Szépművészet 4. (1943)
1943 / 8. szám - Dr. Somogyi Antal: Modern egyházművészet Győrött
MODERN EGYHÁZMŰVÉSZET GYŐRÖTT Az 1929-ben felszentelt győrgyárvárosi templom nemcsak időrendi elsőségével igényelhet megkülönböztetett helyet modern templomépítészetünkben, hanem azért is, mert Árkay Aladárnak sikerült ezzel az alkotásával olyan típust teremtenie, melynek hatása döntően érvényesült modern templomépítészetünk egészséges irányú fejlődésében. Annak a magyarázata, hogy Győrött modern templom épült, nagyon egyszerű: az ágyúgyár vezérigazgatója, Lauer Richárd, már a gyárral együtt létesített munkáslakótelep építésekor egy központi fekvésű teret biztosított a templomépítés számára s ragaszkodott ahhoz, hogy a templomot kiváló magyar építész tervezze. Ezért végignézte Budapest összes újabb templomait s e szemle eredményeként esett választása Árkay Aladárra. Árkay Aladár kétségtelenül úttörő munkát végzett s merész újítónak mutatkozott azzal is, hogy a szokványos és külsőséges stílusutánzás helyett a templom rendeltetésének a katolikus istentisztelet igényeiből eredő gyakorlati célját tette meg tervezése vezérfonalává s a múlt hagyományaiba — a nélkül, hogy utánzásba tévedt volna — a bazilikastíluson keresztül kapcsolódott bele, vagyis arra a templomtípusra támaszkodott, melyet a liturgia, a keresztény hitet tükröző közös istentisztelet alakított ki. Még merészebbnek tűnt fel az az újítása, hogy az építési eljárást, a vasbeton keretrendszert alkalmazta a templomépítésben. Nem volt könnyű feladat az aránylag nem nagy méretű — 40 m hosszú, 20 m széles — templom főhomlokzatának olyan megoldása, hogy az uralkodni tudjon az előtte elterülő téren. Ezt a célt szolgálja az a széles ívnyílású vöröstégla kerítés, mely a templomkertet elválasztja a tértől, de különösen a homlokzatnak néhány valóban lapidáris elemből képzett hatásos építészeti akkordja. A mellékhajók szélességében előreugró két erős pylon fogja közre a főhajó hatalmas félkörívű ablakkal áttört oromfalát, mely előtt hármas nyílású árkádos előcsarnok vezet a bejárat három ajtajához. A homlokzat oldalához csatlakozik a zárt négyzetes hasábban felemelkedő torony, mely a harangházban ablaknyílásokkal áttörve és kétszeresen megifjodva szinte észrevétlenül alakul át nyolcszögletessé, s könnyed, vörösrézzel fedett sisakban fejeződik be. Az egyszerű tömbök szinte várszerű komorságával szemben — amit a terméskőburkolat még inkább felfokoz s aminek hitelét kissé kétségessé teszi a hatalmas ablaknyílás — a bejárat árkádjainak játéka s a torony felső részének erőteljes magasbatörése adja a nehéz anyagon diadalmaskodó élet benyomását. Így éri el a művész, hogy a templom homlokzata súlyával és erejével uralkodik a téren, de ugyanakkor a tömegen uralkodó élet lendületével felemeli a lelket. Az oldalhomlokzat megoldása elárulja, hogy háromhajós álcsarnoktemplommal állunk szemben, ahol a főhajó csak valamivel magasabb az egészen keskeny mellékhajóknál. Itt a falra sem került már terméskőburkolat, hanem csak színes vakolat. A vékony falpillérek közelben kis falhoz tapasztott kápolnák és hatalmas, szinte az egész falmezőt kivágó félköríves ablakok egymást váltó sorát látjuk. Feltűnik a templom külsején a szentély fölött a tetőből kiemelkedő lanterna, mely a templom szívének, a főoltárnak helyét mutatja kifelé is. A művészi kiképzés súlypontja természetesen a templom belsejében van, melynek könnyedsége, finom gráciája s bensőséges hangulata a robusztus homlokzat után valóságos meglepetés. A bejáraton keresztül két méter széles előhajóba jutunk, mely három nagy üvegajtóval nyílik a főhajóba. Ebből az előtérből baloldali lépcső vezet fel az énekesek kórusára, mely áttört mellvédjével szinte súlytalanul nyúlik be a főhajó terébe. A karzatról erkélyes átjáró vezet a toronyba, amely csak innét közelíthető meg, mert alja a földszinten keresztelőkápolnává van kiképezve. Ez a megoldás amennyire gyakorlati, annyira művészi is. A külön keresztelőkápolna, melyet kovácsolt vasrácsajtó választ el a templom terétől, építészetileg is kihangsúlyozza a keresztségnek mint az egyház közösségébe beiktató szentségének liturgikus szerepét. A templom belső tere a szokásos két részből áll: a hajóból és a tíz lépcsővel felemelt szentélyből. Mindegyik rész háromhajós. A főhajót hat pár nagyon karcsú, félkörívvel összekötött vasbetonpillér választja el a mellékhajóktól. A mellékhajók azonban inkább csak a közlekedés lebonyolítására szolgáló folyosók, míg a hívők serege a hosszúságához képest nagyon széles főhajó terébe összegyűjtve foglal helyet a főhajóval egyenlő szélességű szentéllyel szemben. A szentélyre s a szentélyben elhelyezett főoltárra a rálátást az építész nemcsak a szentély szintjének erős felemelésével, hanem azzal is biztosítja, hogy a padlózat szintjének a bejárattól a szentélyig 21 cm lejtést ad. Újszerű, illetőleg a bazilikák ambóihoz hasonlóan a liturgiához igazodik, tehát ősi hagyományt kelt új életre a szószék elhelyezése: a szentély evangéliumi 152