Szépművészet 3. (1942)

1942 / 5. szám - Maksay Albert: Kolozsvár magyar művészeti élete 1919-1942

állítani. Az említett művészek: ahány, annyi egyéniség. A „Barabás Miklós Céh­" közösségéhez tartozóknak vallják magukat, de egyébként függetlenek egymástól. Mivel a „Barabás Miklós Céh“ nem hivatalos alakulat, természetesen Kolozsvár művészeti életének egy jelentős része rajta kívül folyik. A művészetben csak előny a kötetlen rugalmasság, amely szabad mozgást enged s nem tesz kötelezővé körülfogó kereteket, így mindjárt a huszas évek elején egyik legkorábban feltűnt festőnk volt Tóth István. Gyorsan terjedő nép­szerűségre tettek szert színes linóleum-metszetei és parányi részletességgel kidolgozott kisméretű víz­festményei. Sok erdélyi könyv jelent meg akkoriban Tóth Istvántól tervezett címlappal. Címerfestéssel is foglalkozott. A napokban jelent meg egy új linóleum­metszet sorozata. Éveken át festőiskolát vezetett Szopos Sándorral közösen. Szopos Sándor Désen tanárkodott, de már akkor voltak tisztelői és hívei Kolozsváron, mielőtt oda költözött. Határozott tudású, a megállapodott natu­ralista felfogást képviselő, a történelmi témákat kedvelő festő. Hivatalos magyar politikai körök rokonszenvel figyelték munkásságát az elnyomás éveiben is, a fel­­szabadulás után pedig a legmegkülönböztetőbb elis­merésben részesült, Corvin koszorút kapott, majd, megbízást nyert a kolozsvári új hadtestparancsnoksági palota falfestményei egy részének elkészítésére. Dóczyné Berde Árnás Enyedről jött Kolozsvárra. Münchenben tanult, magyar mestere Réthi és Thorma volt. Nyugaton szerzett benyomásait Nagybánya fokozta bensőségesen magyarrá s most Erdély szép színeinek bűvöletét viselik magukon a képei. Buzgó szeretettel tartja számon és propagálja az erdélyi, különösen a kalotaszegi és torockói népművészetet. Még volt két szobrásza Kolozsvárnak: az egyik Vágó Gábor, aki elkerült a városról, de hátrahagyott két értékes művet, Mikes Kelemen és Mayláth püspök szobrát a piarista gimnázium dísztermében; a másik Botár István, aki az erdélyi művészek budapesti kiállításán egy markáns férfi-mellszoborral tűnt fel s néhány megkapó síremléket is alkotott, de mióta országgyűlési képviselő lett nincs ideje a művész­kedésre. A kolozsvári tárlatok szereplői közül említsük meg végül Gidófalvyné Pataky Etelkát, aki Dobokán lakik, de időnként Kolozsváron mutatkozik be csendes elvonultságában festett képeivel, továbbá Kovácsy Pált és B. Karácsonyi Emmát. III. Kolozsvár magyar képzőművészeinek felsorolása ezzel tulajdonképen nagyjából kész volna. Mégis a teljesség érdekében a helyzetrajzot néhány vonással ki kell egészítenünk. Szólanunk kell gróf Bánffy Miklósról, aki főként irodalmi vonatkozásban vállalta Erdély szellemi életének őrállói és vezéri tisztét, de széles skálájú tehetségéből, éppen az iroda­lommal kapcsolatban, néhány könyv illusztrálása által (Fortélyos Deák Balázs memor­iálé­ja, Kemény János Kutyakomédiá­ja, Tamási Áron Ábel-trilógiája) a képzőművészetet is gazdagította. Meg kell emlékez­nünk Debreczeni Lászlóról, a műtörténészről és nép­rajzi kutatóról, aki az erdélyi református műemlék­templomokról kiadott albumában nemcsak fontos művészet- és művelődéstörténeti dokumentumot alko­tott, hanem nagybecsű grafikusművészeti teljesítményt is nyújtott. Említenünk kell K. Sebestyén Józsefet, a nagyszerű heraldikust, aki a címerrajzolást és festést nemcsak a címertani tudományban nélkülözhetetlen kézügyeséggel, hanem valódi művészi rátermettséggel és ihlettel űzi. És nem hallgathatjuk el azt a nyereséget, amit Kolozsvár felszabadulása után, a Nemzeti Színház újra megnyitásakor, Vargha Mátyás érkezése jelentett. Remek díszlettervein keresztül a színházi közönség ízig-vérig tehetséges képzőművészt ismert meg benne. Egyébként a mai kolozsvári képzőművészek sorában egyedül ő az, aki csak a román megszállás elmúltával került Erdélybe. A többiek valamennyien itt töltötték a nehéz időket. Megnyugvással szögezhetjük le, hogy a kolozsvári képzőművészeti élet sorsa a város mostani vezetőségénél jó kezekben van. A város a magyar uralom rövid másfél éve alatt egy idegenforgalmi plakát-pályázattal és egy városkép-pályázattal serkentette munkára a művészeket. A közönség gyönyörködtetésének és ízlésfejlesztésének célját ugyancsak a város jóvoltából egy régi erdélyi művészeti, egy keleti művészeti és egy a Székely Bertalan és Paál László műveiből bemutatott kiállítás szolgálta. Az egyetemi művészettörténeti tanszék remélhető­leg alkalmat fog adni a fiatalabb nemzedéknek a művészet komoly, odaadó tanulmányozására és ebből talán megszületik Kolozsvár és Erdély művészeti életének kezdettől fogva nélkülözött ellenőre és nevelője, a teljes készültségű, szakavatott, hozzáértő műbírálat. Ha ez is meglesz, s bízunk benne, hogy meglesz, akkor Kolozsvár a főváros után az ország legszámot­tevőbb művészeti központjává küzdheti fel magát. Művészei, tehetségei megvannak és boldogan szolgál­ják tudásuk legjavával a magyar művészet szent ügyét. MAKSAY ALBERT­ ­ Jegyzet: A kritika művelését tűzte maga elé egyik feladatai a Hirschler József szerkesztésében 1926-tól kezdve kiadott Művészeti Szalon. Sajnos a folyóirat pár évfolyam után megszűnt. 126

Next