Szépművészet 3. (1942)

1942 / 6. szám - László Gyula: A Kolozsvári Művészeti Hetek kiállításai

is kiváló mű. Talán egyetlen kifogásolható részlet mindkét metszeten, hogy az emberi alakokon sok van még a művész régebbi stílusából, amikor is a fekete alapból csupán néhány vonallal emelte ki az alakok tömbjét. A képfelület többi, megdolgozott része szinte kívánja az alakok kissé felbontottabb előadását. A szobrászati anyagból külön ki kell emelnünk Borsos Miklósnak, feleségéről készített, fekete gránit­fejét. Mind formai, mind pedig tartalmi szempontból elsőrangú alkotás. Az emberi fej szobrászati építmény­szerűségét egyszerűen és világosan látja, túl a forma problémájával bíbelődő művészemberek bizonytalan­kodásain. Ezt az objektív szerkezetet minden ízében áthatja a szinte távolkeleti szépségekre emlékeztető meginduló mosoly, mely nem jutott még el az arc­­izmokig, hanem csak a kifejezést járja át. Ennek az irracionális szépségnek sugallata Borsos Miklós eddigi alkotásai közül is kiemeli ezt a fejet. Alkotása a teljes hasonlóság mellett is szinte az egyiptomi kőszobrászat formai tökéletességét éri el. A kiállítás dicsérő elis­merésével tüntették ki. Magasrendű festői és szobrászati alkotásokban a fentieken kívül sincsen hiány s a kiállítás jónéhány értékes alkotással gyarapította a magyar művészetet. Elsősorban Szolnay Sándor gyönyörű Keresztúri táj­át és Téli tájkép­ét kell kiemelni. Komoly, mélységekben járó művészember alkotásai. A nagybányai nagyok megbecsülendő utódai közül Mikola András szép Parkban c. képe, Krizsán János díjazott Március­a és a merész, új színhangulatok felé törő Galántai Pirk János Téli tájké­pe a kapott örökség finom lélekkel való gondozásán túl is gazdagodása a magyar művészetnek. Az erdélyi fiatal festők is biztató ígérettel mutatkoznak be (Andrássy Zoltán, Fülöp A. Andor, Ferenczy Júlia stb.). Vásárhelyi Z. Emil hallatlan raffináltsággal festett képe (Tulipánok) technikai oldaláról nézve ér­dekes. Marosvásárhelyen Bordy András vezetésével most van kialakulóban egy csupa fiatalból álló művésziskola, kiállított műteremképeiken az egységes stílus mellett is szépen nyilatkozik meg kibonatkozó egyéniségük. Új színt hoztak a tárlatra Kárpátalja festői is. Manajló Fedor rendkívüli képességeit két műve (Ruszin templom és Templom) nem képviseli eléggé, sőt nagy képe tompa színeivel erőtlenül hat. Nagy­erejű színlátomásai fiataljaink legjobbjává avatják, a színtelenség felé való hajlás nem az őt útja. Endrédy György érzékeny és finom festőisége már­is új színt jelent. Kiállított képe (Tavasz) csak sejteti értékeit. Zavaró és indokolatlan a kép sarkába kompo­nált fej. Festőisége nagy ígéret. Rokon vele Abrakovics Béla sokkal felületesebb színszemlélete. Erdélyi Béla képei Cézanne művészetét idézik, kár, hogy finom színakkordjait helyenként rajza hibái zavarják. A nemrég visszakerült magyar területek festői mindenképen termékenyítő módon illeszkednek mű­vészeti életünkbe. Más levegő, színek, ízek forrnak képeikben s olyan áramlatokat is átszűrtek magukon, amelyek a Csonkahazát elkerülték. Olyan egyéniségek nőttek közülük, akik ezt a sajátos és a magyar művészet egyetemét gazdagító hangot tisztult erővel képviselik a magyar képzőművészetben. A trianoni Magyarország beérkezett és most meg­indult művészei is nagy számban szerepelnek a kiállításon. Sajnos, éppen azok, kiktől reprezentatív alkotásokat vártunk, igen kevésre méltányolták a kiállítást. Bernáth Aurél egy jelentéktelen képét állította ki (Csendélet), éppúgy, mint Szobotka Imre (Szüretelők) és Márffy Ödön (Csendélet). Nem jelent meg a kiállításon a magyar művészet nagy értékei közül Medgyessy Ferenc, Egry Jószef, Koszta József, Barcsay Jenő, nem látjuk Pátzay Pál, Vilt Tibor és Borbereki Kovács szobrait sem. Az idősebbek közül Glatz Oszkár népies zsánerkép-sorozatának egy darab­ját küldötte be. Burghardt Rezső friss impresszió­iz­mussal festett képe jóleső üdülést jelent (Napsütés a Sajó partján). Benkhardt Ágoston és Pilch Dezső kiállított képei eddigi jó fogalmat nyújtanak művé­szetükről. Szüle Péter, Szopos Sándor, Gaál Ferenc, Ferenczy Valér, Horváth József egyenletesen ugyanazt adja, amit eddig. Istókovics Kálmánt bravúros tem­peratechnikája ez alkalommal is kitünteti (Zöldruhás nő). A fiatalabbak közül a fegyelmezett rajz és a tiszta színértékek felé hajlanak az újklasszicizmus képviselői. Deéd Ferenc érdekes technikával festett képe (Virrasztás) egy finom művészember mesterségének igaz szeretetéről tanúskodik. Kontuly Béla dekoratív forma- és színkezelése mellett a Czene-házaspár képei eddigi irányuk egészségesebb fejlődéséről adnak számot. Basilides Barna díjazott reprezentatív por­tréja, stilizált rajzaival és finom tónusával hat. Basilides Sándor Szegénysoron c. képének barna és fátyolos tónusa a művész régebbi képeiről ismeretes. A művészet mesterségbeli részének őszinte meg­becsülése látszik Mezey Artúr Kékruhás nő c. portáján. Molnár C. Pál: Szent családja eddigi műveitől a táj gazdagabb képzésével tér el. Színben kissé fáradt Muhoray Mihály Csángó falu Gyimesben c. stilizált képe. A merészebb utakat járó és a közvélemény elől elzárkózó fiatalok közül N. Bartha László Tájképe, Emnőd Aurél Cigánysora­, Moldován István önarcképe jelentős. A történelmi kompozíciók közt Heintz Henrik lendületes képe, a művész eddigi fejlődésében a legjobbak közül való. Sajnos, sem Heinz, sem Jeges, sem Döbrentei történeti képein nem érezzük a törté­neti festészet igazi szellemét, a kor megérzését és 138

Next