Társadalomkutatás 1985 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata
1985 / 2. sz. - Tanulmányok - Ágh Attila: A politikai konfliktusok elméletéhez
de éppen praktikus-apologetikus funkciója révén terebélyesedett az egyik legtekintélyesebb társadalomtudománnyá, a politikai konfliktusok kezelésének, menedzselésének elméletévé. D. Apter politikaelméleti összegezéséből tűnik ki a leginkább, hogy az az alapvető konfliktus, amely megosztja az amerikai politológiát, éppenséggel a konfliktuskutatás. Apter koncepciója szerint a társadalmi konfliktusoknak három fokozata és formája van, mégpedig aszerint, hogy a preferenciák (kooperáció), az érdekek (korkurrencia) avagy az alapvető értékek ütköznek, s csak az utóbbi esetben lehet beszélni tulajdonképpeni, nyílt konfliktusról. Az alapvető kérdés tehát úgy vetődik fel, hogyan lehet az érték-konfliktusokat közvetítés révén érdek-konfliktusokká, azaz „versennyé", konkurenciává letranszformálni, avagy egyenesen kooperációvá szelídíteni. Ez a modell egyben az angolszász politológia társadalmi programja is, s az angolszász politológia gyakorlati irányultsága nem abban áll, hogy elméleti eszköztárat nyújt a politikusok tevékenységéhez, hanem abban, hogy fogalmi keretet nyújt a társadalmi tudatnak a politikai konfliktusok letranszformálásához, kezeléséhez. Amint Apter is írja, az amerikai pártrendszert a leggyakrabban az a kritika éri, hogy a két nagy politikai párt ugyanazokat az értékeket vallja, s ezért valóban nem is lehetséges közöttük igazi konfliktus, legfeljebb verseny, sőt bizonyos kérdésekben egyenesen a kooperáció is, s így társadalmi méretekben lehetségessé válik a konszenzus. Apter elmélete ezen a ponton érintkezik a demokrácia koncepciókkal, amelyek a „versengő" elitek harcát mutatják be a politikai hatalomért, illetve a következő lépcsőben a hatalomra került elit csoportjainak „kooperációját" a társadalmi élet különböző területein (politikai, katonai, gazdasági és kulturális elitek).15 Az alapelv tehát az integráció, a „konszociális" rendszert pedig az jellemzi, hogy az érték konfliktusokat hordozó csoportok is kialakítják érdek-közvetítési mechanizmusaikat, s ezért nem veszélyeztetik többé a társadalmi integrációt. Pontosabban szólva, Apter szerint, ez a pluralizmus álláspontja, amely az osztálykonfliktus és -polarizáció marxi koncepciójával szemben a konfliktus-szabályozást helyezi az elmélet középpontjába. Ez utóbbi alapszabályait illetően pedig Nordlinger elméletére hivatkozik: „/.A konfliktusok sikeres szabályozásához hat alapelv teljes vagy részleges alkalmazása szükséges. Ez a hat alapelv a stabil koalíció, az arányossági elv, a depolitizálás, a kölcsönös vétó, a kompromisszum és a koncesszió. 2. A többségi intézményre való kizárólagos támaszkodás nem segíti elő a konfliktus-szabályozást, éppen ellenkezőleg, felfokozza a konfliktusokat. 3. A konfliktus-szabályozás a nemzeti identitásnak igen rövid idő alatt való megteremtése révén nemcsak sikertelen, hanem valószínűleg széles körű erőszakhoz és elnyomáshoz is vezet. 4. A konfliktusban álló csoportok vezetői döntő szerepet játszanak a konfliktus-szabályozásban. Csak ők játszhatnak közvetlen és pozitív szerepet. A csoportok tagjai közvetlenül csak negatív szerepet játszhatnak, legfeljebb közvetve lehet a szerepük pozitív. 5. A konfliktus szabályozására irányuló motiváció megléte elkerülhetetlen, amikor az elitek megkezdik konfliktus-szabályozó tevékenységüket."16 A program teljesen világos, a konfliktus-szabályozás a versengő elitek dolga, a tö