Szépművészet 5. (1944)
1944 / 10. szám - Kopp Jenő: Jeges Ernő
hatalmát éreztetni akarta. Jeges Ernő maga is tudta, hogy ez a nagy kísérlete csupán kísérlet maradt. Ifjúi lelkesedésében túl sokat markolt. A kompozíció szétesik, a kivitel elnagyolt, sem rajzban, sem színben nem eléggé kiérlelt. De nem is ez itt a fontos. Egy új nemzedék vágyai, új utakat kereső elképzelései jelentkeznek ezen a képen először, nagyot kiáltva és lerázva minden meddő játékot, légüres térben mozgó kísérletezést. Új nemzedék harsogó követelése ez a mű feladatok után, falak után, amelyeken és amelyekben kibonthatja szárnyát az új magyar festészet, amely azóta ki is bontakozott. Templomaink, középületeink — iskoláink, kórházaink, fürdőink — falain azóta már Aba Novák, Szőnyi, Medveczky, Jeges, Pekáry, Kontuly freskói csillognak, tanítanak, — mind megannyi folytatása ennek a kezdésnek. Jeges Ernő Bakócz-képéről kiállítása után sokat beszéltek, sokat támadták azt és még többet vitáztak felette. De egy bizonyos, általános feltűnést keltett, — megnyerte vele a székesfőváros Ferencz József koronázási jubileumi ösztöndíját, — és azóta a magyar történeti festészet új és sokat ígérő fejlődésnek indult. Ehhez a továbbfejlődéshez Jeges Ernő is tevékenyen hozzájárult. Egész sorozat történeti művet alkotott, amelyek közül legkiérettebb, a római nagy kísérletnek méltó folytatása a pannonhalmi bencés gimnázium előcsarnokának falára festett képe az olasz-magyar történeti kapcsolatok szemléltetésével. Itt már összefogott, biztos a kompozíció, ritmikus tagoltsága mesterien csoportosítja mondanivalóit. Színei tiszták és bár jellegzetesen gazdag árnyalatúak — ami Jeges egyik alapvető tulajdonsága —, mégis egységbe JEGES ERNŐ: A BUDAI SZENT IMRE KOLLÉGIUM KÁPOLNÁJÁNAK MENNYEZETKÉPE.