Településtudományi Közlemények 12. (1960)

Perényi Imre - Faragó Kálmán: A racionális városnagyságok meghatározásának elvei

A RACIONÁLIS V­Á­R­O­S­N­A­G­Y­S­Á­G­O­K MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI* Dr. PERÉNYI IMRE és FARAGÓ KÁLMÁN egyetemi tanár egyetemi docens Az optimális városnagyság meghatározásának szükséglete nem újkeletű gondolat (például a gö­rög poliszok lakosszámát elméletileg a hozzájuk tartozó terület függvényeként határozták meg). A legújabb korban ez a probléma a városodás gyorsuló üteme miatt egyre élesebben jelentke­zik. A kérdéssel foglalkozva mindenekelőtt arra az elvi megállapításra jutottunk, hogy a tárgya­lást nem lehet elvonatkoztatni az adott ország, az adott táj, valamint az adott település jellegétől. A történelmi, földrajzi, gazdasági stb. tényezők kölcsönhatásai folytán ugyanis a népsűrűség és a településhálózat sűrűsége országonként, az egyes országokban többnyire tájanként is eltérő módon alakul, és így a városok nagysága, helyesebben a városok nagyságrendje is különbözik. Ezenkívül a problémát befolyásoló olyan tényezők, mint a népesség kor szerinti megoszlása, a dolgozók és eltartottak viszonyszáma ugyancsak országonként, bizonyos esetekben tájanként változó. Mindezt összevetve a következő megállapítá­sokat tehetjük: 1. Helyesebb, ha nem optimális városnagyság­ról, hanem racionális városnagyságról, illetve vá­rosnagyságokról beszélünk, mert adott körülmé­nyek között különböző városnagyságok lehetnek racionálisak. 2. Miután a kiinduló adatok élesen eltérnek, a kérdést legfeljebb módszertanilag lehet általá­nosságban kezelni, részleteiben az egyes országok között, nagy kiterjedésű és erőteljesen eltérő jel­legű tájakkal rendelkező országok esetén ország­részek között is különbséget kell tenni a racioná­lis városnagyságokat illetően. Ezek szerint e tanulmány megállapításai első­sorban a magyar viszonyokra vonatkoznak. Ezért mielőtt áttérnénk a kérdés érdemi tárgyalására, szükségesnek látszik, hogy legalább vázlatosan foglalkozzunk a magyarországi városok jellegzetes nagyságrendi kategóriáival, a különböző nagyság­­rendi kategóriákba tartozó városok jellegével, köz­ponti szerepkörével, és felhívjuk a figyelmet a magyar városhálózat jellegzetességeire, történeti kialakulásának egyes jellemző vonásaira, a fel­­szabadulás óta végbement változásokra és e vál­tozások tendenciájára. Az ország városi lakossága az 1960. évi nép­­számlálás előzetes adatai alapján kerekítve négy­millió, az összlakosságnak kereken 40 %-a. Jelen­leg hazánkban 63 városnak nyilvánított település van. A városi lakosság száma az elmúlt 50 év alatt majdnem megkétszereződött. Jellemző még a magyar városhálózatra, hogy a városi lakosság­nak majdnem fele (kb. 45 %-a) a fővárosban, Bu­dapesten lakik. Az elmúlt 50 évben a főváros la­kosságszáma lényegesen gyorsabban növekedett, mint a vidéki városoké. Ezt nem a természetes szaporulat idézte elő (1958-ban vidéken 7,5 %, Budapesten 0 %), hanem a főváros vonzóereje. Magyarország városainak nagyságrendi meg­oszlása az 1960. évi népszámlálás előzetes adatai alapján a következő: 20 000 lakosig 18 város 20 000-től 50 000 lakosig 33 város 50 000-től 100 000 lakosig 8 város 100 000 lakos felett 4 város. E csoportosítás értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy városaink jelentős részéhez a sajátos történeti fejlődés eredményeképpen nagy határok tartoznak, és az ottlakók — mint kül­területi lakosság — a város globális lakosszámát növelik ugyan, de nem tartoznak a szorosabb ér­telemben vett városlakók közé, így például Ceg­léd külterületi népessége az összlakossághoz vi­szonyítva 20,1 %-ot tesz ki, Csongrádé 18,8 %-ot, Jászberényé 26,2 %-ot, Kiskunfélegyházáé 30,9 %-ot. A magyar városok jelentős részének közigaz­gatási határai tehát államigazgatási funkciók, szo­ciális és kulturális feladatok ellátása szempontjá- 3 * Készült az Építésügyi Minisztérium megbízásából. A h­ai közlekedés és közműellátás kérdésével foglalkozó fejezetek adatainak egy részét Szabó Dezső és Hergár Viktor szolgáltatta. % Wiki мрт

Next