A Trencsén megyei Természettudományi Egylet évkönyve 6. (1883)

Gúta József: Az északi fény

Az északi fény. GÚTA JÓZSEF, a trencséni ra. kir. állami felsőbb leány­iskola rendes tanárától. A gyorsan keletkező és dúló viharokkal szemben, me­lyek a mérsékelt s még gyakrabban a forró vidékek légkörét háborgatják, a legmegkapóbb ellentétet a sarkvidéki éjsza­kák azon csendes zivatarjai képezik, melyeknek lángnyilai sűrűn lepik el az ég boltozatát, s melyeket ép azért „Északi és déli sarkfénynek“ szoktunk nevezni. Mikor a levegőnek e kivilágításai gyöngék, a sark irányában olyanoknak látsza­nak, mint valami fehéres vagy elmosódva derengő felhő, gyakran csak a mágnestű hirtelen mozdulatai jelentik azt meg. Ezek az alig látható fények sűrűn vannak a mérsékelt öveken, de a lángsugarak és lövelletek tüneménye, mely a nagy északi fényű oly fenséges látványnyá teszi, Közép- és déli Európában csak ritkán látható, hány vén ember halt meg a­nélkül, hogy valaha gyönyörködhetett volna a termé­szetnek e bájos jelenségében ! Vidékünkön az északi fény nagyon ritka tüneménye, de északra fekvő helyeken az gyakori s e mellett igen nagy­szerű. Az északi fény, ha teljesen ki van fejlődve, nem egyéb, mint világos csíkokból képezett ív, mely alulról zöld­nek, közepén vörösnek és felső részén világos sárgának mutatkozik, szélei pedig elmosódva és végei az égboltozatra támasztva látszanak lenni. Ezen ívnek csúcsa mindig igen közel áll a delejes délkör irányához. Fényében az ív hullá­mos mozgást mutat, t. i. a sugarak fénye rendesen alulról fölfelé nő és pedig nyugat-keleti irányban. A nagyobb föld­rajzi szélességek alatt az északi fény jóval tovább emelkedik

Next