Szépművészet 5. (1944)
1944 / 8. szám - G. T.: R. Szörédi Ilona Szent Margit-oltára
áhitatos alázattal térdelő Szent Margit fejére gyöngéd kézzel helyezi a mennyei koronát, kárpótlását annak a földi koronának, amelyről lemondott. Jobbról s balról lent egy-egy magyaros leányka ruhába öltözött angyal áll, kezében égő gyertyával, feljebb pedig egy-egy kisebb angyal lebeg, a jobboldali kezében liliomszállal, a baloldali pedig rózsafüzérrel. Mária dicskorongjától kétoldalt iratszalagon a következő felírás: „Asszonyunk Mária, Margit aszszonyt megkoronázza“. A szárnyképeken Margit, ugyancsak szentség hírében álló két nővérének, IV. Béla leányainak, Boldog Kyngának és Boldog Jolántának liliomokként hajladozó, karcsú alakja foglal helyet. Fejüket korona ékesíti: Kynga Boleszló lengyel király neje, Lengyelország patronája volt, Jolánta pedig Boleszló pomerániai herceghez ment nőül s özvegyen a szandeci klarissza kolostorba vonult vissza. A középső képen rendkívül gazdag és beszédes Margitnak, véglegesen még ki nem alakult ikonográfiája. A művésznő változatosan és újszerűen alkalmazza a vonatkozó jelképeket. Hibát nem vét, a jelvények — korona, liliom, rózsafüzér, égő gyertya — ikonográfiai és hagiográfiai tekintetben egyaránt kifogástalanok. Érdekes Mária harangalakú kő palástjának a középkori magyar „köpenyeges Mária“ ábrázolásaiban gyökerező motívuma. Magyaros hagyományt elevenít fel már magának a szárnyas oltárnak XV—XVI. századi művészetünkben annyira kedvelt szerkezete is. Középkorias az iratszalagok alkalmazása, amelyek kihangsúlyozzák az egész oltáron átlengő kellemes, kecses vonalritmust. Ez a vonaljáték középkori oltárfestészetünknek, itáliai, sienai kapcsolatokra utaló öröksége; rajta épül a kép egész kompozíciója s különleges kézjegye a művésznő stílusának, amely archaizáló formái mellett is modernül hat. A határozott stílustörekvés mégsem mutat keresettséget. Az egész szárnyasoltár mély áhítatot kelt. Megtaláljuk rajta a jó egyházművészet lényeges kellékeit: a hibátlan liturgikus tartalmat, a nemes formaadást és a híven éreztetett vallásos kifejezést. A színezés finom hatással kíséri a formai kifejezést. Gyöngéd, halk tónusok uralkodnak; halványsárga, tompított türkiszkék, üvegzöld tűnik elő az egyszínű, szürkés háttérből; élénkebb színfolt, cinóbervörös csak egy-egy sávban villan ki. A színkompozíció középpontja Szent Margitnak, gyöngyökkel szegélyezett, sugárzó aranysárga koronája. A költői színhatást emeli a könnyed, áttetsző, zöldes árnyékolás, ami az iratszalagok pergamentárusával együtt épúgy bizonyos régies zamatot ad a színezésnek, mit ahogy a formák is modernül átírt és átérzett archaizáló bélyeget viselnek. Az oltár szárnyai nem mozgathatók, akárcsak az olasz tryptychonok. A széles, aranyozott rámát a templom építője, Lechner Jenő tervezte. Festett predella nincs, de laposan domborodó, fénylő, szimbolikus galambok ékesítik a predellának megfelelő síkot. Szörédi Ilona oltára stílusában, gyöngéd költői előadásában, bensőséges érzéstartalmában rokon régi felvidéki szárnyasoltárainkkal éppúgy, mint az olasz Trecento képeivel. Állhatna akár az assisi S. Francescóban vagy a lőcsei Jakab-templomban, jeléül nemcsak alkotója kettős sugallatának, hanem annak a formai és érzésbeli közösségnek, amely a régi magyar és olasz művészetet annyiszor hozta egymáshoz közel. QY. 267