Szépművészet 3. (1942)
1942 / 8. szám - Gerevich László: A felvidéki szobrászat stílusfejlődése
oltárt nem helyi műhely készítette, mert nehezen elképzelhető, hogy a nem sokkal későbbi Űrkoporsó nem a helyi hagyományokat fejlesztette volna tovább. Az Űrkoporsó valószínűleg sokáig készült, mert az apostolszobrok stílusa a 80-as éveken túl alig magyarázható. Mesterük idősebb Jakab és András apostol szobrával a kor legmagasabb színvonalát éri el. Stílusa archaizál, regatizáló felfogása szinte példa nélkül áll. Szent András szobra az emberi alakot épp csak jelzi, alig több díszítő motívumnál. A középkor drámai szimbolizmusát fejezi ki elkésve. A nagy dómplasztikának örököse. Művészi eredetét az egyre pusztuló páholyok korabeli alkotásaiban kell keresni. Az Úrkoporsó sírőrző domborművének mestere már reneszánsz tanulságokat von le. Nem egyedülálló jelenség ez, a felvidéki szobrászat számos alkotásán kiütközik reneszánsz emlékek közvetlen szemléletének és művészi törekvéseinek hatása. Krisztus feltámadásának domborműve, az Űrkoporsó legfiatalabb alkotása 1500-nál korábban nem készülhetett. A bányavárosok szobrászatának további kiemelkedő emlékei már a XVI. századra esnek. A Selmecbányai Szent Katalin-templom északi fala előtt áll egy két méternél is magasabb holdsarlós Madonna, melynek összetartozását a Városi Múzeumban őrzött, méretben megfelelő Szent Borbála és Szent Katalin szoborral már igyekeztek kimutatni. Azt a gyümölcsöztető feltevést, hogy a három nagy szobor az egykori Selmecbányai főoltár-szekrény alakjai voltak, melyeknek táblaképei a Selmec-környéki Tópatakról és Hontszentantalról kerültek elő,21 az újabb kutatás elvetette,22 a Selmecbányai főoltár szekrényszobrainak későbbi keltezésével. A magas színvonalú táblaképek M. S. mester kezétől valók és nagy a valószínűsége annak a feltevésnek, hogy ezek a kiemelkedő emlékek csak jelentékeny alkotáshoz, a közeli Selmecbányai főoltárhoz tartozhattak. A főoltár szobrászmesterétől származik valószínűleg a korponai plébániatemplom új összeállítású oltárának Madolnája. Ugyanahhoz az oltárhoz tartozhatott még eredetileg Szent Borbála és Magdolna szobra. A szétszedett oltár szárnyképei rongált állapotban az ipolysági Vármegyei Múzeumba kerültek. Stíluskritikai vizsgálatuk esetleg megvilágíthatná a Selmecbányai főoltár kapcsolatait M. S. mesterrel. A selmeci Madonna szétterjesztett, majd lábánál összefogott nagyívű ruharedőinek motívumával több német Madonna-szobron találkozunk. Elegendő, ha az 1480-as évekre datált Passau—Duna-stílusú jenkofeni oltár Máriájára utalunk. A német példa talán még jobban emlékeztet a korponai Madonnára. Szent Borbála és Szent Katalin szobra fejlettebb stílusfokozatot képvisel. A selmeci Madonna dúsan omló, befelé gyűrődő, összefogott redőivel szemben a két női szent drapériáit felbomlott lobogás, s mindenek felett való dekoratív cél jellemzi. A közvetlen kapcsolatot az arctípusok, a nagyívű, lefelé keskenyedő drapéria sziluettvonala és a holdsarlót tartó angyalok csapongó ruharedőzete árulják el. A Madonna és a két női szent szobrának faragása között talán egy bizonyos idő telt el vagy mesterük más szobrásszal együtt faragta. A kifejtett stíluskülönbségek ellenére a két női szent alakját nem tehetjük a XVI. század első évtizedénél sokkal későbbi időre. A két szobor a bányavárosok művészetének legmagasabb szintjét jelenti. Felsőtestük nyugodt, a redőhajlás folyamatos ritmusa nem expressziós, hanem anyagi szépségre törekszik, ami azt jelenti, hogy mesterük ismerte a reneszánsz formavilágát, melyet az alsó testen a drapéria későgótikus lázongásával kever, s így sajátságos bájú művészetet teremt. A bányavárosokban a reneszánsz forma is uralomra jut, aminek nagyszerű példája a tárói Krisztus-fő. Némely emlék azt bizonyítja, hogy a német gótika hatása a lassú stíluselfordulás mellett is állandó, így egy Barkából budapesti magángyűjteménybe származott „Szent Anna harmadmagával“ csonka ülőszobor, melyen a Mária jobbkezében tartott kis Jézus alakja letört. Stílusa Riemenschneiderre és a frank iskolára emlékeztet távolról. A körmöcbányai Múzeum újabb szerzeményei közé tartozik az a három erősen sérült női szent szobor, melyek közül kettőt itt első ízben mutatunk be. Sz. Borbála (?), Sz. Erzsébet és egy ismeretlen női szent szobra már inkább kapcsolódik a helyi hagyományokba. Eredeti festésük elpusztult s csak nyomait fedezhetjük fel. Az ismeretlen női szent kezei, valamint Szent Borbála tornyának teteje letört, Szent Erzsébet arcán és köpenyén széles hasadás vonul végig. Romlott, szuette állapotuk ellenére a bányavárosok szobrászatának kiemelkedő darabjai. A magas, karcsú alakok körvonalai zártak, mintha Chartres-i kapuszobrok felelevenedését látnák. A későközépkori művészetnek ez a fázisa is reneszánsz, de nem a klasszikus kor, hanem a gótikus katedrálisok plasztikája ébred ismét életre. Mintha a gótika felfedezné önmagát. A körvonalakon kívül a körmöcbányai szobrok tömbje sincs felbontva, ami a bányavárosi iskolák jellemző sajátsága. Az oszlopszerű, testnélküli alakokat lendületes ívben több irányban párhuzamosan futó redők élénkítik. A dekoratív felfogásnak ez a biztos alkalmazása is bányavárosi sajátság, csak míg a Selmecbányai Szent Katalin- és Borbála-szobron ez a díszítés reneszánszos és anyagszerű, addig itt elvont, anyagtalan, grafikus. Az egy csúcsba futó redők és a tömbszerű felépítés maradiságra vallanak. A szobrok nem teljesen függetlenek a garamszentbenedeki főoltártól, bár egészen más stílus 198