A Trencsén megyei Természettudományi Egylet évkönyve 6. (1883)
Gúta József: Az északi fény
Az északi fény. GÚTA JÓZSEF, a trencséni ra. kir. állami felsőbb leányiskola rendes tanárától. A gyorsan keletkező és dúló viharokkal szemben, melyek a mérsékelt s még gyakrabban a forró vidékek légkörét háborgatják, a legmegkapóbb ellentétet a sarkvidéki éjszakák azon csendes zivatarjai képezik, melyeknek lángnyilai sűrűn lepik el az ég boltozatát, s melyeket ép azért „Északi és déli sarkfénynek“ szoktunk nevezni. Mikor a levegőnek e kivilágításai gyöngék, a sark irányában olyanoknak látszanak, mint valami fehéres vagy elmosódva derengő felhő, gyakran csak a mágnestű hirtelen mozdulatai jelentik azt meg. Ezek az alig látható fények sűrűn vannak a mérsékelt öveken, de a lángsugarak és lövelletek tüneménye, mely a nagy északi fényű oly fenséges látványnyá teszi, Közép- és déli Európában csak ritkán látható, hány vén ember halt meg anélkül, hogy valaha gyönyörködhetett volna a természetnek e bájos jelenségében ! Vidékünkön az északi fény nagyon ritka tüneménye, de északra fekvő helyeken az gyakori s e mellett igen nagyszerű. Az északi fény, ha teljesen ki van fejlődve, nem egyéb, mint világos csíkokból képezett ív, mely alulról zöldnek, közepén vörösnek és felső részén világos sárgának mutatkozik, szélei pedig elmosódva és végei az égboltozatra támasztva látszanak lenni. Ezen ívnek csúcsa mindig igen közel áll a delejes délkör irányához. Fényében az ív hullámos mozgást mutat, t. i. a sugarak fénye rendesen alulról fölfelé nő és pedig nyugat-keleti irányban. A nagyobb földrajzi szélességek alatt az északi fény jóval tovább emelkedik