Turán. A Turáni Társaság folyóirata 18. (1935)
1935 / 1-4. szám - Bán Aladár: A százéves Kalevala
A SZÁZÉVES KALEVALA 3 Ámde ezek az ellenmondások nem a néptől származnak. A népnek esze ágában sem volt az egyes énekeket hosszú egységes elbeszéléssé összefűzni, amint ezt nem is tehette, mivel az énekek különböző vidékeken jöttek létre. Az ellenmondások az egybefűző Lönnrot munkájának a következményei, aki annyira ragaszkodott a különböző vidékekről származó és tulajdonkép össze nem tartozó népénekek tartalmi sérthetetlenségéhez, hogy nem volt lelke azok megváltoztatásához, mert attól tartott, hogy így letörölné azok népies szépségének hímporát. S ebben igaza is volt, mert kisebb a szerkezet gyarlóságából eredő hátrány, mint a népköltés csodás szépségeinek megrontásából eredhető kár. Ily változtatáshoz egy Arany János tehetsége kellett volna, aki Oosvai gyarló énekének hiányosságait a népköltésből merített mély költői érzékkel tüntette el. A Kalevala világosságának ezenkívül nem kis mértékben árt az, hogy a Pohjola, azaz Északhon és Kalevala, azaz Hősök hona között folyó harc főokának, az úgynevezett szampónak mibenlétét a költeményből magából nem lehet megállapítani. Mibenlétének magyarázata voltaképen folklórfeladat s esztétikai szempontból semmivel sem járul hozzá a költemény világosságának emeléséhez, mert bármit jelentett is eredetileg ez a rejtélyes szó, megfejtésével nem lehet eloszlatni azt a homályt, amely miatta az époszban létrejött. Az igazság ugyanis az, hogy maguk a népénekesek is különfélekép értelmezték ezt a szót. Innen van, hogy a tudósok egész sor magyarázatot eszeltek ki rá, magyarázták varázsdobnak, templomnak, pogány istenségnek, őshonnak, sárkánynak, csodamalomnak . Vikár Béla a magyar hib-héb bűbájos szóból akarta megfejteni. 1933-ban a nemrég elhúnyt jeles tudós, Setälä Emil, egész könyvet írt „Sammon arvoitus“, „a Szampa rejtelme“ címen, kiderítvén, hogy ez a képzett szó, amelynek eredeti alakja sammas (töve: sampaa), tulajdonképen oszlopot, dúcot avagy tengelyt jelent, amely a világot tartja, s ha ez kidől helyéből, megszűnik az élet rendje és lehetősége. E tengely végén aranyszeg van s ez a szeg tulajdonkép az északcsillag, melynek neve finnül Pohjanneula vagy Pohjannaula, tudniillik észak tűje vagy szege, s ez a tengelynek foka, vagyis befejezése és megrögzítője, agya. Ez a világtengely-fogalom számos nép folklórjában máig megtalálható s keletről származott, ahol évezredes múltra tekinthet vissza. Ez az eredeti jelentés azonban a néptudatban elhomályosult, csupán annyi maradt meg belőle, hogy a szampo valami szerfölött értékes tárgy, aminek megléte áldást hoz, hiánya pedig nyomorúságot jelent. Amint Julius és Kaarle Krohn fejtegetéseiből kiderült, ebben a fogalomban több népköltési motívum olvadt egybe, amelyeknek elkülönítése ma már lehetetlen. Legerősebb e motívumok közül a magyar népmesékben is előforduló csodamalom képzete, amelyet a Kalevala a X. énekben így fejez ki: Ilmari kovács ím itten Szerkesztő a szampót szépen, Lisztmalmot az egyik részen, Sómalmot a másodikon, Pénzmalmot a harmadikon, Új szampója őröl bezzeg, A tarkatetős ím berreg, Egy hombárral este tájba, Eggyel őröl eleségre, Mással őröl nyereségre, Harmadikkal háztartásra. (Vikár ford.)