Településtudományi Közlemények 12. (1960)
Perényi Imre - Faragó Kálmán: A racionális városnagyságok meghatározásának elvei
A RACIONÁLIS VÁROSNAGYSÁGOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI* Dr. PERÉNYI IMRE és FARAGÓ KÁLMÁN egyetemi tanár egyetemi docens Az optimális városnagyság meghatározásának szükséglete nem újkeletű gondolat (például a görög poliszok lakosszámát elméletileg a hozzájuk tartozó terület függvényeként határozták meg). A legújabb korban ez a probléma a városodás gyorsuló üteme miatt egyre élesebben jelentkezik. A kérdéssel foglalkozva mindenekelőtt arra az elvi megállapításra jutottunk, hogy a tárgyalást nem lehet elvonatkoztatni az adott ország, az adott táj, valamint az adott település jellegétől. A történelmi, földrajzi, gazdasági stb. tényezők kölcsönhatásai folytán ugyanis a népsűrűség és a településhálózat sűrűsége országonként, az egyes országokban többnyire tájanként is eltérő módon alakul, és így a városok nagysága, helyesebben a városok nagyságrendje is különbözik. Ezenkívül a problémát befolyásoló olyan tényezők, mint a népesség kor szerinti megoszlása, a dolgozók és eltartottak viszonyszáma ugyancsak országonként, bizonyos esetekben tájanként változó. Mindezt összevetve a következő megállapításokat tehetjük: 1. Helyesebb, ha nem optimális városnagyságról, hanem racionális városnagyságról, illetve városnagyságokról beszélünk, mert adott körülmények között különböző városnagyságok lehetnek racionálisak. 2. Miután a kiinduló adatok élesen eltérnek, a kérdést legfeljebb módszertanilag lehet általánosságban kezelni, részleteiben az egyes országok között, nagy kiterjedésű és erőteljesen eltérő jellegű tájakkal rendelkező országok esetén országrészek között is különbséget kell tenni a racionális városnagyságokat illetően. Ezek szerint e tanulmány megállapításai elsősorban a magyar viszonyokra vonatkoznak. Ezért mielőtt áttérnénk a kérdés érdemi tárgyalására, szükségesnek látszik, hogy legalább vázlatosan foglalkozzunk a magyarországi városok jellegzetes nagyságrendi kategóriáival, a különböző nagyságrendi kategóriákba tartozó városok jellegével, központi szerepkörével, és felhívjuk a figyelmet a magyar városhálózat jellegzetességeire, történeti kialakulásának egyes jellemző vonásaira, a felszabadulás óta végbement változásokra és e változások tendenciájára. Az ország városi lakossága az 1960. évi népszámlálás előzetes adatai alapján kerekítve négymillió, az összlakosságnak kereken 40 %-a. Jelenleg hazánkban 63 városnak nyilvánított település van. A városi lakosság száma az elmúlt 50 év alatt majdnem megkétszereződött. Jellemző még a magyar városhálózatra, hogy a városi lakosságnak majdnem fele (kb. 45 %-a) a fővárosban, Budapesten lakik. Az elmúlt 50 évben a főváros lakosságszáma lényegesen gyorsabban növekedett, mint a vidéki városoké. Ezt nem a természetes szaporulat idézte elő (1958-ban vidéken 7,5 %, Budapesten 0 %), hanem a főváros vonzóereje. Magyarország városainak nagyságrendi megoszlása az 1960. évi népszámlálás előzetes adatai alapján a következő: 20 000 lakosig 18 város 20 000-től 50 000 lakosig 33 város 50 000-től 100 000 lakosig 8 város 100 000 lakos felett 4 város. E csoportosítás értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy városaink jelentős részéhez a sajátos történeti fejlődés eredményeképpen nagy határok tartoznak, és az ottlakók — mint külterületi lakosság — a város globális lakosszámát növelik ugyan, de nem tartoznak a szorosabb értelemben vett városlakók közé, így például Cegléd külterületi népessége az összlakossághoz viszonyítva 20,1 %-ot tesz ki, Csongrádé 18,8 %-ot, Jászberényé 26,2 %-ot, Kiskunfélegyházáé 30,9 %-ot. A magyar városok jelentős részének közigazgatási határai tehát államigazgatási funkciók, szociális és kulturális feladatok ellátása szempontjá- 3 * Készült az Építésügyi Minisztérium megbízásából. A hai közlekedés és közműellátás kérdésével foglalkozó fejezetek adatainak egy részét Szabó Dezső és Hergár Viktor szolgáltatta. % Wiki мрт