Természettudományi Füzetek - A Délmagyarországi Természettudományi Társulat közlönye 30. (1906)

1906 / 1. füzet - Dr. Szigeti Henrik: Az emberi test természetes arséntartalmáról és a vegyelemzés értékéről arsénmérgezésnél

í­r. Szigeti Henrik­ mennyiségéből még megközelítőleg sem állapíthatjuk meg, mekkora volt az elhalt által bevett mennyiség. Csak annyi bizonyos, hogy a hullarészekben a vegyelemzés által kimutatott arsén a bekebelezett arsénnek csak töredéke, mivel nagyobbik része még a halál előtt kiküszöböltetett az élő szervezetből, a hullarészekben talált csekély mennyiségű arzén tehát még nem bizonyítja, hogy az eredeti adag is kicsiny volt. Ezért Taylor szerint (Az orvosi jogtudomány. Magyarra fordította dr. Balogh Kálmán, 1869. I. kötet. Mérgezés. 338. lap) „a vegyi bizonyítás értéke nem attól függ, hogy a méregből a gyomorban bizonyos mennyiség találtassák, hanem teljesen elegendő, ha jelenlétét tisztán, határozottan, kétségbevonhatatlanul és kielégí­­tőleg bizonyíthatni“. Az arzénmérgezés törvényszéki orvosi megállapításánál lehetőleg tekintetbe veendők az egész tényállás és az összes körülmények, nevezetesen az élen észlelt kórtünetek, a holttest bencselete és a hullarészek vegyelemzésének eredménye. De ha az elhalt utolsó betegségének lefolyásáról kimerítő és megbíz­ható leírás nem áll rendelkezésünkre és a rencselet pl. hónapok vagy évek múlva exhumált holttesteknél már nem nyújt elég támpontot az arzénmérgezésre, akkor annak törvényszéki orvosi megállapításánál, forog-e fenn arzénmérgezés, csupán a hullarészek vegyelemzésére alapíthatjuk véleményünket. Az arsénnek a szervezetből fent vázolt kiküszöböltetési módjának és feltételeinek figyelembe vételével mérgezési esetek elbírálásánál szabályként elfogadható, hogy: A mérgező vagy halálos adagot megközelítő, vagy annál is nagyobb mennyiségű arzén kimutatása a hullarészekben már egymagában kétségtelen bizonyítéka az arsénmérgezésnek, ille­tőleg annak, hogy az arsénmérgezés okozta a halált, ha másrészt meg biztossággal kizárható, hogy a talált arsénmennyiség nem a halál után (post mortem) került a hullába. Az arsénnek a mérgező, illetőleg halálos adagnál tetemesen kisebb mennyiségben, akár csak mérhető nyomokban való kimutatása, ha annak postmortalis eredete ki van zárva, fontos bizonyíték, mely ha egyéb adatok is támogatják, a mérgezés gyanúját megerősíti, sőt bizonyos esetekben még következtetni is engedi, hogy az elhalt által még életében bevett arsén­a*

Next