Szépművészet 5. (1944)
1944 / 7. szám - Bende János: Festészet Pest-Budán a XVIII. században
működése ismeretlen, Henrik József Julianus néven belépett a budai karmelita-rendbe s később fel is szentelték. Részt vett a várbeli karmelita-templom freskóinak a festésében. Polykarp atyja műhelyében dolgozott; 1739-ben, harminchároméves korában meghalt. Fia, Xavéri Ferenc, 1736-ban született Budán s mivel atyját már hároméves korában elvesztette, mostohaatyjától, Schultz Frigyestől tanult festeni. Legjelentékenyebb műve a helyőrségi templom freskója. Több olajfestménye is fennmaradt, ezek közül egy a Szépművészeti Múzeumban van. 1765-ben Budán született József Ferenc nevű fia — immár negyedik művésznemzedék a Falconer-családból — szintén festő volt. Ő festette 1797-ben a krisztinavárosi templom szentélyének a boltozatán lévő freskót; e templom egyik mellékoltárán van egy Szent Annát ábrázoló képe, a kapucinusok templomában pedig egy Szent Ferenc képe látható, Önarcképét a Történelmi Képcsarnok őrzi. A Falconereken kívül számos más festő is élt és működött a városban. A sziléziai származású Gultz Ignác Domokos Lőrinc festő és aranyozó 1752-ben kapott Budán polgárjogot. A Szent Anna-templom, a Flórián-kápolna, az újlaki és tabáni plébániatemplomok számára végzett több ízben különböző művészi munkákat, 1751-ben pedig több társával együtt részt vett a Mária Terézia látogatása alkalmával emelt budai diadalkapu festésében. Ugyancsak mint festő és aranyozó működött itt az ausztriai Krenner János György, aki 1735 körül telepedett le Budán és 1747-ben nyert polgárjogot. Érdekes fényt vet az akkori viszonyokra a bajor származású Stettner Sebestyén festőnek itteni letelepedése és a polgárjogért folytatott küzdelme. Stettner már 1727-ben kéri a polgárjogot, de hasztalanul. Három év múlva a tanács azzal utasítja el, hogy a már itt működő két festő, Falconer György és Landtrachtinger Gáspár is alig képes megélni. A festőkre nem terjedt ki a céhkényszer, az itt élő két festő nem is alkothatott volna céhet, de azért úgy látszik, az ő hozzájárulásuktól függött, hogy a tanács felvesz-e egy újabb festőt a polgárok közé, mert Stettner 1732-ben, midőn ismét kéri a polgár jogot és mesterré való elismerését, megígéri, hogy festőtársaival egyetértésben fog működni. A tanács jóindulatú figyelmeztetésére az öreg Falconerral és annak Polykárp nevű fiával megegyezett, de Landtrachtingerrel úgy látszik nehezen ment a dolog, mivel Stettnernek csak 1736-ban sikerült végre elnyernie a polgárjogot. Stettner egészen 1758-ban bekövetkezett haláláig működött itten, működése azonban nem volt nevezetes. Halála után özvegye Kronavetter Gábor festővel lépett házasságra. A Kronavetter-családnak szintén több festőtagja volt. Kronavetter József festő 1734-ben lett pesti polgár, Kronavetter Gábor szintén Pesten kapott polgárjogot 1742-ben. Később Budára költözött és 1759-ben feleségül vette Stettner Sebestyén özvegyét, aki maga is festőnő volt, de nemsokára elváltak. Kronavetter eltűnt Budáról, az asszony pedig folytatta mesterségét. Mint önálló festőnőről (pictrix) többször történik róla említés. Az az akkoriban általános szokás, hogy az elhalt mesterember özvegye hasonló foglalkozásúhoz ment férjhez, a festők között is el volt terjedve, így a brandenburgi származású Schultz János Frigyes festő 1739- ben feleségül vette Budán Falconer Polykárp festő özvegyét és két év múlva budai polgárrá lett. Festőmunkásságáról nem sokat tudunk. Kisebb templomi munkákat végzett, 1741-ben részt vett a trónörökös, a későbbi II. József szó WAGENSCHÖN FERENC : BORGIA SZENT FERENC. Budapest: Szent Anna-templom.