Szépművészet 5. (1944)

1944 / 5. szám - Kapossy János: Galícia allegóriája Maulbertschtől

számos kéziratos vagy metszetes térkép sarkain látható ábrázolásokhoz. Ebből következtetve az sem látszanék valószínűtlennek, hogy a mester maga ma még ismeretlen festményén, amely a metszet alapjául szolgált — világosan utal erre a szignatúra, „pinxit“ és nem „inv.­et del.“ jel­zésével — csak az allegorikus csoportot s a hát­tér nagy vonalait vázolta fel, átengedvén a földmérésre vonatkozó jeleneteket — nyilván a szokványos kartográfus ízlés és kívánság sze­rint — segédi kéznek, vagy éppen a rézmetsző sablonos munkájának. A háttér csoportjai Galícia állatvilágát, gaz­dasági kincseit és népét jelenítik meg realisz­tikus részletezéssel, játszi kedvteléssel, típusok éles megfigyelésével, genre-szerű ábrázolások­ban, amelyek itt ott Brueghel korának metszet­képeire, az első polgári korszak hasonló irányú ízlésére emlékeztetnek. Balról csákánnyal, véső­­vel-kalapáccsal dolgozó alakok egy hatalmas kőtömb körül: utalás Wieliczka sóbányáira. Jobbról félszertető alatt szurokfőzők, előttük hordók csendélete, talán a drohobyczi olajfor­rások megjelenítése. Odább ifjú pár táncol népi viseletben, a férfi sajátos négyszögű lengyel sap­kában, kissé ügyefogyott mozdulataikkal, egy­másra meredő, elfogódott tekintettel, arctípus­ban is kitűnően jellemzett alakok. S a tájképi kompozíciót jobb szélén az ég végtelenje előtt finom dekoratív hatással kirajzolódó fatörzs zárja le, fenn a tartományok címereit tartó put­tók és szélesen lebegő istenségek — Mars és Mercur — csoportja koronázza. A kompozíció egésze és formai részletei szer­vesen kapcsolják a művet Maulbertsch oeuvre­­jébe. A­nélkül, hogy visszatérő és gyakran ismé­telt motívumait nyomról-nyomra végigkísér­­nék, elegendő utalni arra, hogy tájképi felfogása ugyanígy jelentkezik már az 1770. évek végén készült klosterbrucki rajzvázlatain éppúgy, mint a pozsonyi prímási palota házikápolnájá­nak mennyezetképén; egyes alakjainak kissé hátradőlt, merev testtartása, mint itt a Regnum ülő nőalakjáé, késői korának jellegzetes vonása a szombathelyi Szent Márton oltárkép színváz­latán éppúgy,­ most a II. József glorifikációját ábrázoló korábbi képén,10 a Visztula kecses nő­alakját egy ugyancsak metszet alapjául szolgáló grisaille-festményéről, Mária Terézia hódoló allegóriájáról ismétli meg csekély eltéréssel.11 A jellegzetes vágású női arctípusok meg éppen végigkísérik egész pályáján. Godefred Prixner metszete maga is sok mű­vészi finomsággal teljes munka s kivitelezésével Jakob Schmutzer iskolájára vall. KAPOSSY JÁNOS . Közölve: Szépművészet V. évf. Budapest, 1944. 54­­1. 10 V. ö.: Das Barockmuseum im unteren Belvedere II. Aufl. Wien, 1934. S. 19. No. 44. és Abb. S. 176. 11 V. ö.: U. ott: S. 50. No. 144. és Abb. 173. 154

Next