Társadalomkutatás 1986 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata

1986 / 2. szám - Műhely - Pozsgay Imre: Nem megígérni nehéz, hanem megtenni

POZSGAY IMRE NEM MEGÍGÉRNI NEHÉZ, HANEM MEGTENNI Némileg könnyebb helyzetben vagyok hozzászólásom megírásakor, mint Gombár Csaba és Lengyel László volt, amikor A társadalmi reform kérdéseihez című cikküket írták, ök még András- sy Gyula mondását idézték: „Megtenni könnyű, de megígérni nehéz.” Jelezték ezzel, hogy olyan ügyről akarnak beszélni, amelyet kétségtelenül napirendre tűzött az élet, de amelyről máig nem dőltei, hogy nem lehet-e jobban előre vinni taktikus-titkos, rejtőzködő cselekvéssel, mint nyílt program meghirdetésével. Történelmi példát hoznak erre is. arra is. Tanulmányuk léte, de még in­kább mondanivalója azonban arról tanúskodik, hogy csak egy mimikri nélküli, nyílt társadalmi re­formprogram hozhat megoldást a mára felgyűlt ellentmondásokra, működési zavarokra. Mindezt - ahogy vallják — nem valamiféle „terviebontásos” társadalmi tervként képzelik el, hanem „külön­böző politikai alkufolyamatok pályáján”. Ezzel, s cikkük lényegével, legfontosabb megállapításaik­kal egyetértek. Miért vagyok könnyebb helyzetben mint a szerzők? Azért, mert a hozzászólásomat akkor írom, amikor már túl vagyunk az SZKP XXVII. kongresszusán, ahol meghirdették a mindent átfo­gó radikális reformot, az egész társadalom fejlődésének meggyorsítását a minőség és hatékonyság jegyében. Ezek a joggal történelminek nevezhető kezdeményezések és a magyar tapasztalatok egy­bevetése azzal jár, hogy ma már nem civil kurázsi kérdése társadalmi reformról beszélni. Nem kell tehát rejtőzködő, taktikus reformernek lenni. Olyannak, aki nem beszél, de cselekszik. Ám, ha rej­tőzködni nem is kell, akadályokra számítani igen. Politikai-ideológiai természetű elvi akadályok he­lyett sokkal inkább az érdekkötött, érdekek által determinált valóság - benne persze a politikai­ideológiai valóság - ellenállására kell számítani. Hiszen az elért helyzetet azért, hogy megrázkódta­tások nélküli vagyis reformjellegű legyen továbbra is a folyamat, a továbblépés feltételének kell te­kinteni akkor is, ha ebben a helyzetben benne vannak régtől fogva alkalmatlannak bizonyult in­tézmények és hibás döntések is. Azaz valóban politikai alkufolyamat lesz a jövő reformja, mert a létezőben benne vannak azok az érdekek is, amelyek a rossz hatásfokú intézmények, fejlődést gát­ló módszerek fenntartásában érdekeltek. Ezeknek az érdekeknek beleszólásuk lesz az új elhatáro­zások kialakításába. Mi az, ami a nemzetközi példa, az SZKP XXVII. kongresszusának nagyon kedvező hatásán túl tovább javítja a hazai társadalmi reform alkupozícióját? Éppen maga a bonyolult és nehéz hely­zet, amely úgy ahogy van reformpárti. Hiszen tartósultak benne a stagnálás elemei. Alapvető dol­gok, mindenekelőtt a gazdasági növekedés lehetőségei nem jöttek létre. A restrikciós eszközökkel helyreállított gazdasági egyensúly bármely pillanatban felborulhat, ha gyengül a restrikciót tartal­mazó kéz szorítása. S látnivaló ma már, hogy ezek a gondok, ellentmondások nem kizárólag gazda­sági eredetűek, amelyeket ilyen-olyan mechanizmusok, szabályozók barkácsolgatásával lehet meg­oldani, hanem társadalmi eredetűek. A helyzet tehát társadalmi reformért kiált. A helyzet azonban lehet bármennyire reformpárti, ha annak belső összefüggései, ok- és oko­zati viszonyai rosszul tudatosulnak a döntéshozókban és a közvéleményben. A mai valóság ugyanis 97

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék