Szépművészet 4. (1943)
1943 / 4. szám - Gerevich Tibor: A Felvidéki és Kárpátaljai Képzőművészek kiállítása
meg, hogy a jobbik magyar irodalom ebben a gyászfátyolos korszakban nem az anyaországban, hanem Erdélyben élt. A képzőművészet terén távolról sem ez a helyzet ugyan, az erdélyi művészet is jelentékeny értékeket termelt, ha eddig nem mégis fordíthattunk elég gondot rá, hogy stílustörekvéseiről tiszta fogalmat nyerjünk. Az ú. n. felvidéki szellem, melyről annyi szó esett s már szólammá kopott a visszatérés első hónapjaiban, hogy a következőkben szinte megfeledkezzenek róla, hamis fogalmazásban került a magyar közvéleménybe. Bizonyos retorikai túltengést értettek alatta, valami színpadias kuruckodást, hajhus hajrá magyarságot, pedig mi sem áll távolabb tőle, ha elemeit hiteles megnyilatkozásaiban keressük. Rákóczi önfeláldozó hűségétől és Istenbe horgonyzott elmélyülésétől a cseh-szlovák megszállás alatt tántor óhatatlanul helytálló hitkitartásig, irodalomban Kazinczy tisztult európai magyarságától Márai Sándor hűvös, de gyémántragyogású stílusművészetéig és emelkedett emberiességéig, a képzőművészetben a kassai dóm főoltárának halk tündöklésétől Szinyei Merse Pál természetszemléletének csöndes derűjéig, Mednyánszky László elmélázó tájköltészetéig és a mai felvidéki festőknek, divatirányokba nem béklyózott őszinteségéig és bensőségéig. A nagy gesztus, a kongó hangoskodás mindig idegen volt ezeken a tájakon. Lelkét valami halk, de nem szlávosan lágy, vagy németesen érzelmes líra hangolja át, aminek erőlködés nélkül is van ereje, s ha hangfogóval szól is, tiszta a csengése. Ennek a hiteles felvidéki szellemnek eredetét keresve, nem állhatunk meg a ma sokszor túlzott tájközösségnél, annál kevésbbé, mert a Felvidék, beleértve Kárpátalját, a kis magyar Alföldtől a Magas- Tátra ormain és a Hernád-völgy lankáin keresztül a máramarosi havasokig nem alkotnak zárt tájegységet, még kisebb területen, mondjuk a Szepességen belül sem. Másrészt, ha a táj kritériuma elegendő volna bizonyos stílusközösségek megfejtésére, úgy a csíki Kárpátok közt éppúgy kezelnék az ecsetet vagy a vésőt, mint Lőcsén, a Csallóközben mint Szegeden, vagy még tovább vonva le ennek az elméletnek következtetéseit: nem lenne sok különbség a művészi ihletés tekintetében Hollandia és a délibábos magyar Alföld, mondjuk egy harlemi festő és a remek Gáborjáni Szabó Kálmán között, pedig ez biztosan közelebb áll stílusában a másik, kolozsvári Gy. Szabó Bélához. Maga a táj a különböző vidékek, iskolák művészi stílusának nem épp a legfontosabb tényezője. Nagyobb súllyal esik latba a szellemi és műveltségi, az erkölcsi és lelki közösség formáló ereje, színező és árnyaló hatása. Ezek az együtthatók alakították ki századokon keresztül, a magyar történeti lét keretében a sajátos felvidéki szellemet s a felvidéki művészet stílusát, amely halk hangon is oly érthetően szólalt meg a Nemzeti Szalon falain, a felvidéki és kárpátaljai művészek munkáin. A kiállító művészek nagy része a keleti Felvidékről, főként Kassáról származik (a 23 kiállító művész közül 12), s ez magyarázza, hogy alig éreztünk stíluskülönbséget ezek és a szomszédos kárpátaljai művészek között. Kassa ma is megőrizte azt a vezetőszerepet, melyet a pompás dómja körül alakult műhelyek már a középkorban biztosítottak számára. A kassai iskola feje, legkimagaslóbb egyénisége Jaszusch Antal. Egyéni látással érezteti a felvidéki táj lelkét, borongó vagy derűs hangulatát. Nem törekszik intim, hatásokra Kassai tája nagyvonalúságával, virágjába borult két fa közé komponált Külvárosi utcája őszinte poézisével, Visszaemlékezés az uzsoki szorosra c. képe pedig heroizált hangzatával kap meg. Színesebb, feloldottabb festőiség jellemzi az ugyancsak kassai Jakoby Gyulát. Édes Anyjának arcképe megható lelki vallomás, de festőileg is jeles, őszinte és becsületes alkotás. A Hernád sekélyebb medréből előkotort színes kavicsokból készített, a Megváltót és Szent Ferencet ábrázoló két mozaikképén, a technika és a különleges stílus teljes megértéséről tesz bizonyságot. E kísérleteivel a legjobb úton jár. Örömmel látnák, ha nagyobb munkákon, templomokon vagy középületeken volna alkalma magát a festészet e legmagasabb igényű fajában tökéletesítenie. Érdekes, elmélyült szellemű művész Ruttkay György. A világ teremtését ábrázoló sorozatát annyi elődje után is egyéni elgondolással oldotta meg. Lélek hatja át a lágy tónusaival is vonzó pasztelljeit. Mindig van érdekes mondanivalója, tartalmilag és festőileg is. Az ő érdeme a kiállítás megszervezése. Neje, R. Nyiry Lili zárt plasztikai tömegekben megmintázott, remek zománcos mázzal bevont kis kerámiai munkákat állított ki. Komoly kompozicionális problémákat is felvet. Legsikerültebb a Mátyás és Holubár c. kis csoport. Még csak formaadását kell csiszolnia, ami erősebb plasztikai dinamika mellett is elengedhetetlen e kis méretezésű műveken. A többi kassai közül Collinászy György erős kolorista, szemlélete és technikája az impresszionistákhoz áll közel. Jó szeme és friss látása van, de tud is. Kárpátfalvi József tájképei a nagybányai iskolával tartanak rokonságot. Pausz Ilona leányarcképén újabb haladásával örvendeztetett meg. Kitűnően van beállítva, tiszta és határozott formalátását nem zavarja, sőt csak elevenebbé teszi festői előadása. Komoly tudását a budapesti főiskolán Benkhardt professzor gondos keze alatt alapozta meg, majd a római Magyar Akadémián folytatta tanulmányait. Stílusa rokon is a „római iskolával“ és az olasz novecentóval, az utóbbinak merevsége és zárt 68