Szépművészet 5. (1944)
1944 / 4. szám - Művészeti élet
mondanánk- Mint magyar, a világos, ballaszt nélküli plain air festészet képviselője. Ki kell emelni a nagyon eredeti „Eső“-t az ernyők bársonyosan mély fekete színével. A népi élet ábrázolója Aba-Novák Vilmos, majdnem elbeszélőnek vagy társalgónak nevezhetjük megfizethetetlen részletekben oly gazdag festészetét. Vásári, falusi, cirkuszi jelenetekből olyan részleteket hasít ki, amelyek alakoktól és tárgyaktól hemzsegnek és rendkívül élénk, tarka-barkán lebegő színfoltokból vannak összetéve. Bernáth Aurél sűrűbb vérű és sötétebb, őt még határozottabban jellemzi az a telítettség és nedvbőség, amelyek a magyaroknál mindig megragadnak. Alak és táj itt is csodálatos bensőségesen sikló kapcsolatokban bontakoznak ki és mélyen átérzett világképet eredményeznek. Még sok jelenséget kellene felsorolni, amelyek szemléletes benyomásként megmaradnak emlékezetünkben akkor is, ha az idegenhangzású név feledésbe megy. Sajnáljuk, hogy a plasztikára csak néhány mondattal utalhatunk, de nagyon messze vezetne, ha a részletekbe akarnánk hatolni. Az érzékletes megjelenítés öröme és az eleven temperamentum a plasztikát is méltó párként állítja a festészet mellé. A szállítási nehézségek miatt természetesen csak kicsiny vagy közepes nagyságú művek vehettek részt a kiállításon. Változatos és beszédes világ ez, mozgékony, eleven alakocskákkal: paraszt és magvető, koldus, cigányasszony, szkita harcos régies hadi pompában, pusztai bika és éles vonásokkal kifaragott portréfejek tömege. Ennek a szokatlanul gazdag kiállításnak az emléke bizonyára népünk legszélesebb rétegében hatni fog és művészeti ideáljaink legmélyén kelt visszhangot.“ A Neue Züricher Zeitung 1944. január 24. számában ezeket írja: „A közel 400 műalkotásból álló kiállítás első ízben enged bepillantást a svájci műbarát számára a magyar nemzet művészeti termelésébe. A háborús időkben történő szállítások kockázatossága miatt a kiállítás eredeti, már évek előtt tervezett kereteinek csökkentése vált szükségessé: a régebbi magyar művészet pótolhatatlan emlékei, amelyeket, mint egy magas színvonalú művelődési múlt bizonyítékait, szívesen bemutatták volna, nem voltak kiszállíthatók. A XIX. századnak nemzetközi viszonylatban is jóhangzású nevű magyar festőiről, mint Munkácsy, Paál, Szinyei Merse, Ferenczy, szintén csak a tartalmas és díszes katalógus szövegében és képeiben lehetett megemlékezni. Hogy a mai magyar festészet jó hagyományokra támaszkodik, mégis lépten-nyomon érezhető a kiállításon. Bizonyítékai ennek a múlt századdal való kapcsolatot jelentő nemzedéknek képviselői, Rudnay, Koszta, Vaszary, akiknek képei a nagyteremben a díszhelyet foglalják el és nem utolsó sorban a kiváló Rippl-Rónai. Amit a mai magyar festők a nagy, nemzetközi érvényű elődöktől tanultak, a saját módjukon dolgozzák fel. Temperamentumuk nemzeti sajátosság, de éppúgy nemzeti sajátosság a melankolikus alkonyati hangulatokhoz és a sötét színekhez való vonzódás. Az operettcsárdás egyáltalában nem kap helyet ennek az országnak a művészetében, amelynek 1914 óta annyi megpróbáltatást kellett kiállania. A magyar folklore sem tükröződik egyáltalában oly tarkán-barkán és világosan vendégeink művészetében Rudnay csikójától Aba-Novák vásárképeiig, mint gondolhatnánk. A hazai tájak ábrázolása mellett a magyarok a modern életnek ugyanazokkal a motívumaival foglalkoznak, mint egyéb országok művészei.“ ÚJABB MŰVÉSZI ALKOTÁSOK SZÉKESFEHÉRVÁRON Most készült el Székesfehérváron a befejezés előtt Horthy Miklósról elnevezett kultúrház homlokzatának hatalmas mozaikja, amelyet Metky Ödön tervezett és készített. A mozaik az épület homlokzatának közepén lévő nagyméretű díszablakot fogja körül. A kultuszminisztérium anyagi támogatásával létrejött mozaik Székesfehérvár városa kulturális életének legfontosabb mozzanatait örökíti meg Szent Istvántól Horthy Miklósig. A mozaik alatt helyezik el Jálics Ernő két nagyméretű, klinker anyagból készült szobrát, amelyek Anonymust és Kézai Simont ábrázolják. A Horthy Miklós Kultúrházban helyezik el Aba-Novák Vilmosnak a párisi világkiállításon oly nagy sikerrel szerepelt, s a magyar-francia kulturális kapcsolatokat bemutató képsorozatát. A kultuszminiszter támogatásával még ez évben felállítják a vármegyeház előtti tér két oldalán az ősmagyar lantos és Julianus barát szobrát. Mindkettő Kerényi Jenő szobrászművész alkotása. ÚJ TANÁROK A KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN Régen érzett hiány volt a Képzőművészeti Főiskolán, hogy a használatos anyagok ismeretének és a művészeti technikának nem volt tanszéke, holott ezekre a mesterségbeli fontos ismeretekre minden művésznek alapvető szüksége van. Ennek hiányát érezte néhai Balló Ede is, aki kísérletet tett a Főiskolán ezeknek az ismereteknek közlésére. A jövőben a Főiskolán rendszeresen előadják a művészeti technikát és anyagismeretet. Az új tanszéket Dénes Jenő dr. festőművész foglalja el, akit a Kormányzó a Főiskola rendes tanárává nevezett ki. Ugyancsak rendes tanárrá nevezte ki a Kormányzó Úr Gerlóczy Gedeon okleveles építészt.