Szépművészet 4. (1943)
1943 / 11. szám - Berkovits Ilona: Az Iparművészeti Múzeum olasz antiphonariuma
és Szent Ferenc arcát a fabrianoi képtől eltérően, fiatalosnak, gyermekdednek festi. De a budapesti kódexben a szultán előtt Szent Ferenc arca már a fabrianoi képecske Poverellojának arcvonásait követi. A budapesti Stigmatizáció különben hasonlít Giovanni di Paolonak Giacomo del Pisano-val közösen festett Politticoján látható, leegyszerűsített kis Stigmatizációhoz is,10 ahol a szent ugyancsak mélyárnyékolású sziklás hegy előtt térdel. Emellett se szeri, se száma Giovanni di Paolo olyan táblaképeinek, amelyek a részletekben egyeznek a budapesti miniatúrákkal. Lássunk néhány kiragadott példát. A budapesti miniatúrán Szent Ferenc a szultán előtt nyugtalan közjátékkal, az ujjak vibráló mozgásával kíséri beszédét. Az ujjak ideges játékának ez a ritka motívuma csaknem pontosan azonos formában jelentkezik Giovanni di Paolonak a párisi Carvallogyűjteményben őrzött, Két. Szent Jánost ábrázoló képén, a szent mellett álló szerzetes kéztartásában.11 Az ujjak mozgékony játékával különben, ha más formában is, találkozunk a mesternek Mária születését ábrázoló képén (Róma, Galleria Doria), a kis Mária előtt térdeplő nő hívogató kézmozdulatában. Ugyanitt, a háttérben viszontlátjuk a budapesti Antiphonarium tűzpróbájának magas lánggal égő máglyarakását is. A Galleria Doriaban lévő másik, korai kis képén, Mária eljegyzésén 12 József, mély, hurkolt redővel és a palástjában a budapesti kódex tudásával egyezik. És ugyanezen a képen a nagyszakállú főpap feje a budapesti Antiphonarium Dávid királyával rokon, de a József mellett, hátsó nézetben álló férfi kissé kitekert balkarjának merev tartása is fölfedezhető a budapesti miniatúrákon : a szultán jogart tartó esetlen jobbján, vagy a Júdáscsók egyik lándzsát tartó katonáján. Általában a hosszú, finom kezek, a vibráló, néhol drótszerűen festett ideges ujjak, a párhuzamos fonalkákban felrakott haj és szakáll, a hosszú csupasz lábak az egyenes, csontos, szétálló lábujjakkal, a jellegzetes fülek, amint az arctípusok, a nyitott duzzadt száj, az apró egérszemek és a hosszú nyak festése, továbbá az alakok néhol esetlen tartása, a földön elterülő, lágyan elomló ruharedők hullámos, hurkolt esése, a széles ruhaujjak redővetése, mindenkor azonos a képeken és a budapesti miniatúrákon, továbbá a sienai Antifonarioban is. Ahogy a festményeken, úgy a budapesti és sienai miniatúrákon is a művész jellegzetes fehér fényfoltokkal élénkíti az arcot, az orrhegyen, az orrcimpákon, a fülkagylón helyez el fehér fényeket, sőt a felső ajkat is fehér fényvonallal varázsolja plasztikusabbá. Giovanni di Paolonak úgy a sienai Antifanarioban, mint a táblaképeken megnyilatkozó stílusjegyei maradéktalanul felismerhetők a budapesti kódexben. Nem hisszük, hogy a részletek alapos összevetése után még kételkedni lehetne Giovanni di Paolo szerzőségében. Giovanni di Paolo a sienai Antifonariot a leccetoi augusztinus konvent részére festette. Lehet, és az látszik valószínűnek, hogy a budapesti Antiphonarium már korábban a sienai S. Francesco számára készült, talán egyidőben azzal az elveszett képpel, amelyet a Fondi-család megbízásából festett a sienai S. Francesco-nak. De Nicola feltételezi Giovanni di Paolo-ról, hogy járt Assisiben is. Feltételezését a sienai Opera del Duomoban őrzött, Szent Ferenc megjelenését ábrázoló képre alapítja, nézete szerint ez a kép az assisi felső templom freskójának másolata.13 Ha Giovanni di Paolo csakugyan járt Assisiban, úgy könnyen elképzelhető az is, hogy a budapesti kódexet az assisi bazilika számára készítette. A budapesti Antiphonarium díszes kivitelezésével mindenképen méltó lehetett arra, hogy a Poverellonak, Itália legnagyobb művészei által kifestett bazilikájában nyerjen elhelyezést. BERKOVITS ILONA JEGYZETEK I A kódex mindössze dr. Radó Polikárp, a magyarországi liturgikus kódexek kiváló kutatójának 1941-ben kiadott indexében szerepel, a következő leírással: „Antiphonarium S. XV. Codex magnus constansif 102ntiphonrium pro horis diurnis est, notis musicis instructum et scriptum in usum fratrum Minorum, uti picturae pulchrae libri demonstrant Germaniae". Radó Polycarpus: Index Codicum Manu Scriptorum Liturgicorum Regni Hungáriáé. Budapest, 1944. 5. lap. No. 19b. Egyik iniciáléja (46. lap) kis színes reprodukcióban Werner Alajos ,,Az Éneklő Egyház" című műve (Szombathely, 1937.) borítólapját díszíti, a kézirat közelebbi meghatározása nélkül, csupán a következő megjegyzéssel: „A címlap az Iparművészeti Múzeum egyik kódexének iniciáléja a 15. századból." Az Iparművészeti Múzeum leltárában így szerepel: „Antiphonale, kötése borjúbőrrel bevont fatábla, melyet csipkésszélű, poncolt díszítéssel ékesített sárgarézszegély vesz körül. A díszítés I. H. S. és csillag felváltva. A könyv maga 103 gótikus minuskulákkal és kottákkal teleírott hártyalapból áll, van benne 16 miniatűrs kezdőbetű, egy lapszéldíszítés, számtalan kisebb-nagyobb színes kezdőbetű." Dr. Voit Pál, a múzeum tisztviselője szíves közlése szerint a kódex 1887-ben, vétel útján Hágából került a múzeum tulajdonába. Jelzete 4857. Mérete 620X430 mm. A kötés mrete 670x435 mm. 102 lapból áll, de ezenkívül egy-egy lap a könyvtáblákhoz van ragasztva. II iniciáléba illesztett miniatúrát, 5 növényi díszítésű iniciálét, egy lapkeretdíszítést és számtalan színes kezdőbetűt tartalmaz. A következő lapok díszítettek: 1a lap: I iniciálé (145x85 mm) növényi díszítéssel. 16 lap: D iniciáléban (120x150 mm) Júdáscsók. 19a lap: L iniciáléban (130x125 mm) az ifjú Szent Ferenc az Atyaisten előtt térdel. 246 lap: D iniciáléban (124 x 150 mm) Szent Ferenc látomása. 300 lap: D iniciáléban (125 x 140 mm) Stigmatizáció. 3411 lap: D iniciáléban (165 x 185 mm) Az Utolsó ítélet, Szent Lukács és a 217