítanak. Ennek a lehetőségét ma még látni sem lehet, de nem is ez a lényeg. A fontos az, hogy a művészeti élet mindenhol kialakuljon, ahol erre a legkisebb lehetőség van, a további aztán már magától jön. Mert végül is, a tehetség bárhol kifejtheti magát, s bárhol nagyszerű eredményeket érhet el, sőt nem egy esetben tapasztaljuk, hogy különösen a mai, eszmékben zavaros időkben nagyon is kedvező a művészekre a vidéki élet, a vidéki tartózkodás. Hogy a komoly, számottevő eredményektől még távol vagyunk, azt jól tudjuk, de örömmel emlékezünk meg minden nemes kezdeményezésről. Ilyenek pedig már szép számmal vannak, amiről a vidéki, helyi kiállításokról szóló hírek mellett egyes vidéki művészcsoportoknak budapesti bemutatkozása is tanúskodik. Az idei őszi kiállítási évad is két vidéki művész­­csoportnak a bemutatkozásával indult: a Nemzeti Szalonban a debreceni, a Műbarátban pedig a jászsági festők mutatkoztak be a főváros közönsége előtt. A Jászsági festőművészek tárlatán (Műbarát Kiállító­helyiség) a vallás- és közoktatásügyi minisztérium B. Simon Ferenc: Havas út (olajfestmény), Rácz Kálmán: Balatoni vitorlások (vízfestmény), Csirkepiac Jászberényben (vízfest­mény) és Lizony Ede László: Alkonyat (vízfestmény és diófapác) című festményeket vásárolta meg. A Debreceni Festőművészek a Nemzeti Szalon 94. csoportkiállítását töltötték meg műveikkel. A tárlat gazdag anyagából Félegyházi László: önarcképét (olajfestmény) és Holló László: Csendéletét (olajfestmény) vásárolta meg a kultuszminisztérium. Dóczyné Berde Ár­ás a Műteremben állította ki műveit. Ma különösképen időszerű a hosszú időn át elszakított Erdély szépségeit az anyaország emlékezetébe idézni. Az ősi ház Kalotaszegen című olajfestményt méltatta megvételre a kultuszkormány. A Műbarát XII. kiállításán Éless István: Kazlak (szánrajz), Süppedt kazal (szénrajz), Bivalyos szekér (szénrajz) és Tóth Menyhért: Tavaszi fény (olajfestmény) című alkotása gazdagította a kultuszkormány állami vásárlásait. Gróf Széchenyi István születésének 150 éves évfordulója alkalmából Budapest székesfőváros két emléktábla felállítását határozta el. Egyik emléktáblát a Lloyd-palotán helyezik el, ahol Széchenyi István lakott és akkor a Nemzeti Kaszinó volt. A másik tábla a főkapitányság épületére kerül, miután Széchenyi itteni lakásából kísérte figyelemmel és irányította a Lánchíd építését. A Lloyd-palotán domborművet, míg a Főkapitányság épületén szöveges magyarázó táblát fognak elhelyezni. Itt kell megemlíteni, hogy a főváros Széchenyi István születése alkalmából rendezett ünnepségek alkalmára a Lánc­hídon és az Alagúton művészi kivitelű kandelábereket állított fel. Jalsoviczky Károly ny. államtitkár arcképének a vallás- és közoktatásügyi minisztérium számára való megfestésére Szőnyi István festőművész kapott megbízást. Szent Gellért-kutat készül felállítattni a székesfőváros a Gellérthegyen. A díszkút tervét Medgyessy Ferenc szobrász­­művész a főváros megbízásából már el is készítette. A díszkút domborművén az ősi magyar dalnak is emléket állít a művész oly módon, hogy megeleveníti rajta azt a jelenetet, amidőn a lisztőrlő magyar leány szép dallamos éneket énekel. Ezt az ősi magyar munkadalt nevezte az elcsodálkozó Szent Gellért „Simphonia Hungarorum“-nak, amelynek méltó megörökítését végezte el most Medgyessy Ferenc, miközben újabb emléket állít Szent Gellértnek is. A Szent István-emlékév intézőbizottsága a Komárom városa részére adományozandó Szent István festmény pályá­zatán Basilides Barna, Deed Ferenc, Chiovini Ferenc, Pohárnok Zoltán és Bánáti Sverák József festőművészek vettek részt. A kultuszminiszter a kép megfestésére, amely a „Szent István mega­apítja Komárom városát“ jelenetet fogja ábrázolni, Deéd Ferenc festőművésznek adott megbízást. A győri Szent Orsolya-rend tanintézetében a kultusz­minisztérium támogatásával G. Fekete Géza szobrászművész Szent József szoborművét állította fel. A Tabáni Honvédszobor. A volt tabáni temető területén álló Honvédszobor áthelyezését és felújítását határozta el a főváros. Az emlékművet ugyanis a Buda elfoglalásánál 1849- ben hősi halált halt honvédek emlékére állították fel, a volt tabáni temető azon a területen, ahol 1937. év előtt a honvédek földi maradványai nyugodtak. A volt temetőterület rendezése folytán az emlékmű igen hátrányos helyzetbe került, ezért alkalmas helyet kellett részére kijelölni. Az emlékmű továbbra is megtartja hivatását és megfelelő felújító formában hirdeti majd az utókor előtt, hogy a honvédek földi maradványai az emlékmű körül elterülő területrészen nyugodtak. A Főméltóságu Űr arcmását Ohmann Béla szobrász­­művész a milánói kiállítás alkalmából elkészítette. A bronzból

Next