Szépművészet 4. (1943)
1943 / 8. szám - Csányi Károly: A régi Győr
148 későbbi időre vallanak. Nagylucsei Dóczy Orbán püspök (1481—86) idején épültek a gótikus, bordás boltozatok oldalnyomásának felfogására az erősen kiugró támpillérek (a boltozat maradványait jól látni a padlástérben) és ekkor készültek a keskeny román stílusú ablakok helyett a tágas, nagyméretű csúcsíves ablakok. Szemöldökívei ma is megvannak a későbbi barokablakok félköríve felett. Az épületen körülfutó és Héderváry- (máskép Szent László-) kápolnát is magába foglaló, gazdag tagozású lábazatot 1499-ben fejezték be, amint azt a déli oldalon bevésett évszám tanúsítja, 1529-ben leégett. A XVI. sz. közepétől a királyi várkapitányok foglalják le. Ebben az időben pusztultak el a templom tornyai. A négy évig tartó török megszállás idején (1594—98) foglyokat helyeztek el benne, északi hajójában pedig ágyúkat állítottak fel. Csak 1600 után használhatták ismét egyházi célra. A legszükségesebb javításokat hethesi Pethe Márton (1598—1605) és Napraghi Demeter püspök (1607—19) végeztette el, majd ifjabb Draskovich György püspök (1639—45) Giovanni Rana építőmesterrel átépíttette. Az 1529-i tűzvész alkalmával bedűlt gótikus boltozat helyett ekkor épült alacsonyabban a fő- és mellékhajókban az egész teret összefogó donga boltozat az északi oldalon az újabb sekrestye és az elpusztult két torony helyett a homlokzat közepén emelkedő torony. Ekkor alakíthatták át a karcsú gótikus pilléreket a mai négyszögű alakra. E munkálatokat Széchenyi György püspök (1658—85) 1660-ban fejezi be. Címere a nyugati homlokzaton ma is megvan. A székesegyház nagy jótevője volt gróf Zichy Ferenc püspök (1743—83). Az ő nagy áldozatkészsége és művészetszeretete hozta létre azt a nagy munkát, mely a mai gazdag templombelsőt eredményezte. Az oldalfalakat és a pilléreket részben valódi, részben műmárvánnyal borították, a boltozatos mennyezeteket pedig, mind a három hajóban Maulbertsch Antalnak — az osztrák Tiepolónak — hatalmas, színgazdag festményei díszítik (1772—81). A szentélyt erőteljes diadalív választja el a főhajótól, rajta Zichy püspök címere alkotja a záradékot. A Hefele által tervezett főoltár (1772—73) Mária mennybemenetelét ábrázoló nagyméretű festménye is Maulbertsch alkotása. A kőfaragó munkát Gotschall, a szobrászati díszt a bécsi Tabotta készítette. Az északi oldalhajó gazdag rokokó oltára korábbi eredetű (1767). Egykorú rajzát Mansfeld J. bécsi rézmetszete örökítette meg. A déli mellékhajó Szent István vértanú emlékezetének van szentelve úgy a Maulbertsch alkotta mennyezetképeken, valamint a klasszikus nyugalmú oltáron. Ugyanazok dolgoztak rajta mint a főoltáron. Az oltárkép Szent István megkövezését ábrázolja. Mesterét nem ismerjük. Meg kell még emlékeznünk két ólomdomborműves mellékoltárról, a diadalív pilléreinek tövében. A baloldalin Szent István felajánlja országát Szűz Máriának. Alsó részét az alapító Schmith Gábor őrkanonok (1755—82) címere és szép feszület díszíti. A jobboldalin Szent László király Szent István nagyváradi sírjánál jelenik meg. Az előtérben egy munkás áll csákánnyal és vésővel, és anya gyermekével ül; a laposan kezelt háttérben főurak és püspökök. Ezt a domborművet a művész jelezte: „Molinarolo, detto Müller fecit et invenii“. Molinarolo a Pozsonyban működő Donner Rafael György tanítványa volt és a két oltárt 1772—82 közt készíthette. A rokokó bútorzatú kanonoki sekrestyében őrzik a székesegyház gazdag kincstárát. Újabban a székesegyház északi mellékhajójának padozatában elhelyezett sírköveket a templom egyik nyugati helyiségében állították fel. Közülök megemlítem Briccius prépostét 1364-ből, két győri püspökét a XIV. századból és Miklós krétai püspökét 1328- ból. Azonkívül még néhány későbbi síremléket is őriznek itt.