Szociológiai Szemle 27. (2017)
2017 / 2. szám - Németh Krisztina: Beszédes hallgatás
Németh Krisztina: Beszédes hallgatás 13 ellenőrzésére nem mindig nyílik lehetőség. Alice Goffman informalitásba burkolózó, kriminalizált terepe és sajátos „belevetett” kutatói pozíciója miatt úgy érezte, hogy szükségtelen összevetnie a fekete-amerikai szomszédság beszámolóit a rendőri túlkapásokról a hatóságok álláspontjával, hiszen a két oldal tapasztalatairól éppen az intézményes diszkrimináció csendje (a hatósági gyakorlat rejtettsége) miatt nem lehet kiegyenlített és nyílt információt szerezni (Lewis-Kraus, 2016). (Lásd bővebben Jónás Marianna könyvismertetőjét.) A terepen gyűjtött információk, adatok megbízhatóságának kérdésénél azonban nem csak a felkeresettek beszélői stratégiái, ellenállása és hallgatása lehet reflexió tárgya, hanem a kutatói (megismerési) pozíciót leíró metaforák is. A titokfejtés és az „igazság”: Megismerési pozíciók, kutatói szerepek és etikai dilemmák A másik meghallgatására és a társadalmi gyakorlatok megfigyelésére több kutatói szerep kínálkozik: ilyen például a mélyinterjús helyzetben aktívan, figyelmesen hallgató „kváziterapeutáé” vagy a terepen magányos megfigyelőként mozgó „nyomozóé”12 (Solt 1998; Vajda, 2006; Kvale 2006; Goffman 2013 [1989]; Németh, 2013b). A mélyinterjús technikával dolgozó Solt Ottilia néha önironikusan Miss Marplehöz hasonlította magát (Havas 1998). „Ha mindig odafigyelünk embertársainkra, nem hazudunk saját magunknak, ezer és ezer »empirikus« adatot gyűjtünk össze, amelyek lehetőséget adnak analógiás következtetésre. Mint Miss Marple-nak, aki mindig azt keresi, hogy egy arc, egy gesztus, egy cselekvés milyen más esetekre emlékezteti őt” (Solt 1998: 32). Miss Marple munkamódszere bizonyos pontokon összeér a mélyinterjút megalapozó elméleti kerettel, a pszichoanalízissel (Solt 1998), míg a terepmunkát végző kutató jelenlétét és munkamódszerét több klasszikus szerző is a megfigyeléssel, a nyomozással, a titokfejtéssel kapcsolatos metaforákban sűríti. Erving Goffman szerint alapvetően kétféle ember mozog megfigyelőként a terepen: a kutató és a rendőrspicli. Szerinte a kutató általában azért van (fél-)inkognitóban a terepen, mivel csak így, egy kellőképpen hihető történettel tud oda „bekerülni” és „kiaknázni” azt (Goffman 2013 [1989]: 55-58). Egyfelől a közösség szemében értelmes (azaz nem kutatói) jelenlét a terepmunka előfeltétele, másfelől a félinkognitó szerinte azért szükséges, mert a kutatói szerep nyílt felvállalásával megváltozhat a közösség tagjainak viselkedése és viszonya a kutatóhoz. A „csúsztatott jegyzetelés trükkje” (Goffman 2013 [1989]) például megnehezíti, hogy a kutatott (megfigyelt) közösség tagjai rájöjjenek arra, mi keltette fel egy adott helyzetben a kutató érdeklődését, és ehhez igazítsák viselkedésüket vagy mondandójukat (Goffman 2013 [1989]: 58).13 12 A társadalomtudományos megismerés és értelmezés más hasonlatokkal és szerepmetaforával is leírható, ezek közül most csak azokkal foglalkozom, amelyek az eltakart valóságok, titkok és az elhallgatások kutatásához kapcsolódnak. 13 Ugyanakkor a terepmunka végezhető felvállalt kutatói pozícióból, miközben az információszerzés módszereit és egyoldalúságát a posztstrukturalista, feminista kritika szisztematikus reflexió tárgyává tette.