Szépművészet 4. (1943)
1943 / 11. szám - Művészeti élet
BORBEREKI KOVÁTS ZOLTÁN MAGYAR GOLGOTÁJÁT NAGYVÁRADON ÁLLÍTJÁK FEL Nagyvárad városa a felszabadulás után elhatározta, hogy felállítja Nagyváradon Borbereki Kováts Zoltán Magyar Golgota című szobrát. A szobor felállításának költségeihez a vallás- és közoktatásügyi minisztérium is hozzájárult. A szobor a legközelebbi időben el is készül. Nagyvárad városa a szobrot a Budapest felől a városba érkező országút mellett az egyik parkban állítja fel, úgy, hogy minden Budapest felől autón Nagyváradra érkező utas első élményként a felállítandó Magyar Golgotát fogja látni. A szobor alapzata már elkészült. Nagyvárad városa nagy gondot fordít a város művészi arculatának gazdagítására. Elkészítteti egykorú nagynevű püspökének, Fráter Györgynek szobrát s azzal a tervvel foglalkozik, hogy a háború után nagyméretű lovasszobrot emel Szent László királynak. JANUS PANNONIUS SZOBRA PÉCSETT A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezésére és anyagi támogatásával Pécs városa felállíttatja egykori nagy püspökének, a magyar humanizmus legnagyobb költőjének, Janus Pannoniusnak a szobrát. A szobor elkészítésére, már régebben elkészített vázlata alapján N. Kovács Mária szobrászművész kapott megbízást. BŐVÜL AZ ANYAG A MŰVÉSZETI TANINTÉZETEKBEN A Magyar Heraldikai Társaság több értekezleten foglalkozott a címerek helyes ábrázolásának kérdésével. Megállapították ezeken az értekezleteken, hogy különösen a képző- és az iparművészetben lehet találkozni nagyon sok helytelenül rajzolt vagy alkalmazott címerrel. A Heraldikai Társaság ezért felirattal fordult Szinyei Merse Jenő közoktatásügyi miniszterhez, hogy a képző- és iparművészeti iskolákban tanítsák meg a növendékeket a címertan elemeire, helyes alkalmazására és megfelelő művészi ábrázolására. A kultuszminiszter a felkérésnek eleget is tett, s rendeletére a Képzőművészeti Főiskolán, az Iparművészeti Iskolában és a székesfővárosi Iparrajziskolában a jövőben tanítani fogják a címertani ismereteket is. A KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA október 23-án tartotta meg idei tanévnyitó ünnepi közgyűlését, amelyen Bory Jenő ezidei rektor a szobrászatról tartotta meg rektori székfoglalóját és tanévnyitó beszédét, majd Pásztor János tanár előadását olvasta fel Ferenczy József, a főiskola főtitkára. Ezután átadták Tóth István szobrászművésznek a főiskola 1942/43. tanévi kitüntető érmét, végül az első éves hallgatók tették le az előírt fogadalmat. A SZÉKELYFÖLDI MŰVÉSZETI ÉV MŰSORA 1943. XI. 16.—XII. 15. MAROSVÁSÁRHELY November 21. i1. óra Nagy Magyar Festők Kiállításának megnyitása a Közművelődés Házában. Nyitva: naponta 9—16 óráig. Zárul: 1943. december 20-án, 16 órakor. Tárlatvezetések később megállapítandó napokon. 17 óra Húsz év irodalma a trianoni határokon belül. Előadás a Közművelődés Házában. Tartja: Kerecsényi Dezső dr., egy. ny. rk. tanár. November 29. 17 óra. Színháztörténeti előadás a Közművelődés Házában. Tartja: Pukánszky Béláné dr., főlevéltárnok. SEPSISZENT GYÖRGY November 19. 19 óra Hangverseny a mozgófényképszínházban. Közreműködik: Zathureczky Ede hegedűművész, az Orsz. M. Kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola főigazgatója és Szabó Ilonka, a M. Kir. Operaház tagja. November 26. 17 óra. Húsz év irodalma a trianoni határokon belül. Előadás a mozgófényképszínházban. Tartja: Kerecsényi Dezső dr., egy. ny. rk. tanár. December 3. 17 óra. Színháztörténeti előadás a mozgófényképszínházban. Tartja: Pukánszky Béláné dr., főlevéltárnok. SZÉKELYUDVARHELY November 17. 19 óra. Hangverseny a Hargita-mozgóban. Közreműködik: Zathureczky Ede hegedűművész, az Orsz. M. Kir. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola főigazgatója és Szabó Ilonka, a M. Kir. Operaház tagja. November 24. 17 óra. Húsz év irodalma a trianoni határokon belül. Előadás a Hargita-mozgóban. Tartja: Kerecsényi Dezső dr., egy. ny. rk. tanár. December 1. 17 óra. Színháztörténeti előadás a Hargita-mozgóban. Tartja: Pukánszky Béláné dr., főlevéltárnok. CSÍKSZEREDA November 25. 17 óra. Húsz év irodalma a trianoni határokon belül. Előadás a Turul-mozgóban. Tartja: Kerecsényi Dezső dr., egyet. ny. rk. tanár. December 2. 17 óra. Színháztörténeti előadás a Turul-mozgóban. Tartja: Pukánszky Béláné dr., főlevéltárnok.