MTA Tagajánlások, 1890

Melléklet az Akad. Értés, áprilisi füzetéhez. TAGAJÁNLÁSOK 1890-ben. AZ I. OSZTÁLYBA . Dr. MUNKÁCSI BERNÁT-ot levelező tagul ajánlja Budenz József­et. Dr. Munkácsi Bernát végul tanulmány­útja által Regulynk­­nak méltó utódjává emelkedett. A magyar nyelvtudomány most neki köszöni egyik nagyfontosságú rokon nyelvnek az eddiginél jóval ala­posabb, terjedelmesebb és behatóbb ismeretét. Pedig nem csekély dolog volt ám, másfél évi utazás alatt, az összes vogulságot bejárván, annak ötféle, különváló nyelvjárásait vizsgálni s a vogul nyelvnek ezen változataiból, melyek némelyike (pl. a tardai, kondai) vagy épen nem, vagy alig volt ismerve, bőséges ismeret­anyagot szerezni össze, — és pedig oly anyagot, mely jobbatlán tartalmánál fogva is kincs­számba megyen, mint a legérdekesebb népköltészeti hagyomány. Ily eredményt még akkor is nagyra kellene becsülnünk, ha nekünk a vogul­ nyelv oly könnyen hozzáférhető és tanulmányozható volna, mint akár a székely vagy göcseji magyar nyelv. Hogy miképen ment végbe dr. Munkácsi nyelvészeti tanulmány­útja, az Akadémia elé terjesztett úti jelentésében olvashatjuk , hogy milyen lesz a gazdag vogul szöveg­­gyűjtemény kiadása, hozzávethetünk az imént a Nyelvtud. Közlemé­nyekben megjelent mutatványokból s azon tanulságos nyelvi és tárgyi magyarázatokból, melyekkel dr. Munkácsi szövegeinek értelmezéséről számot ad. Hogy dr. Munkácsi aránylag rövid idő alatt ennyi sikeres tanulmányt tehetett, csak abból érthető, hogy szerencsés tehetséggel megáldva, már az előtt is sokat tett. Előkészülete a mintegy 12 év óta a magyar és a rokon nyelvek terén folytatott buzgó nyelvészeti tanul­­mánya volt, melyet számos szakirodalmi dolgozatai fonalán egészen a votják tanulmányútjáig (1885) kisérhetünk. Ez ugyanis, valamennyire könnyebb föladatánál fogva, mintegy előgyakorlatul szolgált a vogul úthoz. Tudva van, hogy ezen tanulmány­útjának is becses er­edménye lett, melynek egy része a »Votják népköltészeti hagyományok» czímű kötetben (1887) már közzé van téve, míg másik részéül elkészült «Votják szótára» még kéziratban van. Ugyanakkor ő a törökfajú Tagajánlások 1890. 1

Next