Szociológia 1982

1. szám - Tanulmányok - Lakatos Gyula: A motivációs konfliktusok és a személyiség harmóniájának értelmezéséhez

amelyek természetüknél fogva nem pszichikus, hanem szociális eredetűek. Ezek nélkül ugyanis sok esetben nem lehet teljes értékűen a motivációs állapotot sem jellemezni. Milyen szociális tényezőkről van itt szó? Többek között az értékorientációról. A tudatosult alapvető szükségletek mint motívumok és különböző értékek gyakran szembe­kerülhetnek egymással. Azok a követelmények pl., amelyeket a munkaszervezet elvár a munkástól, gyakran nem esnek egybe a munkás törekvéseivel. A vállalatok, munka­­szervezetek gazdasági alkalmazkodó képességének alacsony szintje, konzervativizmusa a minimumra csökkentheti a dolgozó alkotó aktivitását és a maximális szintre emelheti a munkaszervezet és a személyiség munkamotivációjának, aktivitásának konfliktusát. Ami­kor ez a konfliktus tipikussá válik, már minden közvetítés nélkül visszacsatolódik a gazdasági szervezethez, mint a hatékonyság pszichoökonómiai feltétele. A munkamotivációval foglalkozó kutatásokban egyértelműen megmutatkozott, hogy a szükségletekkel szemben vagy azokkal együtt jelentős motiváló tényező a személyiség fejlesztésének igénye. Bár Maslow és mások felfogásában ezt a törekvést is a szükségletek közé sorolják, nézetünk szerint annyiban szükséglet, hogy a személyiség társadalmi fejlődésének egyéni szükséglete és egyben már társadalmi érték, ami az egyén és a társadalom kölcsönhatását szabályozza úgy, hogy részben az alapvető szükségletek kielégí­tésének társadalmi feltételeit létrehozza és újratermelje, részben pedig azért, hogy ennek a folyamatnak személyiségi feltételeit létrehozza, illetve újratermelje. Ebben az utóbbi esetben a legfontosabb, hogy az alapszükségletek kielégítését biztosító, a gazdasági, termelési szférában ható társadalmi értékek optimális összhangban legyenek a személyiség fejlődését, önérvényesítését, alkotó törekvéseit, autonomitását szabályozó értékekkel. Az alapkérdés tehát itt nézetem szerint nem az, hogy az alapszükségletek kielégítése után vagy előtte tekinthető a személyiség fejlődésének indítéka lehetségesnek, hanem az, hogy az alapszükségleteket kielégítő gazdasági, termelő tevékenységet szabályozó értékek hogyan viszonyulnak a személyiség fejlődésével kapcsolatos, azt szabályozó társadalmi értékekhez. Ebben a felfogásban az alapvető és nem alapvető szükségletek motivációs szerepének, a szükségletek hierarchiájának rendszerint egyoldalú pszichologizmuson ala­puló kettőssége kiküszöbölhető. Sőt, ma már anakronisztikusnak tűnik az a szemlélet, hogy az ösztönzés legfontosabb és legcélravezetőbb eszköze az anyagi érdekeltségben megjelenő munkamotiváció. Az anyagi érdekeltség ugyanis nemcsak a dolgozóra, hanem az egész gazdasági szervezetre sem értelmezhető túlsúlyosan és egyoldalúan, a személyiség és a szervezet más, nem gazdasági funkcióinak elhanyagolásával. A motivációkutatások eredményei alapján nyilvánvaló, hogy a hagyományos értelem­ben vett alapvető szükségletek önmagukban, az ember társadalmi tevékenységében köz­vetlenül nem játszhatnak motivációs szerepet. Ez abból adódik, hogy a tevékenység irányát, lezajlásának módját nemcsak ezek az alapvető szükségletek motiválják, hanem a szaktudás, a munkakultúra, a műszaki és szervezeti feltételek még akkor is, ha e tevékeny­ség egyetlen céljaként a munkás alapvető szükségleteinek a kielégítését tekinti. Ilyen körülmények között tehát a munkatevékenység szabályozásához, a szakismerethez, annak fejlesztéséhez, a munkaszervezethez és annak fejlesztéséhez, a munkakultúrához és annak fejlesztéséhez kapcsolódó társadalmi értékpreferenciák is jelenthetik a tevékenység moti­vációját és nem csak a pszichológiai értelemben vett szükségletek. Egyszerűbben feltehető így is a vizsgált kérdés: milyen magatartást vár el (preferál, ösztönöz) a társadalom vagy egy adott munkaszervezet a munkástól ahhoz, hogy akár 2

Next