Szépművészet 3. (1942)
1942 / 8. szám - Gerevich László: A felvidéki szobrászat stílusfejlődése
bemutatott gánóci Madonna (Kassai Múzeum) jelenti az átmenetet az előbbi szepességi iskola és a két svábóci szobor között. A stílus sárosi kisugárzását Ábrahámfalváról a Kassai Múzeumba származott Szt. Borbálában ismerjük föl, melyet ez alkalommal mutatunk be először. A szepességi iskola stílusának lassú változásáról és új fokozatáról értesít a farkasfalvi Mária-oltár. A szobor tömegének a két svábóci női szenten jelzett feloldása a farkasfalvi Madonnán befejezést nyer. A köpeny kihajló széle alatt mély árkok képződnek, a nagy összekötő vonalak elhajlanak, a köpeny türemlései homorú formákkal váltakoznak. Ebben rejlik a későgótika sokszor említett dinamikus hatása; olyanok a tunikák és a köpenyek, mintha heves mozgás zilálta volna őket össze. Nagyon tanulságos a svábóci Katalin összehasonlítása a farkasfalvi Madonnával; míg az előbbinek köpenye anyagszerű nehézséggel omlik le és ruhaszegélyének kellemes hullámzása távoli utáncsengése a lágy stílusnak, a farkasfalvi Madonna köpenyének gazdag zsúfoltsága nem ismeri a nehézkedés törvényét. Szépséget nem a nyugodt ritmikában, hanem a meglepő formák nyugtalan, változatos gazdagságában keres. Az összevetés már csak azért is gyümölcsöző, mert a két szobor ruhájának elrendezése csaknem azonos és közös iskolának kisugárzását sejtteti. A farkasfalvi Madonna jellemzésével az új stílus fázisát akartuk bemutatni. Stílusához közel áll a Kassai Múzeumba került későbbi svábfalvi (?) Madonna szobra. A 20-as években megindult fejlődés a 70-es évek végén és a 80-as évek elején elfordul a naturalizmustól, mégegyszer visszatér az anyagot nem tisztelő, elvont szépséget kereső gótika útjára. Természetesen ez már egészen más értelmű gótika a reneszánsz nagy eredményei után. Ezeket az eredményeket nem veszi tudomásul, hanem még el akarja mondani azt, amit a gótika addig elhallgatott. Zsúfolt, izgatott és túlgyors beszédű ez a formanyelv, már nem ér rá tagolni, rendezni és mondanivalóját végiggondolni. A „későgótikus“ meghatározás igazában a gótika ezen utolsó korszakát illeti meg. Ez a stílus legjellemzőbben éppen a faszobrászatban mutatkozik meg, színhelye pedig Németország és azok a területek, melyek a német kultúra hatását is mutatják. A későgótikus stílus keretén belül megkülönböztethetünk egy szélsőségesebb, túlzóbb irányt s egy mérsékeltebb, az új naturalizmus eredményeit inkább felhasználó és átmentő változatot. Multscher és Kassai Jakab jelentik ennek az ellentétnek kiindulópontját. * A magyar szobrászat a késő gótikának inkább naturalisztikus törekvéseit valósítja meg. A szepességi iskola keretén belül is jelentkezik a naturalisztikusabb irány, melynek legszebb darabja a gánóci Szent Miklós oltár szekrényszobra. A szobor összevetése a pozsonyi Schomberg-síremlékkel és a galgóci várkápolna Betlehemen Szent József portrészerű arcával élénken rámutat, hogy a Szepesség művészi kialakításában milyen fontos szerepe volt a délről kisugárzó művészi hatásnak. Ezt a hatást elsősorban a realisztikusabb szemléletű emlékeknél figyelhetjük meg. A XV. század derekának s az azt követő évtizedek szobrászati emlékei a Szepességen az előbbi korhoz képest számbeli és értékbeli csökkenést mutatnak. Méginkább vonatkozik ez a többi művészeti vidékre. A Kassa—Eperjes—bártfai faszobrászatból egyetlen olyan emléket sem ismerünk, amely jellemzően példázná a XV. század derekának kemény stílusát. A bányavárosok ekori művészetéről a körmöcbányai városi múzeum egy, itt először közzétett finom kis Madonnája számol be, mely összehasonlítva a korabeli szepességi emlékekkel, azoknál alkatában még tömegesebb, redőzete tömörebb, elkerüli az egymás alá helyezett V alakú redők szokványos megoldásait. Ritka, de meggyőző motívum, ahogyan Mária az összezsúfolt köpenynyalábot balkezével magához szorítja. A kis Jézust tartó jobbkeze sajnos letörött, pedig a ruhatartás motívuma a gyermeket tartó kéz kiegyensúlyozására szolgált. Az eredeti színezésében erősen megkopott kis Madonnát a XV. század 50-es éveinek végére tehetjük. Valamivel későbbi, szép Szent Anna-szobor került Selmecbányáról egy budapesti magángyűjteménybe. Művészi értékénél még fontosabb számunkra stílustörténeti helyzete. Az elkényszeredett gótikus tartásnak ellentmond az arc és a redőzet természethűsége. A művésznemzedékek határmesgyéjén ugyanaz a szerepe, mint Németországban a passaui St. Severin-Madonnának. A két szobor tartása meglepően azonos. Hasonlóságot figyelhetünk meg az arcformák kialakításában is. A Severin- Madonna ruhájának redőzete sokkal dúsabb, dekoratívabb. A ruhán lefutó párhuzamos redők kényes pontossága a köpeny változatos redőzésével kiszámított ellentétben áll. A köpeny redővetése, ha külön szemléljük, már inkább hasonlít Szent Anna köntösének természetes eséséhez. A két szobor összefüggése azért tarthat különös figyelemre igényt, mert a St. Severin-Madonnát Kassai Jakabnak tulajdonították.10 Bár ez az attribució nem állja meg a helyét, mégis kétségtelen, hogy a Madonnán Kassai Jakab stílusának hatása látszik. A két szobor közül Szent Anna szobra áll közelebb Kassai Jakab művészi felfogásához. Nemcsak itt jelentkezik azonban Kassai Jakab stílusa, hanem a közeli garamszentbenedeki főoltár szobrain is. A szobrok zárt, statikai felépítése, monumentális felfogása,asaz arcok komoly kifejezése és realizmusa teszik ezt az összefüggést szemléletessé. Az éles ruharedők és különösen Szent Sko-