Szépművészet 3. (1942)

1942 / 12. szám - Jajczay János: Árpádházi Boldog Margit a művészetben

különösen sok rézkarcnak sémája. Fátyola, palástja ezen a képen csillagos volt, jobbjában keresztet tartott, baljában rózsafűzért. Lábainál korona hevert. A kép hátterében a Dunán csalnok közeledett a sziget felé. Távolabb a budai hegyeket, jobbról épületeket láthat­tunk. A pozsonyi festmény után készült az a kezdet­leges rézkarc — Boldog Margit mellképe —, amely az Ungariae Sanctitatis Indica, Nagyszombatban meg­jelent Szentek történetét díszíti. A pozsonyi festmény, metszetben sokszor fordul elő még a múlt században is. (Pl.: Vajda, Szűz Szent Margit élete; Potyondi Rafael, Szűz Szent Margit tisztelete stb. c. könyvek­ben.) Ezek a képek körülbelül a 860-as évek előtti Binder-féle rézkarcokra vezethetők vissza. (Jelzésük: Binder se. Posonii.) Feliratuk: B. MARGARETA BELA IV. REG. HUNG. FIL. Binder primitiv karca sokfélekép jelent meg, selyemre nyomva is, ima kíséretében. Ezeknek a metszeteknek egyikéről készül­hetett az a kisméretű, kedves, biedermeier ízű kép, amelyet a pesti Szent Domonkos fiai az Erzsébet­­apácáktól szereztek meg s jelenleg sekrestyéjük dísze. A budai clarisszáknak is ilyenszerű képük lehetett Bol­dog Margitról. Tudjuk, hogy hat oltáruk közül az egyik neki volt szentelve. Bél Mátyás említi, hogy „a szigeti zárda táján, a romok között épült egykori kápolnában is létezik Boldog Margit kép.“ Több mint egy század után nem tudjuk, hová tűnt. A pilis­csabai templom Boldog Margit nagyméretű oltárképe is XVIII. századi, amelyen a koronásfejű apáca egy zsámolyon térdel, mialatt — és ez egészen szokatlan — a Szentlélek sugározza rá fényét, három angyal jelen­létében, akik a fenyítő vesszőt, töviskoszorút és a ke­resztet mutatják a szentek. Az ablakon át kilátunk a Dunára, a szigeti kolostorra. A svájci weseni második rendű dominikánus apácák könyvtárában lévő metszeten ott térdepel Boldog Margit. Feje felett láng, vele szemben két angyal, akik keresztet, korbácsot, övet, fenyítővesszőt hoztak ajándékba. A rokokódíszek között ott a koronás magyar címer is. A szűz lábánál három korona, amelynek szimbolikus értelmét már ismerjük. Az egész metszetet apró jelenetek keretezik, ezekben életé­ből vett mozzanatokat örökített meg az ismeretlen grafikus, így­ a tüzes fazék históriáját, az árvizet, ajándékosztást, stb. Az eddig felsorolt bárok képek művészi értéke nem jelentős. Annál becsesebb az a mennyezetkép, amelyet Anton Maulpertsch 1792—1793 között festett az Egri Lyceum kápolnájába gróf Esterházy Károly egri püspöknek, a Lyceum alapítójának megrendelé­sére, amelyen a Mennyországot ábrzolta. Ennek egyik részletén, a magyar szentek megdicsőülését, Szent István, Szent Imre, Szent László és a többi magyar szent mellett csillagos fátyolban és köpenyben Boldog Margitot is megtaláljuk, a Magna Domina Hugariae közelében. Ha a nápolyi Santa Maria Donna Regina falképén a középkor szentséges áhítata, Angelico általunk említett művén a bensőséges léleknek leg­finomabb kifejezése nyilvánul meg, a Maulpertsch­­féle monumentális mennyezetfreskón a felfokozott, érzéssel teli, átszellemített barokk, expresszív gon­dolat jut érvényre. Boldog Margit két ereklyetartó-szobráról is tudunk, amelyek őt ábrázolták. Mindkettő ezüstből készült. Az egyikről az esztergomi székesegyház kincstárának Révay Pál custossága alatt 1749. július 11-én kelt, Ipolyi Gáspár és Kussanics György kanonokok által készített leltárában esik szó. A 20. tétel szerint: „Szent Margit Szűznek megaranyozott ezüstszobra, melynek mellén hat kő ékeskedik.“ Minden közelebbi adat erről a szoborról hiányzik. Lehet, hogy a későbbi leltárokban még előfordul. A másik ereklyetartó-szobor a pozsonyi clarisszák birtokában volt és az egyik régi inventár azt mondja róla, hogy: „Szent Margitnak ezüstszobra, fatalapzaton, ezüst lemezkékkel van díszítve és 920 seminncia.“ Az 1656. évi leltárban még nem szerepel a szobor, viszont tudjuk, hogy mi lett a sorsa. József császár emberei, a pénzverde olvasztó­­kemencéjébe juttatták. A XIX. század legelejéről való a római Santa Maria Sopra Minerva elveszett képe, amely 1805-ben készülhetett. Nem ismerjük, csak Fraknói kijegyezte a domonkosok rendjének levéltárából, hogy akkor festették, amikor a rend római anyaegyházában Boldog Margit ünnepét először tartották. A főoltár, amely alatt Szent Domonkos teteme nyugszik, Margit képével volt díszítve. Csillagokkal behintett öltönyében, feje felett kigyúló lánggal, kezein stigmák nyomaival ábrázolta a mű a szentemlékű szüzet, amint térdreborulva, a feszületet átkarolja és áhítatos elmélkedésben elmerül, míg lábainál a megvetett három korona fekszik. A képet égő gyertyák koszorúja övezi és felirat jelöli: „Beata Margareta ab Hungaria Virgo Ordinis Praedicatorum.“ Ne szépítsük a dolgot. A XIX. században az Egyház elvesztette, mint sok minden felett, így a művészet felett is hatalmát. A XIX. század „profanum est“. A hangsúly a hogyan volt és nem azon, hogy mit készít a művész. Régen elmúlt már az az idő, amikor imát imádkozott bele a művész munkájába. Halvány rózsaszín színű, halványkékruhás, bágyadt, renyhe, szentimentális alkotások kerülnek ki a kegytárgyüzemekből. De ne is csodálkozzunk ezen, hiszen a művészetet a „templomfestő és templom­aranyozó“ diktálja. Hogy miként vélekedtek a XIX. században egyesek a magyar szentekről, tanulságul idézzük az egyik nagyszabású irodalomtörténetből, amely 1891-ben jelent meg, a Boldog Margittal kapcso­latos részt: „Nem is valószínű, hogy midőn a külvilág 280

Next