Szépművészet 5. (1944)

1944 / 3. szám - Művészeti élet

Szobotka a kubizmus híveként kezdte művészi pályafutását, mely ma már egy síkon fut a leg­­kiválóbbakéval. Ami kubista idejéből megmaradt benne és ami egyben bizonyítja, hogy régi felfogása nem volt affektált, de őszinte hittel teli keresés, az a konstrukció szeretete. A természet lelkes anató­musaként szinte mintha lefejtené először a felszínt, hogy beléje tekinthessen a föld, a talaj izomrendsze­rébe, elmerülten tanulmányozza a látható természet elemeinek logikus összefüggését, a természet csodála­tos logikájával felépülő tájat. De mialatt a tájat leegyszerűsített síkokból felépíti, nem feledkezik meg a természet jelenségeiről sem — amit pedig az orthodox kubizmus elítélendő véletlennek tart —, a színről, a fényről és az ezek hatása alatt keletkező hangulatról se. A szín és a fény, éppúgy viszont a forma, elragadtatott élményt jelent számára, ahogy azt a napsugarakban fürdő „Erdőszéle“, a tüzes fénybe áztatott „Patak mentén“, a csupa fény-illat­­levegő „Dunakanyar“, meg az üdítően levegős „Utca reggel“ meggyőzően bizonyítja. „Balaton“ című pasztellje a szélkorbácsolta­tó tökéletes lelki portréja. Szandai Sándort ez a kiállítása még előnyöseb­ben mutatja be, mint az ALKOTÁS-ban rendezett tavalyi gyűjteménye. Kitűnő készültségéről tanús­kodnak portréi — különösen az egyszerűen mintá­zott „Leánykafej“, míg figurálisai érdekes stílus­törekvéseiről számolnak be. Egészen új mondani­valói vannak. Művészi rokonszenve mintha a né­ger plasztika felé vonzaná, még érintetlen, ősi szép­ségeket talál benne. Ezekben a műveiben (pl. a vehe­mens mozgású lovon nyargaló „Lovas“, meg a két „Labdázó“) erős etnográfiai mellékízük ellenére, minden csupa izgalmas érdekesség. Érezni rajtuk Symbabye csodálatosan szép primitívségét és azt, hogy a művész nem utánzott, de átélt valamit. A TAMÁS GALÉRIÁ-ban is két művész, egy szobrász és egy festő együttesen állította ki gyűjte­ményét. A szob­rászt, Andrássy-Kurta Jánost nem kell bemutatnunk, a szónak legszorosabb, legneme­sebb és legstílusosabb értelmében „lapidáris“ szob­rait jól ismeri a magyar műértő közönség. Kitűnően ért az anyag nyelvén, ahogy erről bronz, terrakotta, de különösen mészkő, márvány és gránit szobrai ta­núskodnak. A márványnál lágyan simulnak egy­másba a formák, a mészkőszobrok robusztusak, míg az andezit szobor a maga mesteri szűkszavúságával még fokozza a monumentális hatást. Boross Géza fiatal művész, e kiállítás első be­mutatkozása a fővárosban. Szürrealista múlt után érkezett el művészetének mai állomásához. Ez a szürrealista múlt nemcsak ifjúi titánkodást jelen­tett nála, de teljes felszabadulást az­ iskola magától értetődő naturalizmusa alól, leszámolást, tehermen­tesítést, hogy minden mástól­ kapottat levetve, el­induljon a maga útja, a maga céljai felé. Megragadó érezni az alkotás, a teremtés gyönyörűségét ezeken a fiatalos erővel teli vásznakon, melyeknek lelkes, ifjúi erejét nem töri meg színeinek drámai komor­sága. „Őszi napsütés“ című képe hatásos kontrasz­tokon épül fel. „Krumpliszedők“ és „Bányász“ című művein komponáló készsége is megmutatkozik; az alakokat mozdulatban, foltban, rajzban formás egységbe foglalja, a kép az összes elemet, formát, színt, fényt tökéletesen összehangolja. Nagyon ha­tásos alkotások a szürke-zöld tónusú „Szegény asz­­szony“, a mély, sötét színekre hangszerelt „Cigány­­leány“, egy — Vaszary módján és erejével meg­rajzolt — csendélet, meg a címét kitűnően kifejező „Fényözön“. Az ALKOTÁS­ban Gáborjáni Szabó Kálmán, Kovács Béla festők és Tasnádi-Fekete József szob­rász állítottak ki. Szabó Kálmán mint grafikus indult erősen fel­felé emelkedő útjára és igen számottevő eredményt ért el. Előadásában nem sok emlékeztet a gra­fikusra (talán az egyetlen, vonalszerűen előadott „Tehenek a füzesben“ című képét kivéve), inkább a látása, az erős, logikus kifejezőmódra való törek­vése mutatja, hogy azelőtt nem az ecset, de a gra­fikus szerszám volt a fegyvere. Szabó Kálmán erős tehetsége festményein is megnyilatkozik. Egyforma készséggel kezeli a temperát és a vízfestést. Szem­lélete a látottakat erőteljesen fogja össze, ami tárgyi GÁBORJÁNI SZABÓ KÁLMÁN : ASSZONY A PUSZTÁN. Tempera.

Next